Belecska 372 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Tamásitól 21 kilométerre, keletre fekszik. Már a honfoglalás idején is lakott hely volt. A település neve írott emlékekben a XIV. század végétől fordul elő. Ezidőtájt Simontornyához tartozott. A falu a török hódoltság idején teljesen elpusztult, elnéptelenedett. Csak a XVIII. században népesült be újra, valószínűleg a környékbeli falvak lakosainak egy része települt ide. A Kapos árterétől a Hegyhátig az erdős részek vegyes vadállományban gazdagok
Jelentős emlékei a római katolikus templom és a Mechwart-kastély.

Diósberény 433 lakosú község Hőgyésztől 7 kilométerre, északkeletre fekszik. A XIV. században lehet először okiratban nevével találkozni. 1728-ig magyarok lakták, majd német telepesek építették újjá. A gondozott, szép fekvésű falut 2000 hektáros erdő veszi körül, mely kirándulásra, túrázásra kiválóan alkalmas.

Dúzs 297 lakosú község Szekszárdtól 29 kilométerre, északnyugatra fekszik a Kapos völgyében a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén. A község a törökvész után csak a XVIII. században lett újra lakott. A falut körülölelő erdők vadban gazdagok, egykor az Apponyiak tulajdonában volt. Nagyon híres szarvas trófeák kerültek ki ebből az erdőségből. A legértékesebb amit valaha itt ejtettek el, 13,5 kg-os és 220 pontot érő volt. A trófeát a Természettudományi Múzeumban őrzik.

Értény 813 lakosú község Tamásitól 16 kilométerre, nyugatra fekszik a Somogyi dombság tolnai nyúlványán.
A település műemlék jellegű barokk temploma 1749-ben épült, az eredeti berendezésének nagy részét megőrizte.
A község híres szülötte Endrődy János piarista pap, tanár, író, és színháztörténész.

Felsőnyék 1121 lakosú Sió menti község a 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonal mentén, Tamásitól 23 kilométerre, északra fekszik a Tita-patak mentén. Az 1848-as szabadságharc bukása után számos bujdosónak adott rejtekhelyet e táj. A Szabadságharc leverését követően néhány hétig Deák Ferenc is itt talált menedéket. A Deák-emlék azóta legendává nemesedett.
A gótikus stílusú római katolikus temploma a XV. századból való, és 1836 körül átalakították.
A szőlőtermesztés 250 éves hagyományát idézi az az építészeti szempontból is értékes présház, melyben a szabadságharc bukása után  Deák Ferencet bújtatták.

Fürged 696 lakosú község a 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonal mentén, Tamásitól 23 kilométerre, északra fekszik.
A XIX. századi helyi híres szülötte, Radákovits József írói álnevén Vas Gereben. Az 1848-as szabadságharcban tevékenyen részt vett ,a szabadságharc leverése után ő segítette Deák Ferenc Tolna megyei bujkálását. Ő maga is bujdosni kényszerült. 45 évesen 1868-ban Bécsben hunyt el.

