Lapáncsa 208 lakosú község Villánytól 8 kilométerre, délre fekszik. Mellette folyik el a Karasica folyó és szakad kisebb vízfolyásokra. Már a X., XI. században lakott volt, erre a Dreispitz-dűlőben feltárt sírok utalnak. A település neve írott forrásokban először 1349-ben bukkant fel először Lappanch alakban. A név feltehetően a magyar lapály, mocsaras terület szavakból eredeztethető. A középkorban még Gátvége néven is szerepelt, mivel itt végződött a Dunától húzódó gát. A XIX. században végzett ásatások leletanyagának bizonysága szerint a török időkben Magyarbóly és Lapáncsa közt nagy csata folyhatott. A környék először a Veterán család, majd később az Eszterházyak birtoka lett. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, és 1760 körül német lakossággal népesítették be. 1850-ben római katolikus magyarok érkeztek ide.
Római katolikus templomát 1781-ben szentelték fel a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére.

Magyarbóly 1108 lakosú község a 66-os/Magyarbóly-Villány/ vasútvonal mentén, Villánytól 6 kilométerre, délre fekszik. A község már a római időkben is lakott volt, illetve a falu határában húzódott a rómaiak legfontosabb hadiútja. Magyarbóly neve az írott forrásokban 1287-ben bukkant fel először Boyad alakban. Anonymus krónikája szerint a területet Boyta vagy Bója vezér kapta, aki Ete fővezér törzséhez tartozott. A települést sokáig a Bólyai család, majd a Kórogyi család birtokolta. A XV. században ők alapították meg Magyarbólyban a ferencesrendi kolostort. Hosszú évtizedeken keresztül itt működött a rend főiskolája, amelynek nemcsak szerzetesek, hanem világi hallgatói is voltak. A falu a török uralom idején mindvégig lakott maradt, lakói magyarok voltak. A környék a virágkorát a XV. században élte, különösen borairól és kereskedelméről volt híres. 1696-ban már szerbek is éltek itt. A Rákóczi-szabadságharc idején elnéptelenedett, majd a XVIII. század első harmadában népesedett be ismét. 1755-től német telepesek érkeztek. Így a XIX. század első felére egy soknemzetiségű és vegyes vallású falu alakult ki.
A község evangélikus templomát 1854-ben kezdték építeni, és 1858-ban szentelték fel. Legértékesebb műkincse Madarász Viktor utolsó vacsorát ábrázoló oltárképe.

Márfa 244 lakosú község Harkánytól 5 kilométerre, nyugatra fekszik. A településről az első írásos emlékek 1332-ből valók. A XV. század közepén már Márkfalva néven ismerték a falut. A török felszabadító háborúk után Droskovich János gróf birtokába került, majd 1698-tól Caprara Aeneas tábornok tulajdona volt. Később a Batthyány, majd a Benyovszky családé lett a település.
Mai református temploma 1826-ban épült.

Márok 560 lakosú község a 65-ös/Pécs-Mohács/ vasútvonal mentén, Villánytól 4 kilométerre, keletre fekszik. A településnek már a bronzkor korai szakaszától kezdve voltak lakói. Az i.e. III.-IV. században kelták éltek itt, őket pedig a rómaiak követték. A település neve először 1328-ban bukkant fel a korabeli iratokban: Morouth. A helység mai neve a Márk személynévből eredeztethető. Az 1561-ből származó okiratban már Maarok néven van feltüntetve, s akkor a település Heniey Miklós birtoka volt. A török hódoltság idején a korábbi magyar lakosság elhagyta a községet, helyükre néhány szerb család érkezett. A németek betelepülése 1719-ben kezdődött. A faluban a XIX. század közepéig kizárólag németek éltek, a század második felétől azonban már néhány szerb és magyar lakosa is volt. A II. Világháborút követően a kitelepített német lakosság helyére 1946-ban az ország más-más részeiről, 1948-ban a Felvidékről érkeztek családok.
A település mai római katolikus templomát 1793-ban építették, és Szent Simon és Júdás-Tádé apostolok tiszteletére szentelték fel.
A falu második temploma 1901-ben készült el Szent Márton tiszteletére.

Matty 378 lakosú határközség Siklóstól 8 kilométerre, délre Dráva mentén fekszik. A község neve a Mot, Mod, Mogy személynévből eredeztethető, és már az 1211-ből származó írott forrásokban is fellelhető. 1355-ben Moch néven említi egy okirat. A török időkben is lakott hely volt, és a hagyomány szerint lakói ezen időszakban települtek a mocsarakkal körülvett, védett helyre. Lakossága napjainkig magyar, csak a XIX. század közepén települt itt le néhány német és szláv család. A település határa természetvédelmi terület, s egy egyedülálló madár-emlékpark található itt.

Nagyharsány 1707 lakosú község a 62-es/Barcs-Villány/ vasútvonal mentén, Siklóstól keletre, 8 kilométerre, a Nagyharsányi-hegy mellett fekszik. Nagyharsányban a rézkor késői szakaszában a péceli kultúra népe élt. Őket az avarok, majd a rómaiak követték. A legkorábbi építkezések a II. századra tehetők; a IV. században létesült itt a cella trichora. Az írott forrásokban 1249-ben Harsan, 1486-ban pedig Naghharsan néven tesznek említést a településről. IV. Béla Miklós dubichiai grófnak adományozta a falut, aki Szársomlyón várat is épített. Az 1333-as pápai tizedjegyzékben plébániával, templommal rendelkező hely volt.Itt zajlott le a török kiűzését döntően befolyásoló nagyharsányi csata 1687. augusztus 12-én.
A református templomhajó, valamint a déli oldal három résablaka és kapuja román kori. A szentély XIII. századi. A szentélyboltozatot több rétegű freskó borítja, amelynek első rétege a XVI. század második feléből, második rétege a XVII. századból való.
Szársomlyó és Kőbánya között található a szabadtéri szoborpark.
A Szársomlyóhegyi  Természetvédelmi Területen található a magyar kikerics egyetlen lelőhelye.

