Almamellék 504 lakosú zselici község a 308-as/Almamellék-Lukafa-Sasrét/ vasútvonal mentén, Szigetvártól 15 kilométerre, északkeletre fekszik. A településről 1492-ből származik az első írásos emlék. Alma megnevezése 1275-ből az Almás-patakra utal, s e patak neve már 1009-ben, a pécsi püspökség alapító oklevelében szerepel. Mai területén egykor 12 lakott és adózó falu volt. A falu határában lévő lakott helyek: Terecseny, Lukafa, Sasrét, Szentmártonpuszta. A XVII. századtól kezdve a magyarok mellé délszlávok, később pedig németek telepedtek a faluba.
Jelentős látványosságai: a falu temploma, a sasréti ősbükkös, a németlukafai üveghuta, a sasréti vadászkastély.

Almáskeresztúr 103 lakosú község Szigetvártól 15 kilométerre, északkeletre fekszik. A községet először 1296-ban említi egy okirat Keruchur néven. A török hódoltságot követően Tótkeresztúrra keresztelték; s jelenlegi nevén 1902-től ismerik. Az 1700-as évek végétől németek lakták. Őket a II. Világháború után kitelepítették, és felvidéki magyarokat költöztek a helyükre. A falu egykori birtokosai a Batthyány család, a Biedermann család, a Kammerer család voltak.
A látnivalói: Johe Galéria, az Elekmajorban álló neoklasszicista homlokzatú Kammerer-kúria.

Bánfa 218 lakosú község Szigetvártól 13 kilométerre, délkeletre fekszik. Az első írásos említése 1289-re tehető Baanfolua változatban. A XVIII. században Batthyány család birtoka volt. A település része az 1860 körül alakult uradalmi majorság, Simonfa. Az 1930-as években német, délszláv és más nemzetiségű család telepedett itt le.

Basal 193 lakosú község Szigetvártól 5 kilométerre, északra fekszik. Az írásos emlékek 1217-ben említik először. A Győr, majd a Rátót nemzetség birtoka volt. A hagyomány szerint 1556-ban Ali basa innen támadta Szigetvárt. Valószínűbb, hogy a helynév török eredetű személynévből képződött.
A református temploma 1858-ban épült.

Boldogasszonyfa 550 lakosú község a 67-es főközlekedési út mentén, Szigetvártól 18 kilométerre fekszik. A régészeti leletek szerint már a kőkorszaki ember is élt a falu mai helyén. Írott forrásban 1344-ben Bodugazonfalua néven szerepelt. A XVIII. századtól hívják mai nevén. A falut Jézus anyjának, Szűz Máriának a tiszteletére szentelt templomáról nevezték el. 1746-ban német telepesek érkeztek, majd szlávok és magyarok is letelepedtek.
Említésre méltó a fafaragó múzeuma, ahol Hoffer János munkái láthatók és a klasszicista Igmándy-kúria.

Botykapeterd 401 lakosú község a 6-os főközlekedési út és a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Szigetvártól 5 kilométerre, keletre fekszik. Botyka és Kispeterd települések egyesüléséből jött létre1931-ben. Botyka első írásos említése Boghka néven 1258-ból származik, Peterdé 1324-ből. A török uralom alatt folyamatosan lakott területek.
A botykai református kőtemplom 1827-ben készült el.
Kispeterden 1576 óta áll a református templom.

Bürüs 102 lakosú község Szigetvártól 11 kilométerre, dél-délnyugatra fekszik. A falu neve a bürü szóból ered, ami gyaloghidat, pallót jelent. Írott forrásokban először 1479-ben jelenik meg Bewres néven. A török hódoltság alatt is lakott terület. 1757-1860 között a Czinderi család birtoka.
Református temploma körülbelül 120 éve épült.

Csebény 105 lakosú község Szigetvártól 22 kilométerre, északkeletre fekszik. A XV. század derekán említik először Chebe néven. A török uralom alatt pusztává lett, majd 1771-től néhány német család élt itt. A XIX. század második felében már magyarok is lakták. 1930-ban két településrészből állt: Szágy-Szabás és Csebény-Szabás. 1945-ös kitelepítés az itteni németeket is érintette.

