Andocs 1178 lakosú község a Kaposvár és Szántód között nagyjából félúton fekszik. Vasúton a 35-ös/Siófok-Kaposvár/ vonalon megközelíthető. A XIV. században már plébániája is volt. A török hódoltság korában elnéptelenedett, s a temploma is elpusztult. A benne lévő Szűzanya szobor azonban épségben maradt, s a csodának számító jelenség folytán a XVII. századbtól híres búcsújáróhelyé vált.
Odaérve megakad a szemünk a római katolikus templom és kolostor monumentális épületegyüttesén, s ez eszünkbe juttatja, hogy e település sokkal jelentősebb szerepet tölthetett be szűkebb környezetében a mainál. E település az 1600-as évektől igazoltan búcsújáró hely. Itt található Somogy megye egyik legnagyobb műemlék temploma. A ferences templom gótikus szentélye a XIV. században épült. Barokk hajóját 1747-ben szentelték fel.
Erre az alkalomra öltöztette fel a Szűzanyát ünnepi ruhába gróf Széchenyi Katalin. Ez a szokás azóta is tart. Mára a ruhák száma kétszázhúsz körül van. Ez Közép-Kelet-Európa leggazdagabb gyűjteménye. Andocson található Külső-Somogy legnevezetesebb, legszebb kulturális turisztikai látványossága, a középkori eredetű búcsújáró templom és a barokk ferences kolostor.
Emellett a község számos népi építészeti értéket is rejt, amely a látványos táji környezettel kiegészítve a falusi turizmus számára különösen vonzó lehet.
Nagytoldi-pusztán egy klasszicista kúria és régi majorsági épületek találhatóak.

Bábonymegyer 941 lakosú község a 35-ös/Siófok-Kaposvár/ vasútvonal mentén, Tabtól 6 kilométerre, keletre fekszik. A történelmüket a XIII. századig visszavezető egykori falvak, Nagybábony és Koppánymegyer 1927-ben történt összevonásából alakult önálló településsé. Mindkét település szerepel a kora középkori oklevelekben. Koppánymegyer 1193-ban, Nagybábony 1259-ben. Az évszázadok során számtalan földbirtokosuk volt. A források az 1855-ös kolerajárványt említik igazi nagy katasztrófáként, amely megtizedelte a lakosságot.
A református templom klasszicizáló késő barokk stílusban, 1768-ban épült.
A műemlék evangélikus templom 1832-ben épült klasszicizáló késő barokk stílusban.
A Rudnay Gyula Emlékház, az 1878 – 1957 között élt, neves festőművésznek állít emléket. Az egykori lakóházát az unokája alakította emlékházzá.

Bedegkér 530 lakosú község Tabtól 12 kilométerre, délre fekszik.

Bonnya 317 lakosú község a 35-ös/Siófok-Kaposvár/ vasútvonal mentén Igaltól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik. A középkori írott forrásokban többször szerepel a neve: 1229-ben Buduna, 1337-ben Bonya, 1420-ban Bunnya alakban. 1480-ban vásáros helyként említik. A török adóösszeírásokban is szerepelt. A XVIII. század közepétől a Hunyady család birtokába került.

Fiad 186 lakosú község Igaltól 18 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az 1332-36-os pápai tizedjegyzékben szerepelt először a település, a források feljegyezték, hogy sok birtokosa volt.

Kánya 474 lakosú község Tabtól 5 kilométerre, délre fekszik.

Kapoly 757 lakosú község a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonal mentén, Tabtól 5 kilométerre, nyugatra fekszik. A település ma is két részből áll Kapolyból és Kapoly pusztából. Így volt ez a középkorban is, mert 1337-ben, Keethkapul, 1347-ben Egyházaskapoly (a mai Kapoly) fél száz évvel később Kápolnáskapoly azután Nagy-kapoly (a mai Kapoly-puszta) volt említve. A török időkben az itt élők két urat szolgáltak, mert magyar és török írásos dokumentumokban is szerepeltek. A nagy harcok befejeztével csak az egyik hely maradt lakott. A XVIII. század végén pedig német ajkú lakosság megtelepedéséről adnak hírt a források. A ma itt élők a háborúk áldozatainak emlékműket állítottak, megbecsülik a múltjuk örökségét.
A római katolikus templom középkori eredetű épületét a XVIII. század végén barokk stílusban átépítették.
A református templom az 1838-ban épült.
A település egyik nevezetessége a löszmélyút falába vájt pincesor.

Kára 67 lakosú község Tabtól 17 kilométerre, délnyugatra fekszik. Az írásos emlékek 1138-ban a dömösi prépostság birtokai között említik Villa Kara néven. A község a hódoltság alatt elpusztult és csak a XVIII. század második felében épült újra.
Innen származott Karai László budai prépost, aki a XV. század második felében létrehozta az első magyar nyomdát Hess András vezetésével. Ebben készült az első Magyarországon nyomtatott könyv 1473-ban a Cronica Hungarorum.

Kisbárapáti 554 lakosú község a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonal mentén, Igaltól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. A mai község határában a középkorban több falu feküdt. Apáti falu Gyiszno néven fordult elő 1055-ben a tihanyi apátság alapító levelében, melyet az 1267-ben keltezett bulla megerősített. Ebben már Gyesznó vagy Apáti néven szerepelt.
Nevezetessége: a műemlék jellegű 1745-ben épített katolikus templom, a halastó, a vadban gazdag erdő.

Lulla Tabtól északra, a Jaba- patak völgyében fekvő zsáktelepülés, lakossága 242 fő. A XX. század elején még Torvaj községhez tartozott és pusztaként szerepelt. A középkorban falu volt, melyet 1229-ben a székesfehérvári káptalan birtokai közé soroltak. 1332-37-ben plébánosa volt. A török adólajtstromban először 49, később 34 házzal szerepelt, de 1609-ben már puszta volt. 1947-től, megszakítással, önálló település.
Jelentős emlékei a római katolikus és az evangélikus templom.

Miklósi 258 lakosú község Tabtól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. Neve az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben fordult elő először. A századok során birtokosai gyakran változtak. A XVIII. században német ajkúakat telepítettek be ide. A XX. század kezdetére nagyobb földbirtok nem volt a faluban. Igazi sváb község volt: lakosságát nem kerülték el a II. Világháború utáni megalázó események. A XIX-XX. századfordulón még virágzó falu nehezen talál önmagára.