Gyönk 2244 lakosú nagyközség a Tolnai Hegyhát egyik települése, Hőgyésztől keletre, 13 kilométerre fekszik. A helységet érinti a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal. A Tolnai Hegyhát dombokkal, völgyekkel szabdalt tájegység. Az Y alakú völgyet, melyben Gyönk elterül, nem nagy szintkülönbségű, 50-60 méter magas dombok veszik körül. Gyönk tengerszint feletti magassága 149 m, legmagasabb pontja a községtől északra található, 242 m. Itt-ott előforduló erdeit főleg akác, cser, tölgy és szilfa alkotja.  Gyönk területe már az ókorban is lakott volt. Az itt végzett ásatások feltárásai szerint már a bronzkorban volt élet e helyen. Az avarkorból komoly település nyomait tárták fel a régészek. A feltárt mintegy 700 sírhely alapján mondható, hogy a honfoglaló magyarság az itt élő avarokkal összeolvadva lakta be ezt a tájat. Minderről az eleinte egymás mellett elterülő avar és magyar temetők, majd az azok összeolvadása a bizonyosság. A helység további történetét a középkorig homály fedi. Az első írásos dokumentumok az 1280-as éveket említik, mikor “egy itteni nemes, Gyönki László nőül vette Harsány várurának Katha nevű leányát. A Gyönki családot 1446-ig említik az egykori oklevelek. A gyönki plébánia az 1330-as években szerepel a pápai tized összeírásában.  A XIII. században a Sziget- Fejes- és Mérő családot találjuk Gyönk birtokosai között.  A török térhódításával vége szakad a békés időszaknak, a lakosság nagy része kénytelen elhagyni lakóhelyét, tartós háborús időszak következik. A törökök viszonylag nagy lakott települést értek itt: ezt bizonyítják a defterek. A terület a simontornyai szandzsákhoz tartozott. Az 1560-as kimutatás 60 családfővel számolt. 1590-ben már csak 33 családfőt írtak össze. A török hódoltság után a Hegyhát falvaiban nagymérvű pusztulás, elnéptelenedés tapasztalható. Ekkoriban a Sándor család tulajdonában került ősi jusson e terület, majd házasság révén a Magyary-Kossa család kezébe ment át. Az elnéptelenedett falvakba, a parlagon maradt földterületek megmunkálására a földbirtokosok megpróbáltak magyarokat telepíteni. 1713-ban települt e vidékre néhány család Veszprém megyéből: Csót, Veszprémvarsány, Várpalota térségéből. A falvak újratelepítéséhez a császártól is segítséget kértek a földesurak. III. Károly 1722-ben kéréssel fordult a német fejedelmekhez, hogy adjanak telepeseket. Így érkezett Gyönkre az első német telepes csoport Hessenbôl, akik evangélikus vallásúak voltak. Később a Nagyszékelybe települt református németek egy csoportja átköltözött Gyönkre. Így alakult ki a falu jelenleg is érvényes felekezeti háromarcúsága: evangélikus és református németek és katolikus magyarok. Az új telepesekkel a falu fejlődésnek indult.  1812-ben Gyönkre települ át a Nagyszékelyben 1806-ban alapított református algimnázium. 1891-ben már 3371 lakosa van a községnek, ekkor nevezik ki a simontornyai járás székhelyének.  A II. Világháborúig meghatározó történelmi esemény nem szerepel a falu krónikájában. A főként németek lakta település életében a II. Világháborút követő kitelepítések hoznak nagy változást. A kitelepítettek helyére Orosháza környékéről, a Felvidékről több száz család érkezett. A Magyarországra áttelepülő bukovinai székelyek közül is több család Gyönkön lel új otthonra.  Az 1950-es évektől a település iparosodásában, gazdasági életében meghatározó szerepet töltöttek be az itt tevékenykedő üzemegységek, gazdálkodó szervezetek: a KIPSZER Gyönki Gyáregysége, a Mezőgép Gyönki Üzemegysége, az Elegancia Ipari Szövetkezet Gyönki Üzemegysége, a Vegyesipari Szövetkezet, a Petőfi Termelőszövetkezet valamint a Víz és Csatornamű Vállalat. 1961-ben megszűnt Gyönk járási székhely rangja, ez nagyban visszavetette a község további fejlődését.  1970-tôl 6 társközségével együtt közös igazgatás alatt nagyközségként működött, 1991-től ismét önálló. Általános Iskolája fogadja a gyönki diákok mellett a 6 község tanulóit.  Nagymúltú gimnáziuma immár országos beiskolázással kéttannyelvű - magyar-német - képzést folytat.  Gyönkön található a megye legnagyobb létszámú szociális otthona. 1990-től Gyönkön is megnőtt a kisvállalkozói tevékenység, mely a község újuló arculatán is nyomott hagy.
1990. óta a németországi Griesheim városával testvérvárosi kapcsolata van Gyönknek.
Hőgyész 3057 lakosú nagyközség a 65-ös főközlekedési út és a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Tamásitól 18 kilométerre, délkeletre fekszik.. A település neve a finnugor hölgy szóból, mely hermelint jelent, származik. A főúri udvarok kedvelt szórakozása volt a hermelinvadászat az ún. “hölgyészet”. Az 1720-as években németeket telepítettek be, majd az Apponyiak lettek a birtokosok.
A római katolikus templom barokk stílusú. Benne Boros Nepomuki János egyik képe látható, aki a XIX. században sokat dolgozott Tolna és Baranya megyében.
A csicsópusztai kegykápolna hosszú ideje messze földön ismert búcsújáróhely.
A volt Apponyi-kastély barokk épület 1760-ból. Renoválását Ybl Miklós végezte.
A Hőgyészi Német Nemzetiségi Gyűjtemény az 1720-as években áttelepült német ajkú lakosok emlékeit mutatja be.