Csertő 455 lakosú község, Szigetvártól 4 kilométerre, északra fekszik. A bronzkor óta lakott település nevét írásos emlékek először 1360-ban említik Chertw alakban. Birtokosai Sárdi Somssich Antal és a Festetics család voltak. 1918-1921 között szerb megszállás alatt volt. Külterületei közé tartozik Szőlőhegy és Pipagyújtó, azaz Szenterzsébetpuszta nevű helyek.
A volt Festetics-kúria 1836-ban épült klasszicista stílusban. 1886-ban erősen átalakították.

Dencsháza 617 lakosú község, Szigetvártól délre, 9 kilométerre fekszik. Egy 1408-ból származó okmány Danchhaza néven említi. Feltevések szerint az elpusztult Gyertyánfalva település megmaradt lakói alapították. A török hódoltság után reformátussá lett a falu, s református templomát 1794-ben szentelték fel. 1800 körül német családok kezdtek betelepedni, zömük a század végére asszimilálódott. 1920 táján cigány közösség telepedett le a faluban. Birtokosai 1945-ig a Biedermann bárók. A községhez tartozik Péterpuszta, ahol a Biedermann családnak köszönhetően a XIX. században uradalmi major alakult.
A kastély parkjában lévő arborétum különleges, szép fapéldányokban bővelkedik. Szép látvány az 1 kilométer hosszú, háromsoros bokréta fasor.

Endrőc 431 lakosú község Sellyétől 17 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az első írásos emlék 1479-ből származik, amely Endrewcz néven említi. A török hódoltság során elnéptelenedett, csak a XVIII. században népesült be újra. Túlnyomó részben németajkúak lakják.
A római katolikus lakosság részére imaház épült.

Gyöngyösmellék 331 lakosú község Szigetvártól 9 kilométerre, délnyugatra fekszik. A neve 1536-ban bukkant fel először az írott forrásokban. A török hódoltság alatt folyamatosan lakott helység, s a lakói többségében magyarok. 1760-tól délszláv, a XIX. századtól pedig német családok is betelepedtek. A XVIII. században a Király család birtoka volt. Református és római katolikus templom is található a faluban.

Hobol  1048 lakosú község Szigetvártól 3 kilométerre, délre fekszik. Az első letelepülők az újkőkor késői szakaszában (i.e. 2800-2500) éltek itt. A község neve az írott forrásokban először 1342-ben bukkant fel, és akkor Hoboyként szerepelt. A török uralom ideje alatt kisebb megszakításokkal ugyan, de végig lakott volt; s lakói magyarok voltak. 1830 körül a korábbi településtől délre eső területet magyar, német zsellérek és téglások kezdték benépesíteni, ahol így létrehozták Kishobol nevű települést. 1850 körül e mellett alakult ki az uradalmi majorság, Hobolpuszta. Feltételezések szerint azonban ezt a településrészt 1842-ben gróf Batthyány Kázmér hozta létre. A községet 1966-ban Szigetvárhoz csatolták.1992. január 1-je óta önálló község, előtte Szigetvár városához tartozott.

Horváthertelend 103 lakosú község Szigetvártól 22 kilométerre, északkeletre fekszik. Már a középkorban lakott hely volt, és a XIV. században önálló plébániával rendelkezett. A török hódoltság idején lakatlanná vált a község. Az újabb telepesek 1756 után érkeztek, akik elsősorban horvát családok voltak, köztük néhány magyar és német anyanyelvű. A XVIII. században ismét több német család letelepedett itt. A II. Világháborút követő kitelepítések révén számuk jelentősen

Ibafa 251 lakosú zselici község, Szigetvártól 25 kilométerre, északkeletre fekszik.
A Pipamúzeuma helytörténeti gyűjtemény, ahol a régi mesterek művészi kivitelű munkáit éppúgy megtaláljuk, mint a magyar pipagyártás legújabb termékei. Itt találhatók az „Ibafai fapipa …” kezdetű tréfás mondóka „főszereplői”.

Katádfa 165 lakosú község Szigetvártól délkeletre, 15 kilométerre fekszik. A település nevét először 1364-ben Kathatfalwa alakban jegyezték fel. A reformáció elterjedésétől kezdve lakosai reformátusok, és már 1560-ban anyaegyház. A török hódoltság idején folyamatosan lakott hely volt, lakói mindvégig és ma is magyarok. 1768-ban egy tűzvész alkalmával elpusztult a község temploma, a paplak és az összes épület. 1770-ben már állt az új fatemplom.
Műemlék jellegű református temploma 1793-ban épült, majd 1853-ban alakították át mai formájává.