Nágocs 710 lakosú község, Balatonföldvártól 24 kilométerre, délre fekszik. Történelmi múltja változatos. 1138-ban villa Nagasu, 1264-ben Nagach alakban említették az oklevelek. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, ezután a XVIII. században a Zichy grófok németeket telepítettek be. Az 1930-as években megindult az iparosodás. A községben malom, téglaégető, olajütő, gyapjúkártoló, sajtüzem működött. A II. Világháború utáni kitelepítések megváltoztatták a falu etnikai összetételét. Az 1960-as évektől ismét elindult a fejlődés. Három falu tsz-ének egyesítéséből egy 4000 hektáros gazdaságot hoztak létre. 1990-ben átadták az új faluházat.
A római katolikus temploma 1757-ben épült, homlokzati toronnyal, falpillérek közé fogott kapuval és ablakkal, egy-egy fülkében koronás szakállas szenttel. Tornya falpilléres, eredeti sisakkal. Az oromzat szélein vázák, a timpanonban az építtető Zichy család címere látható. Belső berendezéséből figyelmet érdemel a kifinomult ízlésre való főoltár, a két mellékoltár, valamint a szószék és a padok.
A copf stílusú plébánialak 1804-ből való. Előtte népies barokk kőkereszt 1800 körülről való.
A közelben álló Nepomuki Szent János szobrot Zichy József állítatta 1787-ben.
A volt Zichy –kastély romantikus orommal, kétpilléres erkéllyel rendelkezik. A földszinti rész 1714 körül épült. Az emeletet 1820 körül húzták fel, Zichy János megbízásából.

Sérsekszőlős 170 lakosú község Tabtól 3 kilométerre, északra fekszik. Korábban Zala községben tartozott és Szőllőspusztának hívták, mely már 1082 táján Szent László által a veszprémi káptalan részére kiállított megerősítő levélben szerepelt. 1583-tól a Zichy család birtokába került.  Jelentős emléke a római katolikus temploma.

Somogyacsa 235 lakosú község Igaltól 11 kilométerre, észak-északkeletre fekszik. 1406-ban “Poss. Acha” vagyis puszta és a veszprémi püspökség birtoka. 1600-ig lakott volt, azután elnéptelenedett. 1746-ban Padányi Bíró Márton püspök telepíti be újra. Somogyacsához tartozik Gerézd puszta. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzék említette először. 1480-ban, “Poss Gerezd” a veszprémi püspökség birtoka volt. A Koppány bal partján néhány házból és gazdasági egységből áll. Értéke a táj harmonikus egysége.

Somogydöröcske 184 lakosú község Igaltól 16 kilométerre, északkeletre fekszik. Neve 1138-ban Villa Diarugsa, l267-ben Derekche alakban fordult elő. Amikor a törökök elfoglalták a völgyet, a falu elnéptelenedett. A Hunyadyak a XVIII. század közepén német lakossággal telepítették be. A II. Világháború után a lakosság nagy részét kitelepítették és helyükre felvidéki magyarok települtek. Az egész falu a XIX-XX. századforduló hangulatát sugározza érintetlen szépségével. A megújulást jelzi, hogy elkezdődtek a felújítások, helyreállítják a műemlék evangélikus templomot és új katolikus templom építését tervezik.

Somogyegres 220 lakosú község Tabtól 12 kilométerre, dél-délnyugatra fekszik.

Somogymeggyes 604 lakosú község a Kis-Koppány patak völgyében, Tabtól nyugatra fekszik a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonal mentén. A község 1947-ig Kötcséhez tartozó két puszta Meggyes és Csicsal egyesítéséből keletkezett és kapta a Somogymeggyes nevet. Csicsal- puszta a középkorban falu volt, 1251-ben a tihanyi apátság birtokaihoz tartozott, majd a pannonhalmi apátságé lett. 1332-37-ben plébániája volt. Az új község létrejötte után az 1960-as évekig nőtt a lakosság száma, elérte az 1000-et. Az 1969-es körzetesítés elindította a visszafejlődést. 1993. óta önállóan intézi ügyeit.

Szorosad 122 lakosú község Igaltól 16 kilométerre, északkeletre fekszik. A Koppányvölgy északi oldalán, kisebb dombra települt halmazos falu. Szinte már összeépült Törökkoppánnyal. Az 1332-37. évi tizedjegyzék említi, tehát már egyházas hely volt. A dömösi prépostság birtokai között található 1484-ben, de a XVI. század körül már puszta, a XVIII. század elején néptelen faluhely volt, akkor a veszprémi püspökség németajkúakkal telepítette be.
A római katolikus templom 1845-ben épült, de 1900 körül átépítették.
Bősze Gábor pedagógus hosszú évekig gyűjtötte a község tárgyi és szellemi értékeit. A kis helytörténeti gyűjteményt a volt iskolában helyezte el.

Tab 4997 lakosú város Somogy megye északkeleti szögletében, a Balatontól délre, Siófoktól 25 kilométerre. Megközelíthető a 65-ös főközlekedési út daránypusztai, és a Kaposvár - Szántód közötti útvonal kapolypusztai leágazásától. A helységet a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasút szeli ketté. Változatos domborzatát az egymás mögött sorakozó dombhátak, és völgyek együttese alkotja. Külső-Somogy egyik legszebb vidéke. A terület hajdan, közel ezer éve, Koppány vezér birtoka volt. A szomszédos településeken már 1080-ban királynéi vincellérekről tesznek említést az egykori források. Tabot,  mint Szent Péter tiszteletére emelt templom birtokát villa Tobként említették 1320-ban. Az Árpád-ház kihalását követő trónviszályok miatt a település többször is gazdát cserélt. 1428-35 között Rozgonyi Istvánné Szentgyörgyi Cecília kapott javadalmat e területre Zsigmond királytól, majd 1438-ban a Batthyányiak s a velük vérrokon Fajsziak nyerték adományul. A török defter szerint Tab 1573-74-ben 12 adózó házból állott. Az 1675-ös pereskedéseket követően Tabot és részeit a Lengyel család birtokolta. 1712-től először magyarok, majd protestáns tótok, később németek, azután Oroszország és Galícia földjéről zsidók telepedtek meg a községben, s 1762-re fölépült a megye egyik első zsinagógája. Fejlődésnek indult a kereskedelem is. A község 1822-ben hetivásárok tartására nyert jogot, 1847-ben mezővárosi rangra jutott. Az 1908-ban a Siófok - Felsőmocsolád között épülő vasút bekapcsolta a térséget az országos kereskedelmi hálózatba. 1950-ben létrejött a tabi járási és községi tanács, de 1968-ban megszüntették e járást, s a települést és kistérségét Siófokhoz csatolták. 1969. július 1-jével nagyközségi rangot kapott. A nehéz körülmények között, de mégis meginduló fejlődés eredményeképpen a településből 1984. január 1-jétől városi jogú nagyközség, 1989. március 1-jétől pedig város lett.
A római katolikus templom barokk stílusban épült 1756-ban, kupolafreskóit Dorfmeister István festette.
A Welsersheim-kastély a XIX. század elején, klasszicista stílusban épült.
A Tabi Galéria Nagy Ferenc fafaragó népművész házi múzeuma.
A város szülötte és díszpolgára Takáts Gyula Kossuth-díjas költő, író, műfordító és Nagy Ferenc fafaragó népművész, a népművészet mestere. Utóbbinak az állandó kiállítása a Galériában látható.