Nagytótfalu 370 lelkes kisközség Siklóstól 6 kilométerre északkeleti irányban, Szőlő- és bortermelése a Siklósi-Villányi borvidékhez, múltja a Külső-Drávaszögi magyar néprajzi csoporthoz kapcsolja. Siklóssal és Kisharsányon át Nagyharsánnyal aszfaltút köti össze. A település 123 házból, 3 utcából áll. Lakóinak nagy része mezőgazdaságból, szőlőtermelésből él; kis hányada jár be Siklós és Harkány munkahelyeire. Nevezetességei: A falu közepén lévő műemlék-együttes legrégebbi épülete: a református templom; vele átellenben, a tér nyugati oldalán álló iskolamúzeum és a Tájház; mellette a Községi Könyvtár; a Rákóczi utca 6. szám alatti, magántulajdonban lévő épségban maradt zsupfedeles parasztház, a népi műemlékké nyilvánított volt Denke - porta. Gondozott téren áll az 1780-82-ig épült, egyhajós református templom. Mennyezetén ősi napszimbólum-ábrázolás látható, Angster-orgonáját 1909-ben építtette a kis gyülekezet. Kapujával szemben áll a 48-asok kopjafája .- A Községi Könyvtár az 1902-ben épült “új iskola” épületében működik. - Mellette, vele egy telken áll az 1846-os építésű, udvari homlokzaton ívelt tornácos megoldású, volt református iskola és tanítólak, ma iskolamúzeum és tájház. A térre néző homlokzatán az egykor falai közt tanító Baksai Sándor, későbbi püspök és Kossa Dániel, a turonyi szabadsághős emléktáblája látható. - Az épületnek az utcafronton lévő kisebbik szobája az iskolamúzeum: osztatlan falusi iskola tanterme, XIX. századi és XX. századeleji tárgyakkal, fotókkal, írásos emlékekkel, Nagytótfalu és a környéke iskolatörténeti dokumentumaival. - A tájház gyűjteménye Külső-Drávaszög magyar falvainak életét mutatja be a XIX. századi harmadik, és a XX. század első harmadában. A boltíve tornácról belépve, a tanítók volt konyhájában a textilkiállítás látható. A felső tárolókban a vidéki házivászonból készült, kiszőtt - kihímezett viseleti- és használati tárgyaiból kapunk ízelítőt. - Nagytót - falun itt-ott még a II. Világháború után is álltak a szövészek; művészi szintű volt Siklós vidékének szövéskultúrája. - A falon lévő tárolóban drávaszögi menyecskék “bugafőkötő”-jét láthatjuk, melyet az országosan is jelentős selyemhímzéssel készítettek. - Az első szoba / más vidéken: tisztaszoba / a XIX-XX. századforduló jómódú paraszti, vagy egyszerűbb polgári berendezését mutatja be. Szekrényekben, ládában, ágyon és a bábukon szebbnél - szebb viseleti és használati darabok láthatóak. A ház végén, az egykori “sütőkonyhában”, kissé szabálytalanul, helyszűke miatt három helység eszköztárát ide sűrítve, minden edényt és eszközt megtalálunk., ami az év során a paraszti háztartásban szükséges lehetett. Eredeti helyüket a használat rendszeressége vagy időszakossága határozza meg . - A konyhából tovább lépve, az egykori tanterem lefalazott kisebbik felében a szövéshez való fonal előkészítésének célszerű és szép eszközeit láthatjuk. - A mellette lévő szobában van a tájház szemefénye: a szövőműhely. Ami egy múzeumnak értelmet ad : hogy kincseit, a múlt értékeit képes legyen átadni a jövő nemzedékének: arra ad lehetőséget. Benne egész éven át működik a szövőszakkör, a rendszeres nyári táborok idején pedig tábori keretek között folyik a szövésoktatás. - A tájház hátulsó kertjében felvert sátrakban, nomád körülmények között táboroznak azok az általános iskolás gyermekek, akik a minden év júliusában megrendezett kézműves programok valamelyik turnusán részt vesznek. - A ház folytatásaképpen , a lebontott helyen újraépített fészerben a paraszti gazdálkodás, az állattartás és földművelés eszközei láthatóak, egyenlőre még nem kiállításra rendezett állapotban, de megtekinthetően. - A kis múzeum kertjében a téren egyre több, a vidékre jellemző növény megtelepítése sikerült: bánáti és keleti bazsarózsa, szimpla és dupla gránátalma, füge, Yukka Recurvifolia, törpemandula, illatos és pirosló hunyor él és szaporodik itt, védett körülmények között. Nagytótfalu tagja a Sikós- Villány Borút Egyesületnek. A hegyközség jónevű borászainál kiváló borok kaphatók.

Old 419 lakosú határközség Siklóstól 18 kilométerre, délre fekszik. A források 1406-ban említik először a települést Old névalakban. A hódoltság alatt is lakott falu mellett győztek Zrínyi seregei a törökök felett 1566-ban. A falu a XVII. században már a Zrínyi család birtoka. A Dráva síkján elterülő településen a földművelés tartotta el a népességet. A tornácos házakból álló kisközség lakosainak kétharmada református vallású.
A református templom mennyezete kazettás.