Kétújfalu 710 lakosú község a 62-es/Barcs-Villány/ vasútvonal mentén, Szigetvártól 13 kilométerre, délnyugatra fekszik. Csak a XVII. század végétől, XVIII. század elejétől lakott hely; és eredeti neve Magyarújfalu valamint Németújfalu volt. Lakói először magyarok voltak, majd 1770-től néhány német család is letelepedett itt. Németújfaluba 1799-ben Szulokról érkeztek a német családok, akik egy új falut hoztak létre, Németújfalu néven. A németség már a XIX. század folyamán fokozatosan magyar anyanyelvűvé vált. A két község 1940-ben Nagyújfalu néven egyesült, majd 1942-ben a neve Kétújfalura változott. Szentmihálypuszta régen önálló volt, a török hódoltság után azonban elpusztult. 1770 után magyar és német béresek, zsellérek telepedtek itt le. Az 1820-as évek végén német üvegesek érkeztek a községbe. Az üvegipar a XIX. század közepéig volt csak jelentős, utána elsorvadt.

Kisdobsza 274 lakosú község a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Szigetvártól 10 kilométerre, délnyugatra fekszik. A leletek tanúsága szerint már a római korban is lakott hely volt. A községre vonatkozóan az első írásos említés 1277-ből való, amelyben Dubza alakban szerepel. A falu 1060-tól a székesfehérvári káptalan egyik birtoka volt, ezen belül is a királynő háztartását volt hivatott ellátni. A török hódoltság idején folyamatosan lakott település maradt. Kisdobsza és Nagydobsza 1978. december 31-én egyesült, és neve Dobszára változott. Azonban a lakosság kérésére 1992. január 1-jével a két község ismét önállóvá vált, de körjegyzőségük ma is közös.

Kistamási 145 lakosú község Szigetvártól 10 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település neve az írott forrásokban először 1554-ben Kistomás néven bukkant fel. A szájhagyomány szerint a későbbi lakosok csak a tatárjárás után kezdtek itt letelepülni. A török hódoltság idején folyamatosan lakott helynek számított és lakói mindvégig magyarok voltak. A Rákóczi-szabadságharc idején elnéptelenedett, majd ismét magyarok népesítették be.

Magyarlukafa 109 lakosú község Szigetvártól 17 kilométerre, észak-északnyugatra fekszik. A község neve egy 1237-ből származó oklevélen villa Luca, 1395-ben pedig már Lucafalwa néven szerepel. Feltehetően már a tatárjárás előtti időkben is lakott hely volt, azonban 1715-ig puszta, és csak időnként telepedett itt le egy-egy család. 1720 előtt magyarok kezdték benépesíteni a területet, 1772-ben pedig már német telepesek érkeztek ide. Először csak az üveghuta dolgozói, majd a XVIII. században falusi polgárok is letelepedtek itt. Az itt élőket egy falucsúfoló lukafai vellásoknak hívta, mivel sokan a szénagyűjtéshez használatos favillákat készítettek. Szinte az egész Dél-Dunántúlt ellátták termékeikkel. A község tájházában néprajzi műhely tevékenykedik.

Merenye 338 lakosú község Szigetvártól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község feltehetően csak az Árpád-kor kezdetétől volt lakott hely. Az első írásos említése 1192-ből való. A falu neve a szláv eredetű Mrnja személynévből származtatható. Zágrábtól északnyugatra található egy hasonló nevű Merenje község is. Egy 1417-ből származó írás szerint a község a budai káptalan birtoka volt. A török uralom ideje alatt végig lakott falu volt, és a XVII. század végére a környék legnagyobb lélekszámú magyar településévé vált. A falu északkeleti részén a török időkben egy mecset állt. A község és környéke a történelem folyamán a Batthyányiak, majd gróf Széchenyi Lajos és László, később pedig Festetics Imre birtoka volt.
A település műemlék jellegű református temploma 1781-ben épült.

Molvány 220 lakosú község a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Szigetvártól 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. Az írott forrásokban 1360-ban említették a község nevét először: Milwan alakban. 1360 és 1470 közt a patai uradalomhoz tartozott. A török fennhatóság idején lakóinak nagy hányada elmenekült, de néhány család továbbra is ott maradt. Az 1836.évi kolerajárványban a lakosságának mintegy háromnegyed része meghalt.
A község műemlék jellegű, barokk stílusú református temploma 1828-ban épült.