Tengőd 590 lakosú község Tabtól 7 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység 1950-ig Tolna megyéhez tartozott.
Római katolikus temploma 1787-ben épült.
A településkép a két Világháború közötti, de a házak modernizálódtak. A XIX. századi népi építészet emlékét egy nagyon szép tornácos ház őrzi. Az itt élők többsége Tabon vagy a mezőgazdasági szövetkezetben dolgozik.

Torvaj 329 lakosú község Tabtól 5 kilométerre, északkeletre fekszik. A település nevét először 1265-ben említi oklevél. A török korban elnéptelenedett, később szlovák és sváb népességgel újranépesült.
A római katolikus templom 1755-ben épült műemlék épület.
Az evangélikus templom 1859-ben épült.

Törökkoppány 471 lakosú község a Koppány folyó völgyében, Tamásitól 17 kilométerre, nyugatra fekszik. A Koppány völgye Somogy megye egyik legszebb természeti területe. A patak déli oldalán a dombok hirtelen, szakadékosan emelkednek ki a völgyből, s a völgyzugokban falvak vannak. Amikor a völgy kinyílik, a formák lágyabbak lesznek, elénk tárul Törökkoppány. Nevével a XII. század elejétől találkozhatunk a forrásokban: Villa Cuppan(1138), Koban(1332-37), “plebanus de Koppan (1347) alakban. A budai pasa 1551-53 között foglalta el és szandzsák (kerület) lett, melyhez 5 nahie (járás) tartozott körülbelül 60 településsel. A törökök várat, fürdőt építettek, a templomot és a plébániát saját szokásaik szerint alakították át. Erről a korról a néphagyomány sokkal többet őrzött meg, mint a dokumentumok (pl.: utca-, dűlőnevek). 1715-től az Esterházyaknak és a veszprémi püspökségnek a birtoka volt. A település a XX. század elején hanyatlani kezdett, mert a vasút és az autóút elkerülte. 1960. után a fejlődés újra megindult. Közös tanácsi székhely lett, a Koppány völgyi községek igazgatási központja.
A római katolikus templom homlokzati tornyú, gótikus eredetű építmény, melynek hálóboltozatos szentélye 1490-ből való, a hajóját 1799-ben építették.
A közeli erdőségben található a török idők emlékét őrző boltozatos Török-kút.

Zala 289 lakosú község a Külső –Somogy dombjai között, Tabtól 3 kilométerre, nyugatra fekszik. Zala községről az első okleveles adat 1278-ból való. A Zichy család a XV. század közepétől volt a falu földbirtokosa.
A műemlék jellegű római katolikus templom 1754-ben, barokk stílusban épült, melyben Zichy Mihály festette a Krisztus a keresztfán című képet.
A volt Zichy-kastélyban Zichy Mihály Emlékmúzeum működik. Itt van a megye egyik legszebb és leghíresebb múzeuma, a Zichy Mihály Emlékmúzeum. Az egyszintes nemesi kúria 1820 körül épült, a műtermet már a művész építtette. Zichy Mihály (1827-1906) élete nagy részét az orosz cári udvarban töltötte. A múzeumban áttekintést kaphatunk festészetéről, megtaláljuk életének dokumentumait, a családi vonatkozású dolgokat, a nagyon értékes könyvtárát és keletről hozott bútorait. A múzeum parkja és a Zichy sírkert természetvédelmi terület.

Zics 434 lakosú község a Somogyi-dombságban, Tabtól délnyugatra, 10 kilométerre. A XX. század elején az 1200 lakos kétharmadrészt német ajkú volt. A német lakosságot 1713 körül Zichy György és Ádám telepítette be. Zicset 1295-ben Zych-nek, 1332-37-ben Zics-nek írták és plébániáját említették. A török időkben Andocsról jártak ide misézni. A falu földbirtokosa a XIV. századtól a Zichy család.
A római katolikus templomot Zichy József építette 1786-ban, és id. Dorffmaister István készítette a freskóit; előtte 1832-ből való vasfeszület áll.

A Balatontól 10 kilométerre, a Sió-csatorna mentén fekvő nagyközség lakossága 2317 fő. Vasúton a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vonalon megközelíthető. Az Árpád-házi királyok idején a Szalók nemzetség ősi birtoka volt. 1356-ban heti vásár tartására kapott jogot. A török időkben a település elpusztult. A XVIII. században újratelepült, ekkor épült a Csapody-kastély (ma a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Kollégiuma), a római katolikus templom. A XIX. század elején a református templom épült. A település érdekessége a római katolikus templomkertben klasszicista építményben elhelyezett Immaculata- szobor 1816-ból. A község infrastrukturális ellátottsága jó. Határában ásványvizet rejt a föld. A községhez tartozik Hetye középkori falu megmaradt románkori templomának romja.

Balatonendréd 1388 lakosú község a Balaton déli partjának “második vonalába” tartozó település. A 7-es főközlekedési útról Zamárdi határában ágazik le a balatonendrédi országút. Ezt az 5 kilométernyi utat már a látványért érdemes megtenni: a völgykatlanban meghúzódó, dombokkal övezett falucska képe felejthetetlen élmény. A település története régmúltra tekint vissza. Egy 1082-ben kelt írás említi először Endrédet, mint László király birtokát. Nevét a római katolikus egyház védőszentjéről, Andrásról kapta. Szelíd, dombos határát a történelem évszázadai alatt sokan uralták. A török időkben hadászatilag, számottevő övezetté vált, vára a tihanyi várhoz tartozott. A török megszállás hosszú évtizedeiről a földrajzi nyelvemlékek, dűlőnevek tanúskodnak: a Duna-hegyen volt a bég mulatóhelye, a Rózsa-hegyen pedig fenséges illatú rózsáit nevelte.
Balatonendréden két műemlék épület van: a katolikus és a református templom. A római katolikus templom középkorú eredetű. 1772-ben építették újjá copf stílusban. A tornya 1821-ből való. Értékes művészi munka a katolikus templom rokokó főoltára és a szószék. Bejárati ajtaja felett a tihanyi apátság kőből faragott címere látható.
A református templomban őrzött ónkupák iparművészetünk remekei.
Szép látnivaló a barokk Szentháromság-szobor, mely ma az óvoda kertjében áll.
Különleges ritkaság az európai kultúra részeként jegyzett, külföldön is jól ismert népművészeti kincs, az endrédi vertcsipke. A flandriai eredetű csipke készítésével a XIX-XX. századfordulón kezdtek foglalkozni az endrédi asszonyok. Meghonosítása Kájel Endre református lelkész és felesége nevéhez fűződik. A csipkeverés újból virágkorát éli. A legszebb darabokat időszakos kiállításon tekinthetik meg.
A mai Balatonendréd 1447 állandó lakót számlál. Szépen fejlődő, jó infrastruktúrájú településünk külső képe rendezett. Nyaranta egyre több hazai és külföldi turista élvezi nálunk a vízparti és falusi üdülés együttes örömét. A Balaton-part nyüzsgéséből néhány perc alatt ideérkező vendéget a festői fekvésű falu csendje és nyugalma várja. A természet, a tiszta levegő- és a falusi ember vendégszeretete igazi pihenést, valóságos felüdülést nyújt.