Palkonya 311 lakosú villányi-hegységi község a 65-ös/Pécs-Mohács/ vasútvonal mentén, Villánytól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik. A települést először 1296-ban említik az írásos források Polkona néven. A török időket követően a Batthyány-család birtokába került. A falu horvát lakosságát a felszabadító harcok alatt veszítette el. Az 1700-as években a településre először szerbek, majd nem sokkal később németek telepedtek be. A Württembergből érkezett telepesek leszármazottainak egy részét a második Világháborút követően kitelepítették Németországba. A község képe a tornácos házak fésűs beépítésével, majd a XIX. században kialakult pincefaluval érte el mai formáját. A község a Villány-Siklós Borút Egyesület tagja, a borút első állomása a Villányi-hegység északi lejtőjén.
A község jellegzetes, piros kupolás római katolikus templom török kori, 1816-ban Batthyány-család klasszicista stílusban átépítették, és Szent Erzsébet tiszteletére szentelték fel. A templom a magyarországi körtemplomok egyik legszebb példája. Berendezése is klasszicista.
A pincesorát 53 népi műemlékké nyilvánított présház alkotja. A szőlészet, borászat aranykorában, a XIX. század elejétől épülő, apró, fehérre meszelt házacskák ma is megkapó látványt nyújtanak.

Pécsdevecser 115 lakosú község Villánytól 18 kilométerre, északnyugatra fekszik. Írásos források először 1332-35 között említik a települést. Az itt élő szláv népek a kilencedszedőről nevezték el településüket, ami magyar kiejtés szerint a mai napig fennmaradt. A török időkben lakott Kisdevecser és Nagydevecser elnéptelenedett a felszabadító harcok idejére, s csak az 1830-as éveire vált újból lakottá a német betelepülők révén.
Templomát 1755-ben építették.

Peterd 207 lakosú község Szigetvártól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. A Baranyai-dombság zsáktelepülése már az urnasíros kultúra (i.e. 1100-800) idején is lakott volt, amelyre a település mellett talált leletek utalnak. A XIII. sz.-ban Peturd néven említett település a török hódoltság időszaka alatt is lakott maradt. A szerb betelepülők (Rácpeterd), majd a XVIII. sz. folyamán érkező németek is kisebbségben maradtak a történelem folyamán, sőt a szerbek ki is települtek a faluból a törökellenes harcok során. A református magyar hitközség erőteljes fogyásnak indult, bár ennek a folyamatnak előzményeként a baptista és a zsidó templomot is lebontották már.

Rádfalva 225 lakosú község Harkánytól 13 kilométerre, nyugatra fekszik. A dél baranyai kistelepülés első említése 1337-ből származik Raadfalua változatban. A faluban talált régészeti leletek már a rómaiak és a honfoglaló magyarok jelenlétére is utalnak. A török időben is folyamatosan lakott falu nevének kialakulása kapcsolatban lehet a XI. században élt Radó nádorral, akinek birtokai voltak a megyében.
A falukép uralkodó épülete a református templom, amely klasszicista stílusban épült 1840-ben.