Iregszemcse 2909 lakosú község a 65-ös főközlekedési út és a 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonal mentén, Tamásitól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Írásos emlékben 1263-ban lehetett először nevével találkozni. Zsigmond király 1387-ben a Tamássyaknak adományozta a birtokot.
A plébánia kertjében látható Kálvária kápolna a település egyik szép történeti emléke, egy elpusztult gótikus templom épen maradt támpilléres szentélye.
1820-ben épült a klasszicista Viczay-Kornfeld-kastély, melynek parkja természetvédelmi terület.
A Kornfeld-kastélyban jelenleg a Takarmánytermesztési Kutatóintézet működik, mely jogelődjét Mauthner Ödön 1936-ban létesítette.

Kalaznó 212 lakosú község Hőgyésztől 8 kilométerre, keletre fekszik. A Donát patak völgyében lévő település eredetére utalnak a közelmúltban feltárt Árpád-kori temető leletei. A XVIII. században az elnéptelenedett falut németekkel telepítették be. A második Világégést követően a kitelepített németek helyére bukovinai székelyek érkeztek.

Keszőhidegkút 260 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Simontornyától 22 kilométerre, délnyugatra fekszik. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik az itt talált 3200 éves leletanyagot, amely azt bizonyítja, hogy a régmúltban is megélhetést biztosított a különböző népeknek ez a környék.

Kisszékely 433 lakosú község Simontornyától 13 kilométerre, délre fekszik.

Koppányszántó 427 lakosú község Tamásitól 17 kilométerre, nyugatra fekszik a Koppány mentén. A somogyi és tolnai hatásokat ötvözô népviselete érdekes és híres.

Magyarkeszi 1444 lakosú község a 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonal mentén Tamásitól 18 kilométerre, északra fekszik.
A hengermalom értékes ipartörténeti alkotás.

Miszla 353 lakosú község Gyönktől 10 kilométerre, északra fekszik.
A település hajdani mezővárosi rangjára emlékeztet a XVIII. században épült barokk katolikus és református templom.
A népi építészet emléke a Bikádi utcában lévő műemlék jellegű lakóház.

Mucsi 545 lakosú község Hőgyésztől 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. Tipikusan „zsákutcás” falu. A II. Világháborút megelőzően igen nagyszámú németség élt itt, s a földművelésnek, erdőgazdálkodásnak köszönhetően viszonylag gazdagnak is számított. Az 1946-48 kitelepítés során, csaknem az összes német származású lakost elvesztette a falu. Egyes emlékek szerint néhány év alatt többtízezer szerencsevadász fordult meg itt, s nagyon sok házat, présházat egyszerűen széthordtak. Ma tipikusan elöregedő falu.
Nagykónyi 1279 lakosú Koppány-menti község a 61-es főközlekedési út és a 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonal mentén, Tamásitól délnyugatra, 5 kilométerre fekszik.
Híres szülötte Sárdy János / 1907- 1969 / színművész. Szülőhelyét emléktábla jelzi, a kultúrházban emlékszobát rendeztek be személyes tárgyaival, könyveivel, bútoraival.

Nagyszékely 469 lakosú község Pincehelytől 10 kilométerre, délkeletre fekszik. Őskori és római kori leleteket is találtak a falu határában.

Nagyszokoly 1003 lakosú község a 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonal mentén, Tamásitól 16 kilométerre, északnyugatra fekszik. A XVIII. században Eszterházy József birtoka volt.