Balatonszabadi 2892 lakosú község, a Balaton-part Somogy megyei szakaszának legkeletibb települése. A község közigazgatási határa 1950-ben alakult ki, amikor Fokszabadi egyesült Siómarossal és Somogyhoz került. A községhez tartozik a tőle 5 kilométerre lévő fürdőtelep és Sóstó. A fövenyes part, a hosszan elnyúló fenyőfákkal szegélyezett partrész szállodáival, nyaralóival, kempingjével a kisgyerekes családoknak ideális. Legtöbbjükhöz saját strand is tartozik. A Sóstó fürdésre nem alkalmas, de partjára a horgászüdülők között juthatunk le. Szabadi valaha a Puszta-toronynak nevezett helyen állt, 1358-ban Zabadi néven említették az oklevelek. 1444-tôl Fokszabadi volt a neve.
Mai látnivalója a rádiótorony, az 1778-ban, barokk stílusban épült Szent Anna római katolikus templom, a két copfstílusú református templom 1794 és 1801-ből, és a római katolikus plébánia.

Nagyberény 1460 lakosú község Siófokot Szekszárddal összekötő 65-ös főközlekedési út közelében fekszik a Balatontól mintegy 15 kilométerre.  A helységet érinti a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonal is. E hely a Szalók nemzetség ősi birtoka volt. Első írásos emlékei 1082-ből, Szent László idejéből származnak, de történelmi feltételezések alapján 1998-ban volt 1000 éves a település. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben Magna Beren alakban fordul elő.
A római katolikus temploma 1756-ban épült.
A zárda 1898-ban épült a Szent Keresztről elnevezett irgalmas nővérek iskolájaként.
A református temploma a XVIII. században épült.
A község mai érdekessége még az 58 °C-os nátriumkloridos ásványvíz.
A vadban gazdag közeli őstölgyes a vadászokat is vonzza.

Nyím 299 lakosú község Siófoktól 13 kilométerre, délre fekszik. A középkorban az írott forrásokban sokszor szerepelt a gyakori birtokosváltás miatt, s ez a későbbi századokra is jellemző maradt.

Ságvár 1763 lakosú község Siófoktól 9 kilométerre, délre fekszik. Az őskor óta lakott területen a római korban Tricciana nevű erőd állt itt. A középkori falu mai nevét először 1460-ban említi oklevél A török időktől fogva napjainkig fokozatosan fejlődik.
A római katolikus templom 1756-ban, barokk stílusban épült. Előterében áll az 1830-ban készült Nepomuki Szent János szobor.
Református temploma 1819-ben, késő barokk stílusban a régi római castrum alapjain épült.
A Lándor- hegyen 20000 évvel ezelőtt élt ősemberek telephelyét találták meg a régészek.

Siófok 22687 lakosú városa a Balaton szélesebb keleti medencéjének közepe táján, a Sió torkolatánál, valamint a 7-es és a 63-as főutak találkozásánál fekszik. A helység megközelíthető a 30-as/Nagykanizsa-Székesfehérvár – Budapest/ és a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonalról egyaránt. Északról a Balaton, keletről a Mezőföld szélét képező hullámos fennsíkok, délről és nyugatról pedig a Balaton déli oldalára jellemző szelíd lejtésű dombsorok határolják. Siófok környéke már a történelem előtti időkben, a csiszolt kőkorszakban és a rómaiak korában is lakott hely volt. Sectus Aurelius Victor III-IV. századból származó feljegyzései is bizonyítják, hogy Galerius császár a jelenlegi Siófok területén a „Lacus Pelso” ingoványos részeinek lecsapolására 292-ben zsilipet építtetett és erdőket irtott ki. Az egész környéket feleségéről „Valeria”-ról nevezte el. A Balaton tóból kiömlő Fuk folyócskának első említése a legrégibb magyar nyelvemlékünkben, az 1055-ös tihanyi apátság alapítólevelében már szerepel. Írásban Fuk falu neve először 1137-ben szerepel az adakozó faluk között, míg a Siófok szóösszetétel – mely „vízfolyás”-t jelent – 1790 óta ismeretes. A török hódoltság idején a törökök 1541 után e települést is megszállták, sőt erődöt is építettek itt. Ez az erődítmény a mai kórház közelében lévő „Granárum” dombján volt. A vidék 1688-ban szabadult fel a török iga alól. Fok a veszprémi káptalan tulajdonába került, aki telepesekkel népesítette be, s 1693-ban fatemplomot építetett a lakosság számára. Rákóczi szabadságharc idején itt húzódott Vak Bottyán híres Sió-vonala, amelynek végső sarokpontja volt a siófoki erősség. Az erődítmény a régi török erőd helyére épült De la Riviére francia hadmérnök tervei szerint. 1705-ben II. Rákóczi Ferenc címert adományozott Fok falunak. A település életében jelentős változást hozott, hogy 1846-ban Széchenyi István kezdeményezésére megindult a balatoni gőzhajózás. 