Siklós 10341 lakosú város az 58-as főközlekedési úttól 5 kilométerre, Harkány mellett. A helységet érinti a 62-es/Barcs-Villány/ vasútvonal. A település ősrégi viszonyaira vonatkozó adataink igen hiányosak. Az ember megtelepedésére utaló leletek a csiszolt kőkorszakból származnak (kőkorszakbeli kalapács, bronzkorszakbeli véső, varrótű, búzaedény, karperecek, gyűrűk, melyeket 1932-ben a vár alatt népvándorlási sírból tártak fel). Az illirek (ők már vaseszközöket használtak) és kelták után a rómaiak következtek. A mai Siklós helyén katonai telep volt SERENA néven. A római légiók megjelenésével a táborhelyek mellett utak épültek. Valériána tartomány fővárosához, Sopianaehoz kitűnő út vezetett, amely Siklós mellett húzódott. E korszak emlékei a vár udvarán megtalálhatók . A település mai neve magyar eredetű, a régi okmányokban SUKLOS, SUGHLOS, SUCLOS, SOKLOUS néven szerepelt. A XIV. században már SYKLOSCH-nak írják. A török idők óta Siklós van használatban. A település eredeti helye a mai vár és környéke. Építési idejéről sem okirat, sem monda nem került ezidáig elő. Siklós a honfoglalás után eredeti szállásbirtok, a Botond törzséhez tartozó Kán nemzetség birtoka volt. A Kán nemzetség a honfoglalástól öt századon át (900-1387) bírta Siklóst és vidékét. Ismeretes, hogy a vár építésére a parancsot a tatárdúlás után IV. Béla adta ki. A Kán-nemzetségből származó grófok kezdték el és egy évtizedig tartott építése. 1294-től származik az első hiteles okirat. Ebből olvasható, hogy Siklós várának castellánusa volt, Omodeus de Topord néven. A Soklyosy- család 1387-ig birtokolta Siklóst és vidékét. Zsigmond király ellen összeesküvésbe keveredtek, részt vettek az úgynevezett Horváthy- féle lázadásban is, ezért a király összes birtokaitól megfosztotta a családot. Ekkor került a birtok a Pásztóiak és Kakasok tulajdonába. 1395-ben Garai nádor fia, Miklós megszerezte a birtokot az összes jogokkal és jövedelmekkel. A vár és a hozzátartozó uradalom egészen a család kihalásáig, 1482-ig a Garaiak birtoka maradt. Idejükben Siklós nevezetes éveket élt át. A várat nagyobb szabású védőművé fejlesztették, ekkor épültek a saroktornyok. A Garai- birtok gazdasági és hadi központja lett. A család ide tette át udvartartását, itt tartózkodtak az év nagyobb részében. Ismeretes a Garák és a Hunyadiak ellentéte, harca. Amikor Hunyadi János Bátaszék alatt megverte Gara László csapatait, Siklós elfoglalására indult, de a vár ellenállt, Hunyadi nem tudta elfoglalni. 1401. júniusától 5 hónapon át a siklósi vár „foglya” Zsigmond király. Garai az ország nádora lett, ekkor viselte Siklós a „Civitas Palatinalis” (a nádor városa) büszke nevet. Siklós, a siklósi vár ezekben az időkben fontos országos és európai tanácskozások színhelye; itt gyűltek össze Zsigmond és a Garák hívei. Az utolsó Gara, Jób 1482-ben halt meg; emlékét a siklósi várkápolnában freskó őrzi.
A vár birtokai 1482-ben visszaszállottak a Szentkoronára, melyeket Mátyás király fiának, Corvin Jánosnak adományozott. Corvin János 1504-ben bekövetkezett halála után a birtok Ulászló király jóindulatából Corvin özvegyének a kezén maradt. Siklós vára a fenyegető török veszedelem idején a délvidék egy részének védelmét jelentette. A vár birtoklási viszonyairól ezekben az években a források Brandenburgi Györgyöt, de Újlaki Lőrincet is emlegetik tulajdonosoknak. 1504-től 1515-ig nem volt tulajdonképpen ura a várnak. A XVIII. századi források erre az időre teszik Stiljanovics szerb vajdának és népének megtelepedését Siklóson és vidékén, akik a Morava folyó mellékéről menekültek a török elől. II. Ulászló azért fogadta be őket, hogy védjék az ország déli határát. Templomukat 1738-ban építették. Stiljanovics 1514-ben halt meg; a Siklós melletti Göntéren temették el. A baranyai szerbek a II. Világháborúig minden évben búcsút tartottak sírjánál. 1515-ben kezdődött a Perényiek korszaka Siklóson. Siklóst és birtokait II. Ulászló hálából adta Perényi Imrének, aki az ország nádora volt, és a trónöröklés kérdésében a király mellé állt. Siklós ismét „civitas palatinalis” rangot kapott. A család szüntelenül erősítette a várat, készültek a török ellen. Ekkor fejeződött be a várkápolna építése, meghonosodott Siklóson a reneszánsz művészet, melynek emlékei ma is láthatók. Perényi felesége, Kanizsai Dorottya a mohácsi csata hősi halottainak eltemettetésével írta be nevét a magyar történelembe. Szobra a várkertben virágoktól övezve áll. Perényi Imre halála után (1519) fia, Péter örökölte a hatalmas birtokot. Több országos méltóság viselője volt. Koronaőrként Ferdinánd megkoronázása utána a Szentkoronát és a koronázási jelvényeket Siklóson tartotta. Az ő idejére esik a reformáció elterjedése, mely Siklósra és környékére nagy hatással volt. Az utolsó Perényivel, Gáborral, aki tüneményes pályafutást ért el kihalt a Perényi család. A török veszedelem 1543-ban éri el Siklóst, amikor Szolimán szultán hatodszor jön hazánk ellen. 1543. június 6-án szólaltak meg a török ágyúk a vár alatt, a nagyok százszor, a kisebbek kétszázszor, amíg a város 8, a vár 11 napi ostrom után megadta magát. A szultán írott szabadságlevélben ígérte meg a szabad elvonulást Vas Mihály kapitánynak és a vár lakóinak, ennek ellenére elvonulásukkor a lesben álló törökök felkoncolták őket. Kezdetét vette a 143 évig tartó török uralom, amelynek emlékei ma is megtalálhatóak. Ebből a korból maradt ránk, és különösen szép az 1989-re felújított dzsámi, amely kiérdemelte az „Európa Nostra” díjat. A látványosság mellett a menekült bosnyákok eredeti céljának megfelelően is használják. Siklós a török hódoltságkor kádi-székhely volt. Valószínűleg népiskolája (mekteb) is volt. 1582-től járási székhely (nahié). 1566-ban Arszlán budai pasát a vár udvarán fejeztette le a szultán. A török időben a város számottevő hely, a török hatalom jelentékeny támaszpontja. 1603-ban Ghazi Hizai kán dúlta fel hadaival, 1667-es hadjárata során pedig Zrínyi gyújtatta fel a várost. Buda visszafoglalása után Bádeni Lajos serege indult a török ellen. 1686. október 24-én Scheffenberg megkezdte Siklós ostromát. Bádeni Lajos október 31-én jelentette a császárnak a vár visszafoglalását. Az eseményt a vár falán lévő emléktábla őrzi. Ebben az időben mindössze 73 ház volt Siklóson.