Mozsgó 1109 lakosú község, Szigetvártól 10 kilométerre, északra fekszik. A későbronzkor idején már lakott hely volt, majd a kelták és a rómaiak érkeztek erre a vidékre. Az Árpád-kor idején magyarok telepedtek le a környéken. Az írásos emlékekben a község neve először 1330-ban bukkant fel Domburou alakban. A település először a Viszlai, majd a középkor végén a Tinódi család birtoka lett. A törökök kiűzését követően a Batthyányiak birtokának része volt, majd a Biedermann család lett az új birtokosa. A mai község területén a XIV. században Szentmiklós néven puszta volt, amely plébániával is rendelkezett, de a török harcok során szinte teljesen elpusztult. A XVIII. század elejére teljesen elnéptelenedett. 1726 táján horvát és német családok kezdték benépesíteni, a XVIII. század közepén újra németek érkeztek. A század második felétől a magyar nyelv kezdett általánossá válni. Közigazgatásilag Szigetvár és a tőle északra fekvő települések köztük Mozsgó is egészen 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, csak azt követően csatolták Baranyához.
A Magyarok Nagyasszonya római katolikus temploma 1746-ban épült, román stílusú szentélye barokk stílusban, gróf Batthyány Károly építette majd 1876-ban neoromán stílusban újjáépítették.
A volt Biedermann-kastély klasszicista stílusú épület. A kastély parkja védett.
A XVIII. században épült volt uradalmi magtár, ma ipari műemlék jellegű épület.

Nagydobsza 691 lakosú község a 6-os főközlekedési út mentén, Szigetvártól 10 kilométerre, délnyugatra fekszik. A falu királynői birtok volt. Az 1332-es évi pápai tizedjegyzékben is szerepelt: plébániával és a Szent Márton tiszteletére szentelt templommal rendelkezett. A XIV. század végétől a székesfehérvári káptalan birtoka volt. A helység a török hódoltság alatt feltehetően folyamatosan lakott volt. A XVII. századtól lakói magyarok voltak, és népessége azóta sem nagyon változott. 1807-ben a környéket a Kegyes Tanítórend kapta meg, így a falu egészen 1945-ig a birtokukhoz tartozott. . 1992. január 1-jén Dobsza község, két részre Kisdobszára és Nagydobszára vált szét.
Nagydobsza több építészeti és néprajzi emlék is fellelhető: református temploma késő barokk stílusú, és 1808-ban épült át, miután többször tűz pusztított benne.
Modern stílusú római katolikus templomát 1975-ben szentelték fel.
A Fő utca 68. szám alatt látható a környék jellegzetes építészeti stílusát szemléltető, zsuppal fedett, gerendavázas, tornácos úgynevezett talpasház, amely 1852-ben épült. Ez a tájház nemcsak a környéknek, de a megyének is nagy becsben tartott építészeti emléke.

Nagypeterd 678 lakosú község a 6-os főközlekedési út és a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Szentlőrinc és Szigetvár között félúton fekszik. Az Árpádok és Anjouk idejében is lakott település a török hódoltság alatt sem néptelenedett el, sőt a környékbeli falvak lakosainak gyűjtőhelyeként működött. Köszönhette ezt annak, hogy már a római korban hadiút húzódott itt, s a középkori település szerepe helyzeténél fogva nem változott. Lakói korábban nemesek voltak, de csak a XVIII. században nyerték vissza kiváltságaikat, amelyeket az oszmán hódítás vett el tőlük.
A falu református temploma műemlékileg védett; és a XVIII. század második felében késő barokk stílusban épült.
A közigazgatásilag hozzá tartozó Csatapuszta szép kúriával rendelkezik.

Nagyváty 366 lakosú község Szentlőrinctől 8 kilométerre, északnyugatra fekszik. A térség egyik legrégibb települését először 1326-ban említik az írásos források Nogwagh alakban. Az Árpád-korban jelentős várral rendelkező település az egyik székely ispánságnak és esperességnek volt a székhelye. Az egykori földvár helyét ma is látni a Fekete-erdő területén. Székelyek IV. Béla idejében éltek itt. A török időkben is lakott településre a XIX. században németek is érkeztek.
1820-ban épített református temploma uralja a település képét.

Nemeske 289 lakosú község Szigetvártól 7 kilométerre, nyugatra fekszik. Temploma a XVII. századból való határában, horgásztó terült el. A faluhoz tartozik Görösgalpuszta a XIII. századi Nádasy, később Stephaich család kúriájával. A török időkben nádrengetegként ismert vidék adott otthont a török elől menekülő köznemesi lakosságnak. Valószínű, hogy innen származik a település mai neve.
Késő barokk református temploma az 1700-as években épült. Említést érdemel Görösgal római katolikus plébániája is.