1861-ben megépült a déli vasút, 1863-ban pedig a vasútállomás, s ez évben ünnepélyesen felavatták  a Sió-zsilipet is. Ezt az évet kell tekinteni Siófok nyaralóhellyé való születésének. 1864-ben elkészült a hajókikötő, amellyel Siófok a dinamikus fejlődés állomásaként a nagy múltú Füred vendégeinek átszállóhelye, a „Savanyúvízi paradicsom előkapuja” lett. Az 1865. év jeles forduló Siófok történelmében, mert az alig 200 házat és 1500 számláló község  országos vásár tartására kapott engedélyt, s ezzel mezővárosi rangot nyert. 1866-ban jelenik meg az első hirdetés „Balatontavi Fürdő Siófok” címmel a Zala-Somogyi Közlönyben. Végh Ignác bérlő 1878-ban készítette el  a „Magyar Tenger” feliratú fürdőházat, amely a Neuschloss építő cég tervei szerint épült, svájci stílusban, díszes homlokzattal: száz személyes társalgóval, vízre nyíló nagy ablakokkal, emeletes kilátószobával, nyolcvan fürdőkabinnal. A veszprémi káptalan 1885-ben kezdte parcellázni a siófoki „aparendás-telkeit” és megkezdődött a mai fürdőtelep kiépülése. Jellemző a Balaton-táj megejtő és ihlető vonzerejére, hogy első villatulajdonosok jó része festőművész volt. Than Mór, Vágó Pál, Feledi-Flesch Tivadar és Tölgyessy Artúr villája állt már ebben az időben Siófokon. 1891. áprilisában Siófok Balatonfürdő Rt. néven alakult meg az a tőkecsoport, mely megváltotta a káptalantól a fürdőjogot, s megvásárolta az építkezésekhez és a parkosításhoz szükséges 60 holdnyi bozótos, vizes, mocsaras területet, s azt a gamászai magas partról szállított földdel töltette fel. A társaság vezetője Glatz Henrik, a Franklin Irodalmi és Nyomdai Rt. alapítója volt. Megindult a nagyobb szállodák: a Sió és a Hullám, később a Központi Szálló építése. Az új fürdőtelepet 1893. július 18-án nyitották meg, s ekkor hozták nyilvánosságra, hogy a  Belügyminisztérium a fürdőtelep részére a „gyógyfürdő” elnevezés használatát engedélyezte. Ehhez a pihentető környezethez tartozott az 1875-től indult, nagy egyéniségeket felvonultató Siófoki Színészet is. 1900-ban épült meg a lóversenypálya 1500 személyes lelátóval, itt voltak a Balaton-átúszás célpontjai s minden évben úszó- és teniszversenyek gazdagították a siófoki nyár élményeit. Mozgalmas fürdőélete révén Siófok a budapesti nagypolgárság és színészvilág kedvelt tartózkodási helyévé vált. A II. Világháború végén a települést nagy károk érték. A két hónapig itt húzódó frontvonal a parti létesítményekben sok kárt tett. A közúti és a vasúti híd elpusztításával pedig sok gondot okozott az újjáépítőknek. A felszabadulást követően a település fejlődése új lendületet vett. Siófok a szakszervezeti és a vállalati üdültetés központja lett. Újjáépült üdülőházai, valamint a balatoni fejlesztési program keretében bővített csatornázás, szennyvíztisztítás és vízmű, illetve a partvédő művek kialakítása a tókörnyék legjelentősebb nagy tömeget befogadó helyévé tette Siófokot. 1968. december 31-én Siófokot városi rangra emelték. Balatonszabadi-fürdőtelep és a délre fekvő Balatonkiliti község is a város része lett. 1976-ban épült meg a Dél-Balatoni Kulturális Központ, 500 személyes színházteremmel, s vele egy épülettömbben működik a Városi Könyvtár, mely több, mint 100 ezer kötetes könyvállománnyal rendelkezik. A korszerűen felszerelt termekben színvonalas színházi, zenei és képzőművészeti bemutatókat, tárlatokat,  kiállításokat rendeznek. Napjainkban Siófok Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi központja, ahogy a mondás tartja: a  „Balaton fővárosa”. Azzá teszi közlekedése, veszélytelen fürdőzést kínáló sekély partja. A vendégek kényelmét szolgáló szállodák, éttermek, szórakozóhelyek, mozik, stb. és a közelben lovaglási lehetőség is várja a kikapcsolódni vágyó üdülőket.
A római katolikus plébániatemplom 1739-ben barokk stílusban épült.
A város központjában lévő víztorony városképi jelentőségű épület 1912-ből.
Az Oulu parkban lévő evangélikus templom 1993-ban épült Makovecz Imre tervei alapján.
A zsinagóga 1986-ban épült a Széchenyi utcában.
Kálmán Imre egykori szülőházában ma Múzeum található. Kálmán Imre a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Cigányprímás, a Bajadér, a Cirkuszhercegnő, az Arizona Lady halhatatlan szerzője. A világhírű operettkomponista Siófokon született, szülőháza ma is áll, a róla elnevezett sétányon. A múzeum emeletén képzőművészeti galéria működik. A Múzeum országos körű XIX-XX. századi képzőművészeti gyűjteménye, helytörténeti vonatkozású tárgyi emlékei és archív adattára számottevő jelentőségű.