A császártól jutalmul Aeneas Caprara tábornok kapta meg Siklóst és környékét, aki megkezdte a vár újjáépítését. Idegen urának köszönhető, hogy II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának leverése után Lipót császár - sok magyar várhoz hasonlóan - nem robbanttatta fel a várat. 1700-ban és 1709-ben pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot. 1704-ben a rácok vittek végbe nagy öldöklést Siklóson. A Rákóczi-féle szabadságharcban Siklós népe Rákóczi hadait segíti. Az 1726-28-as években Mária Terézia németeket telepít Baranyába, így Siklósra is. II. József alatt folytatódik a németesítés. A törökök kiűzése után az általuk betelepített szerbek itt maradnak, sőt az 1696. évi összeírás szerint Jován Glaudovics volt a város főbírája.
Ezekből az időkből két nevezetes esemény is ide kívánkozik. József trónörökös - a későbbi II. József, a „kalapos” király - 1770. május 4-én Pécsett tartózkodott, ahonnan Siklósra jött, hogy ifjúkori nevelőjét, a siklósi vár urát, Batthyány Károlyt meglátogassa.
Volt még egy császári vendége Siklósnak. Amikor Napóleon, 1809-ben megszállta Bécs városát, Ferenc császár a harc idejére második feleségét, Mária Teréziát Siklósra küldte Batthyány Antal családjához. - Batthyány Antal egyébként a református vallás híve volt; a református templomban saját részére külön padot építtetett, amely ma is megvan. Visszatérve Siklós múltjához, meg kell említenünk az 1747-48. évi sáskajárást, amikor mindent letaroltak a rovarok.
Az 1766-i jobbágylázadást Járó Péter harkányi jobbágy szervezte. A lázadást Mária Terézia hívei leverték és kegyetlenül megtorolták. Történetét Spolarics Zsigmond iskolamester énekelte meg, s szövege a Historia Oppidi Siklós-ban olvasható. A jobbágyfelkelés emlékére áll a vár bejárata előtt Járó Péter szobra.
A várat 1728-ban Batthyány-Strattmann Eleonóra vásárolta meg. Ezzel a Batthyány család korszaka kezdődött el. Befejezték a vár újjáalakítását és az apátsági templom alapfalain új templomot emeltek. Ez a mai katolikus templom. A család kiemelkedő személyisége Batthyány Kázmér, aki korát messze megelőzve felszabadította jobbágyait. Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc idején tevékenyen támogatta a forradalmat. A vár fontos központja volt a Dráva-vidéki felkelő honvédségnek. 1848. áprilisában Batthyány Kázmér Baranya főispánja lesz, később kormánybiztosa a délvidéknek; 1848. októberében kormánybiztosi minőségében foglalta el Eszék várát. 1849. április 16-án a Szemere-kormányban külügyminiszter, reá bízták a kereskedelmi tárca vezetését is. A világosi fegyverletétel után Kossuthtal török földre menekült. Minden vagyonától megfosztották, jelképesen kivégezték. 1854-ben Párizsban halt meg. A montmartrei temetőből 1987-ben hozták haza hamvait és a siklósi várkápolnában temettük el. Utcanév, szobor, iskola, évenként megrendezésre kerülő emlékünnepély őrzi emlékét. A szabadságharc leverése után Siklós jelentősége csökkent. A település központjának mai képe 1860 körül alakult ki; a kiegyezés után lassú fejlődésnek indult. Híresek voltak vásárai, kereskedői, iparosai; egyesületek, testületek jöttek létre. A század második felében dalárda, olvasókör, sportegyesület, vadásztársaság, önkéntes tűzoltótestület, nyilvános könyvtár, a téli hónapokban állandó színtársulat működött. A mesterembereket az ipartestület fogta össze. 1881-ben megnyitotta kapuit a polgári fiúiskola, majd a leánypolgári. Az iparosiskolában tanultak a jövő mesterei. 1884-től hetilap jelent meg a községben, volt olyan időszak, amikor kettő is (Siklós és Vidéke, Baranyai Polgár). 1894-ben kórház és szegényház épült. Gyáripar nem volt. Igaz, működtek nagyobb üzemek: téglagyárak, ecetgyár, jéggyár, famegmunkáló telep, szikvízgyár, selyemgombolyító, stb., de ezek csekély számú munkást foglalkoztattak. Messze földön híres volt fazekasiparáról. A mai Vértanuk útját róluk nevezték Fazekas utcának.
1871-ben Siklós mezővárosi jellege megszűnt, de járási székhelyi rangot kapott. Ez nagy mértékben elősegítette fejlődését, fellendülését. Közigazgatási és igazságszolgáltatási szervek települtek ide. Emelkedett a kulturális színvonal, az ipar, a kereskedelem is igen sokat nyert. A Tanácsköztársaság idején a város szerb megszállás alatt állt (1918-1921). A megszálló hatalmak kormánybiztos főispánja a siklósi születésű Pandurovics László volt.
A két Világháború között Siklósról ez olvasható a lexikonban: „Nagyközség, lakóinak száma 5740 (1910-ben 5791 fő volt), vasútállomása, postája, távíró- és telefonállomása van.” Siklós ékessége már ekkor is vára volt, melynek tulajdonosa ekkor gróf Benyovszky Móric. A várúr több alkalommal volt a siklósi választókerület képviselője és a megye főispánja. Sírja a várkápolnában van. A várat a magyar állam az 1940-es években megvásárolta a Benyovszky családtól. A háború alatt hadifoglyokat szállásoltak el benne. A második Világháború harcainál nagyobb károkat okoztak Siklósnak az utána következő évek, amikor „határsáv”-vá nyilvánították. Az idegenforgalom teljesen megszűnt, az élet minden területét korlátozta a kialakult helyzet.
A határsáv megszűnésével ismét lehetőség nyílt a fejlődésre. Ipartelepítés, nagyobb arányú lakásépítkezés, iskolahálózat bővítése, stb. történt.
1955-ben megkezdődött a vár helyreállítása, melyben a lakosság is sok társadalmi munkával vett részt. A gondosan előkészített tervek alapján megindult a műemlékvédelmi munka. A munkálatok befejeztével a vár valóban idegenforgalmi látványosság lett, büszkesége a városnak..
1970-ben „nagyközség” Siklós. 1970-ben a lakosság száma: 6906 fő, 1977-re érte el azt a szintet, aminek alapján - 1977. április 1-jén - visszakapta 1871-ben elvesztett városi rangját, és fejlődése új lendületet kaphatott. Területén több ipari üzem, szövetkezet, valamint számos intézmény, hivatal, és egyéb szervezet biztosított lehetőséget a munkához, a közel 11000 főnyi lakosságnak. Várossá nyilvánításával még inkább politikai-gazdasági és kulturális központja lett a mintegy 40 községből álló vonzáskörzetének. A városfejlesztési tervek figyelembe vették a város lakóinak igénye mellett az ezzel járó feladatokat is.
A ferences templom a XV. században épült gótikus stílusban. Majd, a XVIII. században barokk stílusban átépítették. A szentélye gótikus, a freskók XV. századiak.
A görögkeleti szerb templom a XVIII. században, barokk stílusban épült.
A református templom 1803-ban készült el.
A városháza épülete romantikus stílusban, 1860-ban épült a mai  Kossuth téren.
Malkocs bej dzsámija a mai városháza mögött a XVI. században épült.
A máriagyűdi római katolikus kegytemplom 1742-ben, barokk stílusban épült. Oltárán Mária a kis Jézussal szobor látható, 1148 óta Mária-kegyhely, zarándokhely.