Ozora 1829 lakosú Sió-menti község, Simontornyától 11 kilométerre, nyugatra fekszik. Az 1848-as szabadságharc idején a magyar honvédség itt aratta első jelentős győzelmét: Perczel Mór előtt tízezer ellenséges katona tette le a fegyvert. A győzelem kivívása a honvédeken kívül, a kaszával felfegyverkezett ozorai parasztok érdeme is, akik felszedték a Sió hídját, s teljesen bekerítették az ellenséget. Ozorán zajlott le a híres 1905-ös aratósztrájk is. Az Esterházy-birtokok sztrájkoló parasztjai ezrével szálltak szembe a hatalommal, és csak a katonaság és a sztrájktörők együttes fellépése tudta letörni őket.
Ozora történelmében két ismert költő játszott nagy szerepet: Petőfi Sándor és Illyés Gyula. Illyés Gyula álmai városának nevezte Ozorát. A költő hosszabb-rövidebb időt töltött a településen. Írásaiban világirodalmi rangra emelte a hét dombra épült köszéget.
A római katolikus temploma 1782-ben épült barokk stílusban.
Az ozorai vár kétemeletes, négyszög alaprajzú. Ozorai Pipo, Zsigmond király firenzei származású hadvezére építette a XV. század elején. A török időkben a vár a pasa szállásául szolgált, majd a török megszállás után, a XVIII. században barokk stílusban megújították. Az átalakítás ellenére még ma is áll a firenzei mintára készült Sáfrán-kút. Szolgált börtönnek és magtárnak is. A legújabbkori feltárások során számos értékes lelet került a felszínre.
1992 óta minden évben megrendezésre került az ozorai fafaragó tábor, melynek művészeti vezetője Cs. Kiss Ernő, tatai fafaragó-művész. A táborban készült kültéri alkotások, valamint emlékművek dísztik a település minden részét.

Pári

Pincehely 2560 lakosú nagyközség a 61-es főközlekedési út, valamint a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ és a 48-as/Pincehely-Tamási/ vasútvonalak mentén, a Kapos és a Sió összefolyásánál fekszik. A község határában folytatott ásatások során neolit - valamint bronzkori leletek kerültek napvilágra. Ez is bizonyítja , hogy a rendkívül jó természeti adottságok vonzóak voltak a letelepedéshez. Az eredetileg Görbő és Gyánt községek, melyek nevével írott emlékekben 1138-ban lehet először találkozni, egyesülésével jött létre Pincehely. A XVI. századtól az Eszterházyak birtoka. 1822-23 között jogászgyakornoki idejének egy részét itt töltötte Vörösmarty Mihály. A Zalán futásának előszavát e helyütt írta.
A római katolikus templom 1762-ből való.
A szőlőhegyen áll a XVIII. századi Nepomuki Szent János-kápolna.
Az 1800-ban épült volt Csehfalvy-kúriában írta Vörösmarty Mihály a Zalán futása című eposz egy részét.

Regöly 1361 lakosú község a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, a Kapos partján, Tamásitól 17 kilométerre, délkeletre fekszik. A bronzkorból és a vaskorból származó leletek bizonyítják, hogy már akkor lakott hely, sőt fejedelmi központ volt. Ekkor megerősített földvárral rendelkezett a honfoglalás után esperesség volt itt, majd a település a XVIII. században mezővárosi ranggal bírt.
A nagyközség hajdani mezővárosi rangjára emlékeztet az impozáns barokk római katolikus templom.
A település határában, a középkori Somoly falu területén a XIV. század elején épült gótikus templomának maradványai láthatók.

Simontornya 4578 lakosú város a Sió kanyarulatánál a 61-es és 64-es főközlekedési utak valamint a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. Már a római korban is lakott település volt, ekkor Fortiana néven emlegették. Az államalapítás korában besenyők lakták a települést. Mai nevét Salamon Fejér megyei főispán fiáról, Simon alország bíróról kapta. A XVI. században két település összeolvadása után a Laczffyak, a Kanizsaiak és Ozorai Pipo tulajdona, később a Garai családé. Mátyás király idején Beatrix királyné birtokolta. 1727-1784 között Tolna megye székhelye.
A Sárvíz szinte egyetlen átkelőhelyén, ingoványos területen épült méltán híres vára. Mai alakját az 1500-as évek elején nyerte, 1971-ben nagy restaurációt hajtottak végre az épületen. Ma múzeum, és különféle állandó, valamint időszaki kiállításoknak ad otthont a vár. Várának alapját az 1270-es években tették le. Palotaszárnya 1508-ból való, a magyar reneszánsz építészet egyik legszebb alkotása.
A ferences templom Mária Terézia korabeli, barokk stílusban épült. A templomhoz rendház kapcsolódik.
Bőrgyára az iparág legnagyobb hazai üzeme.