Siójut Siófoktól délkeletre, 8 kilométerre, a Sió csatorna mentén fekvő község. Balatonszabaditól a Sió csatorna választja el. Lakossága a XX. századelőn 451 fő volt, jelenleg 548 fő. A helység megközelíthető a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonalon. 1302-ben Passessio Jwth vagyis pusztaként említették, de 50 év múlva már hetivásárairól írtak az oklevelek. Nagy nemesi családok voltak a birtokosai: Marczaliak, Berzenczei Lorántfiak, Báthoriak, Széchenyiek.
Műemlék jellegű református temploma 1830-ban épült.
A két Világháború áldozatainak emlékművét 1996-ban állították.

Som 702 lakosú község, Kelet- Külső -Somogyban, a 65-ös főközlekedési út és a 35-ös/Kaposvár- Siófok/ vasútvonal mentén, Siófoktól 14 kilométerre, délre fekszik a Kis-Koppány mentén. A terület a középkortól lakott hely.
Katolikus temploma 1757-ben épült barokk stílusban. Oltárképe a híres Dorfmeister mester alkotása. A templom előtti teret sajnos a közút építése elvitte.
Som és Daránypuszta között hévizet rejt magában a föld.

Zamárdi 2204 lakosú nagyközség a 7-es főközlekedési út és az M7-es autópálya mentén fekszik, hosszan elterülve a Balaton partján Siófok és Balatonföldvár között. A helységet hosszan kettészeli a 30-as/Nagykanizsa- Székesfehérvár- Budapest/ vasúti fővonal. A település nagyon ősi; római, kelta és avarkori emlékekben egyaránt gazdag, amit bizonyít az itt lévő nagy kiterjedésű avar temető is. A zamárdi avartemetőben 1980 ősze óta 2267 sírt tártak fel. A község neve 1082-ben fordult elő egy határjárási oklevélben, Scamard néven. Egy 1171-es hiteles oklevél már Zamárd néven említi. A XIII. századtól Somárd, Somárdi, majd a XVIII. századtól Szamárdi nevet használtak. Zamárdi mai nevét először 1828-ban írták le először, egy községbírói számadásban.  A török megszállás évtizedei alatt a Zamárd-falvak elpusztultak. 1594-ben a török Egyházaszamárd templomát, házait lerombolta. Templomának helyén ma egy 4 méteres tölgyfakereszt áll. 1735-ben a mai falu betelepítését Grassó Vilebáld tihanyi apát kezdte meg, majd utóda Lécs Ágoston fejezte be. A környező és távoli megyékből 42 jobbágycsalád érkezett, a lakosság száma: 275 fő. A mai falunak 1741-től van iskolája és tanítója. A löszfennsíkon épült a község sok szép parasztházából ma már csak néhány látható Zamárdit az 1861-ben megépített Déli-vasút két külön részre osztotta: Az ősközség a vasútvonalon túli magaslaton, a fürdőtelepi rész pedig a vasút és a  Balaton között terül el. A millennium tiszteletére a határ legmagasabb pontján vaskeresztet állítottak fel.  Az igaz fejlődés az 1880-as évektől indult meg, akkor kezdték az első fürdővendégek felkeresni a sekély vizű partot, amely főleg a gyermekek fürdőzésére alkalmas. 1913-ban megalakították a Balatonzamárd Fürdőegyesületet. Az arisztokratikus Balatonföldvár és a nagypolgári Siófok között Zamárdi a kispolgári alkalmazott réteg üdülőhelye lett. Zamárdi fejlődése lendületes, infrastruktúrája jó. A közművek majdnem százszázalékosak. Itt található a Balaton egyik legnagyobb és legszebb szabad strandja, mely vonzóvá teszi Zamárdit. A 1990-es évek végén érdekes módon levált Szántód, így Zamárdi kisebb lett, de megőrizte nagyközségi titulusát. Napjainkban is jelentős az idegenforgalom, egyre több kisebb szálloda, panzió, étterem várja a vendégeket. A vállalkozók, gazdasági társaságok az idegenforgalom, a kereskedelem és a szolgáltatás területén egyre több munkaerőt alkalmaznak. Zamárdi vonzerejét növeli a szántódi révnek és a festői szépségű Tihanyi – félsziget közelsége is.
A szép római katolikus temploma 1740-től 1744-ig épült barokk stílusban, melyet 1774. szeptember 8-án szentelt fel Vajda Sámuel apát, s ez a nap azóta is a búcsú napja.. Az oltár, a szószék és a keresztelőkút rokokó stílusú. A templom északi falában szép vörösmárvány síremlék található. 1905. március 28-án leégett a templom tornya, tetőzete, elolvadtak a harangok is.1993. óta esti kivilágításban látható a műemlék.
A Kupolás-kápolna modern stílusban 1929-ben épült, melyet Margó Ede szobrai díszítenek.
A Hősők Kápolnáját neobizánci stílusban építették, mely az I. és II. világháborúban elesetteknek állít emléket.
A Tájház Zamárdi legszebb épülete. Sövényfonásos kerítésen belépve a vakító fehérfalú épület nagyszerű látványt nyújt. A ház 1847-ben épült, szép oszlopos tornáccal, tömésből, vályogból, nádtetővel fedve; építési idejét az első szobában lévő mestergerendába festették. A főépület hat helyiségből áll: két szoba, konyha, kamra, istálló és pajta tartozik egybe. A berendezés szakszerű kialakítását a korhűség jellemzi, ezért élethű és hiteles.

Bakháza 246 lakosú község Nagyatádtól 15 kilométerre, délre fekszik. Első okleveles említése 1453-ban volt.

Beleg 665 lakosú község a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Nagybajomtól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik.

Bolhás 488 lakosú község a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Nagyatádtól 8 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község neve többször szerepel középkori írásos dokumentumokban. Tartozott többek között a segesdi királynői uradalomhoz, Mátyás király birtokaihoz. Ezidőtájt már plébániát említenek, de a török időkben elnéptelenedett.
Ma a kultúrotthonként funkcionáló kúriát Tallián Ignác építtette az 1930-as éveiben.

Görgeteg 1199 lakosú község a 68-as főközlekedési út mentén, Nagyatádtól 15 kilométerre, délkeletre fekszik. Az egyik részét Kúntelepnek hívják, mert 1902-ben a volt földesúr, a veszprémi püspök kiparcellázta Görgeteg határának egy részét, amelyből a kunszentmártoni gazdák is vásároltak. 1904-től ez a rész önálló község lett. Mára teljesen összeépült Görgeteggel. A falu a középkorban is létezett, 1360-ban Gurgeteg néven említették. Az 1930-as években jelentős iparos réteg élt a községben, illetve egy szeszgyár és malom is működött itt. Az elmúlt pár évtizedben a mezőgazdasági szövetkezet ipari melléküzemággal rendelkezett. Napjainkban is több mint 40 vállalkozás működik. Legjelentősebb a ruhaüzem és a fafeldolgozó. A község határában lévő erdők faállománya nagyon értékes, de a település ismertségét inkább vadállományának köszönheti.

Háromfa 863 lakosú község Nagyatádtól 14 kilométerre, délre fekszik. Az első írásos említése 1377-ből való, amikor Hárumfa-ként szerepelt. Főbb birtokosai voltak: Turinetti Herkules Lajos, a Festetics család. Ez utóbbiak Muraszombat vidékéről vendeket telepítettek ide a XVIII. század elején. A XIX. század második felétől a lakosság száma növekedő, míg a XX. század elejétől csökkenő tendenciát mutat.

Kaszó 140 lakosú község a 307-es/Szenta-Kaszó/ vasútvonal mentén, a Baláta-tó mellett, Nagyatádtól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik. 1994. december 11-e óta önálló, előtte Somogyszobhoz tartozott.

Kisbajom 437 lakosú község Nagybajomtól 16 kilométerre, délnyugatra fekszik a Szabási-Rinya-patak völgyében. Említésével az 1397-ből származó oklevélben találkozhatunk, nevét akkor így írták le: Kysbayon. A törökök Kisbájaként írták le és 6 adóköteles házat említettek. A falut 1847-ben nagy csapás érte, leégett. Ezt követően épült a református templom. Ma a lelkészlakkal együtt védett épület. A község mai arculata feltehetően a XIX. században alakult ki, a rendezett, tervszerű telepítés emlékét idézi. A faluban nagyon sok szép régi ház található, megmentésük még lehetséges.

Kutas 1601 lakosú község a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Nagyatádtól 16 kilométerre, északkeletre fekszik a Belső-Somogyban. A középkorban leginkább Kutas, Kutus alakban fordult elő. Birtokosai gyakran változtak. 1703-09 között kuruc és labanc hadak gyakran megfordultak a faluban, amely rövid ideig lakatlanná vált. A 19. században mezőváros volt, de 1871-ben elvesztette ezt a rangját. Az 1872-ben megépült vasút megkönnyítette az áruszállítást, az 1904-ben létrehozott hitelszövetkezet lehetővé tette a mezőgazdasági gépek vásárlását, így a mezőgazdaság korszerűsítését. A II. Világháborúban a falu beleesett a frontvonalba, az 1902-ben épült református templomot felrobbantották, a házak 60 %-a megsérült, az egész terület aláaknázott volt. A felszabadulás után a gazdasági életet átszervezték. Földosztás, majd szövetkezetesítés. 1949-re sokan visszaadták a földet, megszervezték az állami gazdaságot. Az 1960-es évektől a lakosság anyagi gyarapodása jelentős volt. 1990 után megmaradt a két mezőgazdasági nagyüzem, de most bérelt földeket használnak.
A volt Hertelendy-kastély eklektikus stílusú épület.
A XVIII. század közepéről való, gazdagon kialakított, négyalakos plasztikai Szentháromság-szobor a vidéki szobrászat szép példája.