Nyugotszenterzsébet 226 lakosú község Szentlőrinctől 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. A falu történelme során először 1332-ben került be az évkönyvekbe védőszentjéről elnevezve S. Elyzabeth alakban. A török korban is lakott települést jórészt mindig magyarok lakták. Szőlőhegye régóta művelt terület.
Református templomát az Eszterházyak építették.

Patapoklosi 401 lakosú község Szigetvártól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község két korábban különálló település Pata és Poklosi egyesítésével jött létre1950-ben. Az első említés 1283-ból való, amikor Pathaa néven említik. A másik település csak később, 1431-ben jelenik meg oklevélben. Pata feltehetően személynévből, Poklosi a ragadós fekete földről kapta nevét. Sok birtokosa volt e falvaknak a középkor folyamán. A török időszak alatt mindkét település és a mellettük elterülő, egykori Hosszúfalu is elnéptelenedett. A magyarokkal újratelepült falvakban 1836-ban kolera pusztított.
A község legjelentősebb épülete a műemlék jellegű patai református templom, amely 1794-ben épült barokk stílusban. Festett mennyezetének kazettái gyönyörűek.

Pettend 159 lakosú község Szigetvártól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. A XV. században Pethend néven említett falu tulajdonosai számtalanszor változtak. Említésre érdemesek közülük a Létaiak, Szőcsényiek, Dombaiak, az enyingi Törökök, a XV. században a Báthoryak, majd a török hódoltságot amely alatt végig lakott volt a falu követően a Nádasdyak. A XIX. sz. elején a I. Ferencz király adományozta el a Kegyes Tanítórendnek. Közigazgatásilag a településhez tartozott Hagyó nevű falu, ahol még a XIX. században is működött vízimalom, csárda és kocsma. A falunak református temploma van.

Rózsafa 409 lakosú község Szigetvártól 10 kilométerre, délkeletre fekszik. A település neve eredetileg (1330-ban) Szentmihályfalva volt. Tinód (Tinódi Lantos Sebestyén szülőfaluja), a mai Rózsafa határában feküdt. A község a Werbőczy és a Perczel család birtokaihoz is tartozott a török időket követően. A lakosság 60 %-a református. Elődeik a török uralom alatt(1570 körül) már templomot emeltek, de azt a török lerombolta. Később újjáépített református temploma mellett kell megemlíteni a falu zenélő kútját és a Tinódi-emlékművet. Ugyancsak említést érdemel a bodorfapusztai Perczel-kastély is, amelyet később a XIX. században klasszicista stílusban átépítettek.

Somogyapáti 571 lakosú község Szigetvártól 6 kilométerre, északnyugatra fekszik a Lad-Szigetvár összekötő út mentén. A Zselicben a mai megyehatárhoz közel található település történelme során hosszú ideig Somogy megyéhez tartozott. Közigazgatásilag hozzá tartozik Adorján, amit korábban Adorjánpusztának hívtak. Kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően régóta lakott hely. Már a dunántúli vonaldíszes kerámia népei is itt éltek (i.e. 4000-2800 között), és az újkőkori lengyeli kultúra (i.e. 2800-2500) is hagyott hátra leleteket. A régóta lakott vidék itt is kedvező természetföldrajzi adottságainak köszönhette fejlődését. Először Apati néven került be a település neve az évkönyvekbe egy 1332-1337-es lajstromba. A név arra utal, hogy valamelyik apátság birtoka volt ekkor a falu. Legvalószínűbb, hogy az adorjáni apátsághoz tartozott. A településnév előtagja a volt vármegyére utal. A török időkben elnéptelenedő községbe lassan szivárogtak csak vissza a magyarok. Mellettük németek is érkeztek, bár a XIX. századra színtiszta magyar településsé vált.
Lakossága túlnyomórészt római katolikus. Műemlék jellegű templomuk 1777-ben barokk stílusban épült. A templom kertjében áll Nepomuki Szent János és Szent József szobra.
A lakosság kisebb részét jelentő reformátusoknak haranglábot építettek.