Szakadát 348 lakosú község a Tolnai-Hegyháton, Gyönktől 3 kilométerre fekszik. A falu utcái a Hegyhát dombjai által alkotott völgyekben húzódnak meg. Az 1720-as évektől főleg német anyanyelvű emberek lakják. A múlt emlékeit helytörténeti kiállítás mutatja be.

Szakály 1690 lakosú község a Kapos-folyó mellett, a 65-ös főközlekedési út és a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Tamásitól 11 kilométerre, délre fekszik.
Nevezetessége a római katolikus templom, melynek szentélyét a XV. században építették gótikus stílusban, majd a XVIII. században újjáépítették és a XIX. században nyerte el mai eklektikus formáját.
A tájház a XX. század elejei életét mutatja be.

Szárazd 267 lakosú község a 40-as/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Gyönktől 7 kilométerre, északnyugatra fekszik. A XVIII. század során, mint oly sok Tolna megyei falunál ide is németajkúakat telepítettek. A németséget itt is érintette az 1946-48-as kitelepítési hullám.
1800 körül az evangélikus lakosság építette a ma is meglévő templomot, mely klasszicizáló, késő barokk stílusú.

Tamási 9776 lakosú városa Tolna megyében, a Koppány folyó völgyében, a 61-es és a 65-ös főközlekedési útvonalak találkozásánál, valamint a 48-as /Pincehely- Tamási/ és 49-es/Dombóvár-Lepsény/ vasútvonalak mentén fekszik. A terület már a bronzkor és a vaskor idején is lakott volt, amit bizonyít, hogy a XIX. század közepén többek között  a kelta babos karperecet, 1941-ben ezüstös bronz Concodia szobrot, míg 1952-ben Pallas Athéne I. századi szobrot találtak az ásatások során. A római kor idején előkelő lakó- és üdülőhely volt, amire a környéken fellelt villaromok, valamint a mostani templom alatt található római padlóburkolat is utal. Egyes feltételezések szerint a mai Várhegy Castellum is volt. A római uralomtól a honfoglalásig feltehetőleg több népcsoport vonult át ezen a vidéken. A honfoglalás után rövidesen Szent Tamás tiszteletére római kori templomot építettek, valahol a mai templom alatt vagy mellett. A templom déli bejáratának szentvíz-tartója ennek egyik oszlopfejezete. A tatárjárás után, valószínűleg IV. Béla király rendeletére építették meg Tamási várát, amelyből az első okleveles említés 1315-ből való. Több tulajdonosváltás után Károly Róbert a Héder nembeli Kőszegi János fiainak adományozta a birtokot, akik felvették a Tamási nevet, így tehát a település nem családnévből, hanem Szent Tamásról kapta a nevét. A Tamási család az ország leggazdagabb családjai közé tartozott, birtokaik nyolc vármegyére terjedtek ki, tagjaik főméltóságokat viseltek. Miután a család utolsó sarja 1444-ben a várnai csatában elesett, a vámszedési jogú Tamási mezőváros és a hatalmas birtok a Héderváry családra szállt, akik közel száz évig birtokolták azt. Héderváry Ferenc 1531-ben végrendeletileg Werbőczy Istvánra hagyta a birtokot, majd ennek fia örökölte. A törökök 1541-ben foglalták el a várost, amelyik a háborús pusztítás, a pestisjárvány miatt környezetével együtt részben elnéptelenedett, részben elpusztult. Ifjú Bádeni Lajos őrgróf csapatai szabadították fel Tamásit 1686-ban. Ezt követően az Eszterházy család birtoka lett. Herceg Eszterházy Pál nádor 1698-ban magyarokkal telepítette be a települést, számuk az 1702-es urbánum szerint 220 fő. Ők és a török hódoltság alatt beszivárgott rácok /szerbek/ adják a lakosságot. Ez utóbbiak emlékét őrzi az úgynevezett Rácvölgy. Miután a rácokat a hercegi uralomban munkára akarták kényszeríteni, elköltöztek, 1770-ben már nincs a településen szerb lakosság. A Rákóczi szabadságharc alatt a labancok - történetesen éppen a rác csapatok 1704-ben és 1706-ban is pusztítottak a környéken. 1708-ban Béri Balogh Ádám lett a vár új parancsnoka, akit két év múlva Szekszárdon fogtak el és a császáriak, majd Budán kivégeztek. Az 1711-es szatmári békekötés  után a lakosság lassan visszatér és megindul egy békés fejlődés. Az Eszterházy család újra alapította a plébániát, 1719-20-ban pedig új templom épült az Árpád korabeli romokon, amelyik a török hódoltság idején pusztult el. A mai templomot 1734-ben kezdték építeni és 1742-ben fejezték be. A várat - sok magyar várral együtt - az osztrák császári csapatok 1777-ben felrobbantották. Valószínűleg ennek köveiből épült a miklósvári vadászkastély, a pincehelyi templom és a tamási nagy kocsma. Ebben az időszakban sok elhagyott település, tanya benépesült, feléledt, sőt a herceg nevéről Miklósvárnak keresztelt település akkortájt világhírnévre tett szert. Angliában, Franciaországban, a királyi udvarokban ismerték a nevét és jöttek nagyszámú kísérettel ide vadászatokra, a gazdag vadállomány, elsősorban a dámvadak miatt. A híres, nagy pompával megrendezett vadászatoknak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vetett véget. Tamási már 1750 előtt járási székhely, 1872-ben járásbíróságot, majd 1947-ben gimnáziumot kap. A II. Világháború után a tanácsrendszerben előbb önálló, majd 1970-től Párival közös tanácsú község, majd nagyközség. Járási székhely egészen 1983-ig, ezen közigazgatási szint megszűnéséig. Tolna megye ötödik településeként 1984. január 1. napjával kapott városi címet.
Tamási legszebb műemléke a Kálvária-dombon található gótikus Rozália-kápolna. Az 1745-ben elkészült római katolikus templom berendezése figyelemreméltó. A tatárjárás után emelt egykori vár köveiből építették Esterházy Miklós barokk stílusú vadászkastélyát.