Lábod 2223 lakosú község a 68-as főközlekedési út mentén Nagyatádtól 8 kilométerre, délkeletre fekszik. Nevét az első írások 1200 körül Labá, Lábod alakban említik. 1416-ban már városi kiváltságokat élvezett. 1689-től a Széchenyi család birtoka volt. A község erdőkben gazdag, szép természeti környezete, gazdag vadállománya nemzetközileg ismert, kedvelt vadászhellyé tette.
Építészeti nevezetessége a hosszúfalvi katolikus temetőben található középkori alapokon nyugvó kápolna, mely a XIII. században épült, valamint az erdei környezetben található Szent Hubertus kápolna.
Védett természeti érték a vadaspark és a millennium évében ültetett hársfacsoport.

Nagyatád 12004 lakosú város a 68-as főközlekedési út és a valamikor megépülő S91-es gyorsforgalmi út mentén helyezkedik el. A helységet a 38-as /Nagyatád – Somogyszob/ vasútvonal is érinti. A település nevét a török ata (atya) szóból származtatják, de az Ata személynév és származékai hazánkban már az Árpád-korban is előfordultak. Az írásos források először 1190-ben említik az Atád nevét. A tatárjárást megelőzően már falvas településekről szóltak a krónikák. A Batthyányiak 200 évig birtokolták a területet és Atád, mint uradalmi központ piachellyé vált. Először 1475-ben kapott városi rangot, amikor Mátyás vásártartási joggal ruházta fel. A település forgalmas utak kereszteződésében feküdt, s így élénk kereskedelem alakult ki. Az uradalom és a város az 1554-55-ös hadjárattal vált török hódoltsági területté. A török uralom alatt a település elvesztett korábbi közigazgatási önállóságát és a lakosság majdnem teljesen kihalt. A török kiűzését követően a birtok gazdái horvát és vend telepeseket hívtak ide. A XVIII. században a település Horvát Atád néven szerepel. A dunántúli hadjárat idején a településről sokan csatlakoztak Rákóczi csapataihoz. 1722-tol Czindery Ferenc Ignácz tulajdonában került a Atád, aki ferencesrendi szerzeteseket telepített le. Ettől az időszaktól kezdve szaporodott a magyarul beszélő népesség. Kereskedelme révén a település ismét élénk fejlődésnek indult; napi, heti és országos vásárokat tartottak. A földesúr meghatározta a templom és a rendház helyét, amelynek 1751-ben rakták le az alapjait.  Egy Bécsben kelt, 1744-es okmány szerint Atád megkapta a szabad királyi városoknak járó jogokat. A település, amely ekkor három utcából állt, másodízben is város lett. Egy 1778-ból származó statisztikai adat szerint a lakosság száma majdnem elérte a 700 főt. Az 1848-as szabadságharcig a megye legnagyobb marhavásárait tartották itt, ekkor Nagykanizsa vette át a vezető szerepet. A XIX. században két alkalommal (1802, 1888) is földrengés pusztított, amely sok lakóházban tett kárt. Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején a harcok elkerülték a várost, de több fiatal állt be innen is nemzetőrnek. A szabadságharc leverése újabb közigazgatási átszervezést hozott. A nagyatádi vegyes szolgabírói hivatalhoz 38 helység és 42 puszta tartozott, valamint itt kapott székhelyet a megye egyik pénzügyi biztosa is. Az 1871. évi XVIII törvénycikk megszüntette a mezővárosokat, Nagyatád nagyközség lett. A gazdasági élet fejlődését bizonyította a pénzintézetek létrejötte. 1844-ben Nagyatádi Járási Takarékpénztár, 1872-ben Nagyatádi Takarékpénztár és 1909-tol Néptakarékpénztár működött. Az 1870-es országgyűlés határozata értelmében Nagyatád környékéből járást szerveztek, itt helyezték el a járásbíróságot és a szolgabíróságot. 1890-ben megindult Barcs és Somogyszob között a helyiérdekű vasút. Megnőtt a polgári lakosság száma, a korábbi nagyszámú földműves már csak a népesség egyharmadát tette ki. 1906-ban az egészségesebb ivóvíz nyerése céljából artézi kutat fúrtak a Széchenyi téren. A 403 méter mélységből előtört gyógyvíz ivó- és fürdőkúrára egyaránt alkalmas. A fürdő részvénytársaság eredménye munkájának köszönhetően 1936-ban szép fürdőépületet emeltek a Széchenyi téren. A századfordulón létesített gyárak eredményeként rohamosan nőtt a munkásság száma. Megalakult az önsegélyező pénztár és létrejött a Nagyatádi Munkásotthon. Az élénkülő politikai tevékenységet jelezte a nagyatádi gazdák kezdődő szerveződése, amelynek az élén hosszú ideig az erdős- csokonyai Szabó István állt. Az első Világháború kitörése megakasztotta a politikai fejlődést. Az országos események nyomán 1918 novemberében Nagyatádon is megalakult a Nemzeti Tanács. A Tanácsköztársaság bukását követően megerősödött a kisgazda mozgalom, de a tervezett földreformot nem sikerült keresztülvinniük. A II. Világháború súlyos károkat okozott a községben. Hónapokig állt itt a front, amelynek következtében a lakóházak hetven százaléka megsérült. 1949-tol újabb nagyarányú bevándorlás indult meg. Új utcák születtek, Bodvica és Kisatád összeépült. Az 1956-os forradalom Nagyatádon békésen zajlott le, semmilyen komolyabb atrocitásra nem került sor. Meggyorsult a lakásépítés. 1971-ben egy lakáselemeket gyártó üzem települt ide. Új lakótelepek jöttek létre a Hunyadi és a Kiszely utcában. Az intenzív fejlődés eredményeként, 1971. április 25-én történelme során harmadszor is várossá nyilvánították Nagyatádot. A 1970-es években 1903 új lakás épült a városban. Nagyatád gyors ütemben urbanizálódott.

Nagykorpád 626 lakosú község Nagyatádtól 13 kilométerre, kelet-északkeletre fekszik. Corpad nevű falu szerepelt az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben. A Korpádi család ősi birtoka volt. Az 1571. évi török adólajtsromban Erdőkorpád néven jegyezték be. Nagy településnek számított, mert 42 házat írtak össze. 1733-tól a Hunyady család birtokai között található.
Református temploma 1830-ban épült.

Ötvöskónyi 979 lakosú község a 68-as főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Nagyatádtól 7 kilométerre, északra fekszik. 1994. december 11-e óta önálló, előtte Nagyatádhoz tartozott.

Rinyabesenyő 255 lakosú község Nagyatádtól 14 kilométerre, délkeletre fekszik a Görgeteg-Rinya-patak mentén. A középkorban is létező település volt, szerepelt az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben..

Rinyaszentkirály 437 lakosú község Nagyatádtól 17 kilométerre, délre fekszik. A középkori írott forrásokban neve különböző alakban szerepelt. S. Rege (1332-37), Zenthkyval (1451), Rina-Szent-Királ (1565-66.) Ismertebb birtokosai: a Zrínyi, a Hunyady és a Mándy család.
A község határában védett természeti terület van. Országosan is egyedülállóak a vidratanyák. A természetvédők táborokat szerveznek a vidrák és a rétisasok megfigyelésére.