Somogyhárságy 537 lakosú község Szigetvártól 15 kilométerre, észak-északnyugatra fekszik. A község neve 1346-ban jelent meg először Hassagh alakban, feltételezhetően a területen fellelhető sok hársfának köszönhetően. A középkor folyamán számtalan nemes birtokolta a felszabadító harcok során kipusztult települést. A XVIII. században németek, később magyarok telepedtek meg az egykori településen, kialakítva a környék egyik nagyobb lélekszámú települését. A német telepesek az úgynevezett kishárságyi részen éltek, amely korábban különálló falu volt.

Somogyhatvan 418 lakosú község Szigetvártól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik a Lad-Szigetvár összekötő út mentén. Az északnyugat baranyai település történelmét az 1421-es évtől ismerjük, az első írásos forrásból. A neve akkor: Hatwan. A név eredete bizonytalan, feltehetően az egykori telkek, esetleg házak számára utal. A Somogy előtag a vármegyei hovatartozást jelenti. A török időkben is lakott település a felszabadító harcokban megsemmisült, így egykori lakosai a korábban élénk református egyházközösség délebbre húzódott a mai település helyére. A falu előbb a Traun, majd a Draskovics, végül az Eszterházy család kezébe került. A településhez tartozik még két puszta is. Vandapuszta az uradalmi birtokközpont volt, míg Ágipuszta a XVII. században is jelentős település volt, s csak a török hódoltság után vált néptelenné. A korábban református település megőrizte felekezeti hovatartozását, és református többséggel rendelkezik.
Református temploma barokk stílusú; 1737-ben épült. Ugyancsak barokk stílusban épült az egykori magtár 1800 körül.

Somogyviszló 263 lakosú község Szigetvártól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik. A zselici dombok között meghúzódó település hosszú ideig Somogy vármegye része volt. Feltehetően már 1299-es forrásokban említett Wyzlou alak is a ma már nyugat-baranyai települést jelenti, amelynek 1403-as változata: Somoghwyzlo volt. A XV. században emelték templomát, majd a települést a szigetvári várhoz csatolták. A török idők alatt is lakott volt, de a XVIII. század elejére majdnem elnéptelenedett. A XIX. században számtalan földesura volt, közülük a Zichy család érdemel említést.
Magyar lakosságának vallása többségében református. Későbarokk műemléki védettségű református templomát 1784-ben építették. Utóbb klasszicista toldásokkal egészítették ki a XIX. században.

Szentdénes 355 lakosú község a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Szigetvártól 12 kilométerre, délkeletre fekszik. A település nevét először a XIII. században említik. S. Dyonisio néven. A tatárjárás során a somogyvári apátságból kimenekített, Szent Dénest ábrázoló képet itt rejtették el a bencés szerzetesek. A kép itt maradt, s végül a település védőszentje és neve is Szent Dénes lett. Valószínűleg már a török uralom alatt is magyarok lakta település volt.
A falu római katolikus templomát a XVIII. század legvégén emelték copf stílusban az Eszterházy család segítségével.

Szentegát 455 lakosú község Szigetvártól 10 kilométerre, délre fekszik. Eredetileg egy 1870 körül létesített uradalmi major volt; vegyes eredetű, de magyarul beszélő lakossággal. A második Világháború befejezéséig a Biedermann bárói család tulajdona volt.
Itt épült fel a kastély, közvetlen mellette a vadászkastély is. A kastélyhoz tartozott park jelenleg az elhanyagoltság állapotát mutatja, s ugyancsak lehangoló állapotban van a bárói család családi kriptája. A kastély jelenlegi a többi kastélyhoz képest viszonylagosan jó állapotát az állami gazdaságnak köszönhette, amely beköltözött falai közé, így a rendszerváltozásig tulajdonosa volt az épületnek. Az 1990-es évek eleje óta állapota romlik.

Szentlászló 893 lakosú község a 67-es főközlekedési út mentén Szigetvártól északra, 14 kilométerre fekszik. A zselici település történeti említésére 1237-ben került sor Sancti Ladizlay formában. Római telepet tártak fel a Szentlászlóhoz tartozó Szentegyed faluban. A korábban 1333-ban Margitapuszta néven ismert önálló plébániát Szent László királyunk adományozta a pannonhalmi apátságnak. A plébánia a szent király emlékének megfelelően felvette az adományozó nevét, aki egyben a falu védőszentje is lett. A török uralom alatt időszakosan elnéptelenedett a település, majd magyar és horvát, a XVIII. század folyamán pedig jelentékeny számú német telepesekkel gyarapodott. A falu birtokosai között voltak a Széchenyiek, Festeticsek és a Borzák. A községhez tartozik még Karány-dűlő, ahol az 1234-ben említett Karany nevű település lehetett.
A XVIII. század végén építettek fatemplomot, majd 1812-ben a jelenlegit.