Siklósbodony 150 lakosú község Harkánytól 17 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Bodun néven a XIII. században említett település a XV. századi leírásokban már Siklós (akkor Soklos) várához tartozott. A település a török kiűzése során vált lakatlanná, s csak a Rákóczi-szabadságharc után települt ismét be. Lakossága továbbra is többségében magyar maradt, ugyanakkor ma jelentős számú cigány etnikum is él itt. Ez a település is a Batthyány család birtokai között szerepelt. Földvára a XVIII. században még Siklóshoz tartozott.
Római katolikus templomát 1754-ben emelték.

Siklósnagyfalu 428 lakosú község Villánytól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. A bronzkorban is lakott hely írásos forrásban először 1294-ben jelenik meg Nogfolu néven. A mészbetétes edények kultúrájának, majd a pannonok és kelták temetőinek szórványai számos lelettel gyarapították a megye múzeumi anyagát. A középkorban virágzó mezővárosi rangra is emelkedett “nagy falu” a török időkben is megtartotta népességét, s a hódoltságot követően betelepített szláv és német nemzetiség a mai napig kisebbségben maradt.
A falu ékessége a református templom, amely műemlék jellegű.

Szaporca 277 lakosú község Harkánytól 14 kilométerre, délkeletre fekszik. Az Árpád-kori település első említése 1117-ből származik Supurkan néven. Természeti adottságainak köszönhetően a település élete összefonódott a Drávával; az éltette és nádasaiban rejtegette a falu népét háború idején. A második Világháborúban jelentős károk érték a települést és az 1883-ban épült református templomot a német és bolgár csapatok közötti harcok során megrongálódott.1993. január 1-jén Kémestől vált el Szaporca

Szava 357 lakosú község a Villányi-hegység nyugati oldalán, Harkánytól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. A település régmúltjára leginkább az itt megfordult kultúrák leletanyagai utalnak. Ezek közül mindenképpen említésre érdemesek az alábbiak: az újkőkori dunántúli vonaldíszes kerámia népe és a lengyeli kultúra, a rézkori péceli kultúra, a bronzkori mészbetétes edények népe és az urnamezős kultúra népe. A Zawa néven feljegyzett település a XIII. század végén már létezett. A török hódoltság során csupán Vaskapu-puszta településrész néptelenedett el, a többi megtartotta magyar lakosságát. Szava a Batthyány család egyik birtoka lett.
Az Árpád-kori templom bővítésével alakult ki a falu mai református temploma.

Tésenfa 227 lakosú határközség Harkánytól délkeletre, 14 kilométerre fekszik. A határ és a Dráva mellett, a Fekete-víz közvetlen közelében elhelyezkedő településre parasztházainak egyszerűsége a legjellemzőbb. Az őskorban is lakott települést először 1346-ban Tesenfolwa néven említik. A török időket túlélte, s ezt követően először a Zrínyiek, majd a Batthyányiak kezébe került Tésenfa.
Építészetileg a XIX. század utolsó harmadában épült református templom érdemel említést, valamint az előtte levő Világháborús emlékmű.

Túrony 252 lakosú község a Villányi-hegység lábánál az 58-as főközlekedési út mentén, Harkánytól 8 kilométerre, északra fekszik. A község már az újkőkortól kezdve lakott, amikor a dunántúli vonaldíszes kerámia népei, majd a bronzkor mészbetétes kerámia népei éltek itt. A rómaiak korában fontos hadiút húzódott a településen keresztül. Az 1237-ben Turul változatban feljegyzett település egy évszázaddal később már önálló plébániával rendelkezett, ami a falu jelentőségére utal. A szabadságharc folyamán 1849-ben itt veszítettek csatát a Kossuth hívására gyülekező parasztok a császári seregekkel szemben.
Az Árpád-kori település református temploma XV. századi gótikus stílusú, tornya barokk. Famennyezetét a XVIII. században magyaros motívumokkal díszítették. A református műemléktemplom egykori motívumait a Zsolnay-gyár használta.

Újpetre 1156 lakosú község Villánytól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik a Pécs-Villány összekötő út mentén. Első említése az 1296-os Petre változat a török hódoltságot követően Rácpetreként vált ismertté, sőt ezt a nevet egészen 1933-ig meg is tartotta. Érdemes megemlíteni, hogy a mai közigazgatási határokon belül helyezkedett el néhány, korábban jelentős épület, mint például a geréci földvár, a trinitási apátság, a keresztúri monostor és a bajcsi kolostor. A török kiűzése során elnéptelenedett területre először rácok, majd németek telepedtek le. A II. Világháborút követően kitelepített németek helyébe magyarok érkeztek. A településnek van az egyik legrégebbi plébániája Baranya megyében.