Tolnanémedi 1232 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 40-es/Pécs-Pusztaszabolcs-Budapest/ vasútvonal mentén, Simontornyától 7 kilométerre, délnyugatra fekszik a Tolnai-Hegyhát északi csücskében, a Sió és a Kapos völgyében. A település neve világszerte ismerős a régészek körében az itt talált bronzleletek miatt. A 138 darabból álló kincslelet mintegy 3400 évesre tehető. A hagyomány szerint a község egy Németi nevű földbirtokosról kaphatta a nevét. A falu legkorábbi helye a vasúton túli magaslaton volt, majd a Kisnémedi-dűlőben. Némethy,illetve Németi néven Miksa császár 1506-ban kelt adománylevelében olvasható a község neve. Az evangélikusok és a reformátusok a XVIII. század végén alapítottak iskolát, a katolikusok Pincehely filiájaként gyakorolhatták vallásukat. A XIX. században alakult ki a település szerkezete. Jelentős esemény volt a település életében a vasút megépítése 1879-ben, melyhez 1913-ban állomás is létesült. 1912-ben Malom, majd téglagyár és kendergyár kezdett termelni 1922-ben. A villamosítás már 1942-ben elkezdődött. A mezőgazdaság az 1960-as évektől folyamatosan fejlődésnek indult, az anyagi biztonság nőtt, új házsorok épültek.
A településen három templom – a református, az evangélikus és a katolikus – található. A református templom műemlék jellegű, késő klasszicista stílusban épült, a XIX. Század közepén építették.

Udvari 536 lakosú község Gyönktől 10 kilométerre, északkeletre fekszik. Egykoron fejlett kertészeti kultúrával rendelkezett, ma elöregedő település.

Újireg 344 lakosú község Tamásitól 11 kilométerre, északnyugatra fekszik. A falu jellege az alföldi településekre emlékeztet, de ez érthető, hiszen egykori birtokosa, árokszállási jászokat telepített ide. E származási emléket ma is őrzik a rendszeresen megtartott jász-találkozókkal.

Varsád 436 lakosú község Gyönktől 6 kilométerre, délkeletre fekszik a Hőgyész-Paks összekötő út mentén. A XVIII. század első harmadában a birtokos Mercy gróf német telepesekkel népesítette be a községet. Ezután az Apponyiak birtokába került. Itt folyik a Donát-patak, melyet tóvá duzzasztottak.