Szigetvár 11356 lakosú város a 6-os és 67-es főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 60-as/Nagykanizsa- Pécs/ vasútvonal mentén fekszik. A nagy történeti múltra visszatekintő kisvárost a középkorban az Almás-patak mocsaras vidékéről kiemelkedő löszdombra építették. Az egykori építkezési mód nagy biztonságot adott a településnek. Már a XV. században a város a messzi vidék ipari és kereskedelmi központja lett. Birtokosai a magyar történelem neves családjai közül kerültek ki. A XVI. században az oszmán török hadak területi térnyerésével párhuzamosan Szigetvárnak mint végvárnak jelentőség egyre inkább előtérbe került. A város első ízben 1556-ban ostromolták meg a török hadak, sikertelenül. A második ostromra 1566-ban került sor. A vár kapitánya Zrínyi Miklós előre tudta a véget, de elhatározásához alig 2500 katonával hű maradt. Életük végéig védték Szigetet. A várból és városból álló erődítést Szulejmán szultán utolsó magyarországi hadjárata során támadta meg több mint 80000 kitűnően felszerelt katonájával. A végcél nem a “vakondtúrás” -így nevezte a török Szigetet- hanem Bécs elfoglalása volt. Az egy hónapig tartó harc során a magyar védők sorra elestek, s a város és a vár török kézre került.
Az utolsó napon 1566. szeptember 7-én Zrínyi néhány megmaradt emberével az utolsó menedékhelyéről a belső várból kirohant a már török területre. Itt érte mindannyiukat a halál. A török nem örülhetett a győzelemnek, az agg Szulejmán szultán is meghalt néhány nappal a vár elfoglalása előtt. A győztesek kifáradva a hosszú harctól, az emberveszteségtől, valamint a szultán halála és a közelgő tél miatt lemondtak a további harcról. Szigetvár elveszett, de árán megmenekült Bécs. Szigetvárból török végvár lett, a környék államigazgatási, gazdasági és vallási központja. 112 évi török uralom után Szigetet 1688-89-ben foglalták vissza a császári hadak. A török Szigetvárból osztrák császári város lett, s a nehezen meginduló polgári fejlődést Mária Terézia rendelete gátolta meg. A várost eladta és a lakosságot jobbágysorsra juttatta. Majd a vár is földesúri kézbe került. A XVIII. század fejlődét a helyi iparosok és kereskedők mindinkább elősegítették, és a XIX. század folyamán gazdag pezsgő élet jellemző Szigetvárra. Szigetvár a 400 éves évfordulója idején 1966-ban megkapta a városi rangot, s ezidőtől kezdve fejlődése gyorsabb ütemű lett. A cipőgyár, a konzervgyár mellett mind több magánvállalkozó biztosít a városban munkalehetőséget. A városban 600 férőhelyes kórház működik. 100 férőhelyes kollégium, több alsó- és középfokú oktatási intézmény, valamint Zeneiskola segíti az oktató-nevelő munkát. Meleg vizes fürdője, könyvtára, s az újonnan épült művelődési háza a környék kulturális és idegenforgalmi igényeit elégíti ki. A vár, a megmaradt török épületek, valamint több kiállítás Szigetvár kulturális és történeti örökségének őrzői.
A télen-nyáron nyitva tartó termálfürdő a Zrínyi vár szomszédságában a város centrumától 300 méterre található. A 800 méter mélyről feltörő 62 Celsius fokos gyógyhatású víz nátriumkloridos, alkali-hidrogénkarbonátos hévíz. Magas ásványisó tartalma és az oldott ionos bróm, jód és fluorid tartalma révén kiválóan alkalmas reumatikus izületi és mozgásszervi betegségek kezelésére, operációk és csonttörések utáni rehabilitációs kezelésekre, nőgyógyászati problémák kezelésére. A víz ásványisó összetétele lehetővé teszi, hogy a magas vérnyomásban szenvedő és szívbetegek is használják a fürdőt. Szolgáltatásain: masszázs, pedikűr, kádfürdő, büfé, étterem, kölcsönző, kondicionáló-gépek, sportlehetőségek

Szörény 83 lakosú község Szigetvártól 14 kilométerre, délnyugatra fekszik. Az első írásos emlékek ugyanis 1396-ból származnak. Ekkor Zeuren néven említi egy oklevél. A történelme során végig színtiszta magyar település a Batthyány család tulajdona volt, majd a Biedermann család kezébe került. A Világháborúk és kitelepítések is megkímélték a megye egyik legapróbb települését.
Református temploma 1817-ben épült.