Villány a Villányi-hegység keleti domboldalára és a Karasica patak völgyének sík vidékére települt 2754 lakosú város Baranya egyik ékes gyöngyszeme - s nem csak messze földön híres borkultúrája miatt. A 2000. július 1-jétől várost érinti a 62-es/Barcs- Villány/, 65-ös/Pécs- Mohács/ és 66-os/Villány- Magyarbóly/ vasútvonalak. A Villány-siklósi borvidék meghatározó, névadó települése már a történelem előtti korban lakott hely volt. A megtalált régészeti leletek Villány őskori lakottságáról tanúskodnak. A falu fölötti Templomhegyen, a kőbányában talált kőeszköz- és agyagedény maradványok, valamint a környékről előkerült bronzkori tárgyak - csákányok, lándzsahegyek, stb. - mind fejlett kultúráról tanúskodnak. A szőlőművelés eredete Villányban is a keltákig, bizonyíthatóan a rómaiakig nyúlik vissza. Ami bizonyos: a történelmi borvidék rangjának megszilárdulása a rómaiak birodalmi éveihez köthető. Villány tőszomszédságában a Szársomlyó, a borvidék legnevezetesebb hegye lábánál talált padlófűtéses, fürdőmedencékkel, mozaikokkal díszített római villa maradványai és az itt fellelt, a szőlőtelepítést megörökítő oltárkő a rómaiak tartós jelenlétét bizonyítja. A faluról fennmaradt írásos feljegyzések nevét Villand, Vilaner, Villya, Vellám alakban is említik. A honfoglalást követően tiszta magyar családok lakta település lakossága a törökdúlás idején cserélődött ki, amikor is szláv és rác nemzetiségű családok telepedtek meg területén. A Rákóczi-szabadságharc esztendőiben népe Szlavóniába menekült, ám az 1710-es években más rác jövevényekkel sokasodva visszatelepült. A németajkú lakosság jelentékeny lélekszámban csak az 1760-as évektől kezdődően választotta Villányt lakóhelyének A XIX. század esztendőiben magyar anyanyelvűekkel bővült lakossága. Az itt élők kezén termett borok kiválóságát jelzi, hogy már az 1800-as évek derekán eljutottak a tengerentúlra is. Az 1846-ban New Yorkba küldött szállítmányban 1840-es évjáratú villányi borok is sorakoztak De rendelték Bécsben, Bácsban, Verőczén és Stájerországban is. Az uradalmi gazdálkodás fejlődése, az országutak fokozatos kiépülése, a tájegységek közötti kereskedelmi kapcsolatok erősödése nyomán a hegyvidék és a síkság találkozásánál fekvő Villány jelentősége egyre nőtt. Fejlődött a bortermelés, de a ráépült kereskedelem és az ipar is. A szőlőtermelés mégis különösen a jobbágyfelszabadítás után indult fejlődésnek: míg 1865-ben 376,1895-ben már 576 hold szőlőterülettel számlálhattak. A lendületet csupán a filoxéravész törte meg, amely egész Európa szőlészetét válságos helyzetbe taszította. Elmúltával azonban a honi termelés is korszerűsödött, új fajták, új módszerek térhódításával. Villány szerb lakossága az első Világháborúban, a kor nemzetiségi politikájának jellemzőjeként jelentős arányban települt át Jugoszláviába. Ám a villányi bortermelés éppen 1914-re érte el a filoxéravészt megelőző nagyságát. A korszerűbb, magasabb színvonalat megjelenítő borászat fejlődését a világháború törte meg. Korábban a villányi bor jelentős felvevő piacra tarthatott számot a délre fekvő szerb és horvát területekről, ám a háború kirobbanása, a Délvidék elvesztése után mindez a múlté lett. Az 1930-as években félezer magyar, több mint 1600 német, és alig néhány szerb, horvát, sokác és oláh lakossal számlálhatott a település. A második Világháború nyomán a németség kényszerű kiköltözését szülőföldjükről elűzött, felvidéki magyarok betelepítése követte. A második Világháborút követő évtizedek elszomorító változásokat okoztak Villány életében. A német lakosság jelentős részét kollektíven bűnösnek kiáltották ki. A falu új népessége pedig alig-alig értett a szőlőműveléshez, így nem kevés gazda rövid úton tönkrement, eladósodott. A korábban külön területű, közigazgatási autonómiában létezett Virágost 1950-ben Villányhoz csatolták. A szocialista nagyüzemi gazdálkodás megteremtésére irányuló politika nem sokáig hagyott teret az egyéni gazdálkodásnak. A rangos szőlőtelepek, uradalmak javaiból szőlészet és borászat szakiskolát, majd szőlőoltvány termelő állami gazdaságot alapítottak. 1961-ben egyesítették Beremend, Siklós és Villány állami gazdaságait, amely rövidesen borgazdasági kombináttá “érett”. Szinte példa nélkül áll a szocialista gazdaságok történetében, amikor 1967-68-ban a Templomhegy sziklatömbjének áttúrásával a régi Tőhercegi pincét meghosszabbították, és 10 ezer hektoliteres, hagyományos úgynevezett ászokhordós pincét építettek ki. A mintegy 400 méter hosszúságú, 5 méter széles sziklába vájt pince remek, ideális hőmérsékletű a villányi borok tárolására. Az 1970-es évekre a falu magyar lakosságának lélekszáma kis híján elérte a másfél ezret, noha németségének létszáma sem csökkent 1200 alá, s további 33 délszláv lakossal számláltak. Napjainkban hozzávetőlegesen kiegyensúlyozott a közös lakóhelyen élő nemzetiségek aránya. A borvidék szőlőterületeinek mintegy kétharmadát nagyüzemi keretek között művelték, háztáji és kisegítő gazdaságok kezelésébe csupán a földek 16 százaléka került. A nemrégiben lezajlott kárpótlási és privatizációs tendencia nyomán jelentős mértékben sokasodott a magángazdaságok száma. A szőlőtermesztése napjainkban is rendkívül kedvezőnek tudható folyamat. EIsősorban az erősödő magántermelés, a magánkereskedelem, valamint a - a hatalmi és monopol helyzetétől búcsúzó, de szakmai és műszaki értékeit továbbörökítő - mind rugalmasabb nagyüzemi termelés jellemzi. Kezdeti lakossága a tatárjárás, illetőleg a törökdúlás időszakban halt ki teljesen, noha az újratelepítések gondoskodtak a népesség mennyiségi kontinuitásáról. Népessége az elmúlt másfél évtized során ha szerény mértékben is, de tendenciózus csökkenésnek indult.
A németországi Eislingen városkához az 1980-as évek végétől fűzi szoros együttműködési kapcsolat, amely ma már a családok, kisebb közösségek baráti kötődésén túl szakmai, gazdasági tekintetben is irigylésre méltóan gyümölcsöző. Az auszriai Stainz településével viszonylag újkeletű, ám nem kevésbé ígéretes a testvérvárosi együttműködés széles spektrumú kereteire kötött megállapodásuk. A külföldi vendégek, a Baranyában nyaraló családok körében, csakúgy a megyei lakosság és nem kevésbé a helybéliek részéről dicséretes népszerűségnek örvend a Pénteki Bornapok évről évre immár hagyományosan visszatérő rendezvénysorozata, amely minden második hétvégén rendszerint június elejétől augusztus végéig tartogat bőséges, a borász szakma laikusoknak is kedvére váló kultúrájában sokrétű programcsokrot. Minden második évben egyszer, a szüret ritmusát követve jobbára október elején keríthetnek sort a nagyszabású, rangos szakmai minősítő kampánnyal egybekötött vörösborfesztiválra. A villányi borosgazdák kóstoló pohárkáját pedig nem ritkán üríthetik a megye másutt szervezett rendezvényein. Nem kevésbé ismert a szakmai múltjára méltán büszke villányi Kertészeti és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet, amely a megye távolabbi településeiről származó fiatalokat is foglalkoztat. A helybéliek közösségi együttlétében, kulturális és szabadidős megmozdulásaiban kiemelt szerepet játszó művelődési ház és a napjainkban már kevéssé kihasznált filmszínház azonos épületen osztozik, míg a felnőtt korosztály részéről is viszonylag rendszeresen látogatott könyvtár önálló épületben rendezkedett be. A település három templomával is büszkélkedhet, míg két múzeuma, négy étterme, egy kempingje és sportpályája ugyancsak jelentős forgalmat élvez a helybéliek és az odalátogatók részéről egyaránt. A község ünnepnapjain saját zászlajával lobogózhat fel, ahogy idegenforgalmi jelentőségéhez méltón önálló település bemutató kiadvánnyal is rendelkezik. Veretes, piros, kék, zöld és arany színekben pompázó címere súlyos gyümölcs terhétől görnyedő, két derék szőlősgazdát ábrázol. Villány lakosságának túlnyomó többsége a római katolikus egyházhoz kötődik, csupán mintegy 10 százaléka református és görögkeleti vallású.
Borosgazdái jól ismerik a vendégmarasztaló pincekultúra minden csínját-bínját, ámde Villány pusztán bájos faluképe, a természet közelségében harmóniát teremtő ember nyugalmát idéző miliője is ezreket csalogat évente a településre. A lendületesen fejlődő magángazdálkodás, a több mint két és fél évszázada itt élő német kitartó és hozzáértő munkája, a mediterrán jellegű éghajlat mind Villány értékei közé tartoznak. Országszerte, de határainkon túl is ismert a mintegy 900 ingatlannal felsorakozó pince- és présházsor. Nem kevésbé vonzó a község nyugatra és északra nyúló határa, amely a Szársomlyó, illetőleg a Templomhegy országos természetvédelmi területekkel szomszédos. A Villány sajátos karakterét mélyen áthatják a Mathiász és a Virágos utcai római katolikus templomok. Az odalátogatók fürkésző tekintetét a Móra Ferenc utcai, 1996. októberében műemlékké nyilvánított görögkeleti ortodox temploma sem kerülheti el, ahogy a Bem utcai bormúzeum kilincsét is aligha szövi be pókháló. Legkedvesebb pincesorát a Bem, a Zrínyi, a Baross, illetőleg a Virágos utcában találjuk meg.