Szulimán 287 lakosú község a 67-es főközlekedési út mellett Szigetvártól 10 kilométerre, északra fekszik. Már a rézkori péceli kultúra (i.e. 2100-1900) és a bronzkori Somogyvár-vinkovci kultúra által is lakott terület volt a Zselic felszabdalt, vízfolyásokban bővelkedő déli lejtője, ahol a kedvező természeti feltételek megtelepedésre bátorították az embereket. Első írásos formája is a mezőgazdasági művelésre utal, hiszen a Zelewmal alak 1403-ból a szőlővel beültetett hegyoldalt (szőlőmált) jelentett. Jelentőségét plébániája is jelzi, amely a mohácsi vészig fennállt. A török időszak óta horvát-magyar lakosság lakta, s közéjük fokozatosan németek települtek. Számuk csak a második világháborút követően esett jelentősen vissza. Helyüket szlavóniai, felvidéki és környékbeli magyarok foglalták el. A település birtokosai között kell említeni Török Bálintot, a Balogh, a Batthyány és a Biedermann családot.
Római katolikus templomát 1890-ben emelték.

Teklafalu 376 lakosú község a 62-es/Barcs-Villány/ vasútvonal mentén, Szigetvártól délkeletre, 14 kilométerre fekszik. A falu birtokosa, Czindery László Tiltvány nevű birtokára főleg Tolnából hozott telepeseket, leginkább németeket. Magyarok csak később érkeztek a felesége után Theklasdorfnak elnevezett új településre. A második Világháborút követően a németek száma a kitelepítés miatt csökkent, és a helyükre Felvidékről érkeztek magyarok. A településnek több külterületi lakott helye volt, így például a XVIII. században az Orgya nevű helység.

Tótszentgyörgy 193 lakosú község Szigetvártól 6 kilométerre, nyugatra fekszik. A települést először 1283-ben említik az írásos források Scengurg névalakban. Az önálló plébániahivatal alapján feltételezhető, hogy korábban jóval nagyobb lélekszámú volt a település. A török időkben elnéptelenedett, mivel lakossága templomát lebontva, annak anyagát a szigetvári várba építve az erődítménybe menekült. A 1500-as években Felvidékről érkező tótokat telepítettek, akikről a település nevének előtagját kapta.
A XVIII. század végére már annyi református magyar is visszaköltözött, hogy önálló templomot emeltek 1793-ban barokk stílusban.

Várad 133 lakosú község Szigetvártól 9 kilométerre, délnyugatra fekszik. Természeti adottságai között kell megemlíteni azt a két forrást, amelyek vize a falu földművelésből élő lakóinak öntözővizet biztosított. Az 1332-es oklevélben Vorad néven említett település a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Csak a XVIII. század elején kezdtek itt újból magyar családok letelepedni. A falu földesurai voltak a Czinderiek, a Wenckheimek, az Andrássyak. A települést elkerülték a Világháborús pusztítások.

Vásárosbéc 238 lakosú község Szigetvártól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik. A helység Szent István korában királyi vadászterület volt. Az 1332-1337-es forrásokban megjelenő Belch alak szláv eredetű. A Vásáros előtag a középkorban gyakori, de nem minden település számára adott vásártartási kiváltságra utal. A falut sok földesúr birtokolta az évszázadok alatt. Feltehetően a török időkben is lakott volt a község.
Az első templom építésére csak a XVIII. században került sor, ezt a reformátusok emelték.
Később a felekezeti megoszlásnak megfelelően a katolikusok is építettek egy kisebb templomot.

Zádor 384 lakosú község a 62-es/Barcs-Villány/ vasútvonal mentén, Barcstól 18 kilométerre, keletre fekszik. Az 1332-es források is bizonyítják: régi településről van szó. A neve akkor: Zadur. Temploma a XIV. századból való. A török hódoltság alatt is folyamatosan lakott település volt. Lakossága azóta is túlnyomó többségében magyar. A falu később, a XVIII. században a Batthyányiak kezébe került.
A település kiemelkedő értéke a középkori eredetű, a XIX. században késő barokk stílusban átépített református templom.