Villánykövesd 347 lakosú község a 65-ös/Pécs-Mohács/ vasútvonal mentén, a Villányi-hegység keleti lábánál, Villánytól 6 kilométerre, északnyugatra fekszik. A lengyeli kultúra (i.e. 2800-2500) idejében is lakott helyen kialakult települést először 1290-91-ben említik az írásos források Kuestd, majd két évszázad múlva Kwesd néven. A török hódoltság alatt elnéptelenedő faluba szerbek telepedtek a felszabadító harcok előtt, akik a Rákóczi-szabadságharc idejét leszámítva állandóan a településen éltek. Közéjük az 1700-as évek második felében németek települtek, s fokozatosan elnémetesítették a községet. A XIX. század folyamán, majd a második Világháborút követően Felvidékről és az Alföldről magyarok is érkeztek a községbe. A község aktív tagja a Villány-Siklós Borútnak, amelynek keretében egyre több turistát képes nemcsak fogadni, hanem elszállásolni is.
Az idegenforgalom számára további lehetőséget jelent a közelben feltárt, de elfojtott termálvízforrás.
A túlnyomóan római katolikus vallású település temploma és kápolnája műemléki jellegű.
Villánykövesdhez szervesen hozzátartozik a maga nemében páratlan háromszintes fűrészfogas elrendezésű népi pincesor, amely sok turistát, művészt és borkedvelőt vonz a faluba. A műemlék-együttes országos védelem alatt áll. A több évszázados szőlőművelés egyik markáns eredményeként kell megemlíteni a Batthyány-család által a XVIII. század végén építtetett óriási pincét, amely az építtetőkről kapta a nevét. Jelentős eseményeket szerveznek itt, többek között az Európai Bordalfesztivál megnyitóját és borrendi avatásokat.

Vokány 956 lakosú község a 65-ös/Pécs-Mohács/ vasútvonal mentén, Siklóstól 9 kilométerre, északkeletre fekszik. 1183-ban a tirnitási bencés apátság alapítása kötődik a település helyéhez, ami a kolostor melletti önálló falu megtelepedésével járt az 1400-as években. Innen a török elől Siklósra menekült szerzetesek már nem tértek vissza. Első írásos emlék Vokan néven maradt fenn a faluról 1710-ből. Az 1800-as években szerbek éltek itt, majd helyükre németek települtek, akik mind a mai napig megőrizték népviseletüket, hagyományaikat a kitelepítések ellenére.
Temploma római katolikus, a XVIII. század végén épült.