Segesd 2688 lakosú község Nagyatádtól 12 kilométerre, északra fekszik a 68-as főközlekedési út és a 37-es/Balatonszentgyörgy-Somogyszob/ vasútvonal mentén fekszik. 1952-ig két település volt: Alsósegesd és Felsősegesd. Nevét 1193-ban említették először Sequest-ként, később Segest, Següsd néven is szerepelt. Királyi, királynéi birtok volt, élén az ispánnal A vár és a város a királynék állandó udvartartásának székhelye volt, s IV. Béla király többször hosszabban időzött itt. 1241-ben a tatárok elől Dalmáciába menekülő IV. Béla feleségével és István fiával itt pihent meg, s a sebesült Kálmán herceget is itt ápolták. A tatárjárás után a király megújította a segesdi vármegye szervezetét, melyhez több mint félszáz falu, birtok tartozott. A megye legkorábbi ferences kolostorát is itt alapították 1294-ben. Segesd városi kiváltságait 1414-ben elveszítette, de jelentősége a XVI. században is megmaradt: ezt bizonyítja, hogy a török adószedők 80 házat írtak össze. A hódoltság után a Széchenyi család birtoka volt.
A volt ferences templom és kolostor barokk stílusban, 1770-ben épült.
A volt Széchenyi-kastély romantikus stílusban épült 1905-ben, amelyben Dorffmaister István munkája is látható.
A Fájdalmas Szűz-kegykápolna 1744-ből való.

Somogyszob 1773 lakosú község a 37-es/Balatonszentgyörgy-Somogyszob/, a 38-as/Somogyszob-Nagyatád/ és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Nagyatádtól 11 kilométerre, északnyugatra fekszik. Nevét több mint 700 évvel ezelőtt egy Árpád-kori adománylevélben Zoob formában írták le. Az 1500-as évektől sok megpróbáltatásban volt részük az akkor élőknek. A törökkel vívott harcok idején gyakran adott nekik menedéket a mocsár és az erdő. A veszély elmúltával pedig újra felépítették a falujukat. A XIX. század utolsó harmadában a lakosság ugrásszerűen megnőtt. Itt keresztezte egymást a budapest-fiumei és balatonszentgyörgy-barcsi vasút. Megindult a polgári fejlődés, megalakult az olvasókör, az iparoskör. A II. Világháború után földosztás, majd a termelőszövetkezet szervezése, az új iskola építése és egy éve a földgáz bevezetése történt.
A református templom 1788-ban, barokk stílusban épült. Mai formáját 1877-ben nyerte el.

Szabás 654 lakosú község Nagybajomtól 14 kilométerre, délnyugatra fekszik. Neve Zabas alakban 1395-ben szerepelt. A XVII. században lakosai a református hitet követték és saját prédikátoruk volt, majd a század végén a falu elnéptelenedett, és csak 1720 körül lett újra lakott hely. A mai falukép az elmúlt 30 évben alakult ki, mert a mezőgazdasági nagyüzem a lakosság egyéni gyarapodását eredményezte. Az aktív keresők jelentős része helyben dolgozik a termelőszövetkezetben, a kórházban, az önkormányzati intézményrendszerben.
A múltból megmaradt építészeti emlékei a Tallián-kúria (községháza) és kastély (kórház) és Fekete Aladár kastélya (művelődési ház), a két templom, a volt református iskola (iskola, jelentős bővítéssel), katolikus iskola (óvoda).

Tarany 1282 lakosú község Nagyatádtól 9 kilométerre, délkeletre fekszik. A település nevének eredete egyes kutatók szerint Árpád fiának, Tarhosnak és katonáinak elszállásolását követően alakult ki. Mai formáját az 1613-as évben említik a források. A török időket követően németeket hoztak a faluba, s majd kétszáz évvel később az ő leszármazottaikat telepítették ki a második Világháború után.
1763-ban épült a barokk stílusú római katolikus temploma, mennyezetét Dorfmeister-freskók díszítik.

Balatonberény 1173 lakosú Árpádkorabeli község a 70-es főközlekedési út, valamint a 30-as /Nagykanizsa-Székesfehérvár- Budapest/ és a 37-es/Balatonszentgyörgy-Somogyszob/ vasútvonalak mentén fekszik, Keszthelytől 15 kilométerre, délkeletre. A helység határában bronz- és római kori maradványokat tártak föl a régészek. A településnek természetes kapcsolata van a Kis-Balatonnal. A községből igen szép kilátás nyílik a Keszthelyi hegység vonulatára. Történelmi adatokat a XII. században említenek először. Az Almádi-monostor 1121-ben alapítólevélben BUREN néven szerepel. Ebben az időszakban mindösszesen hat szőlőművelő család él itt, akik halászattal is foglalkoztak. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben, mint egyházas hely szerepel. Neve pedig FANCBERENY alakban fordul elő. Az 1563-as török kori adólajstrom Fajszberény néven említi. A török uralom idején sok lakója menekült a Kis-Balaton nádrengetegébe.  A falu lakossága a Rákóczi szabadságharc után gyorsan növekedett. 1726-tól már van önálló iskolája. A XVIII. század közepétől 1945-ig a Hunyady család birtoka. Hunyady József 1881-ben fürdőtelepet létesített Balatonberényben. 1894-től folyamatosan épültek a nyaralók. A század végére már Siófok után a legnagyobb a fürdővendégek száma. A Balatonberényi fürdőtelep után 1899-ben Fürdőegylet alakult.
A község barokk, római katolikus templommal rendelkezik. A plébániatemplom 1433-ban Zsigmond király és német-római császár uralkodása idején épült. Az épület a török időkben azonban megrongálódott. A Hunyady-család 1733-ban több gótikus részlet megőrzése mellett barokk stílusban helyreállította. A templom melletti Szent-Vendel szobor 1793-ból származik.
Az Sárdi-házban, az úgynevezett Múltházban található a község helytörténeti kiállítása mellett, Bartók Béla 1906-os népdal gyűjtésének emlékeit őrző alkotás.
A település lakóinak főbb tevékenysége ősidők óta a szőlő- és gyümölcstermesztés. A falu helyzeténél fogva jelentős az idegenforgalom. A természeti és társadalmi körülmények itt szerencsésen kiegészítik egymást. A Balaton partján vannak a teniszpályák és a futballpálya sportcentrum. Megtalálják a számításukat a csendet kedvelő pihenni vágyók. A horgászoknak is kedvenc helye Balatonberény. A túrázni vágyók számára nagy élményt nyújtanak a szőlőhegy nádfedeles műemlék pincéi és jófajta borai.

Balatonkeresztúr a 7-es és a valamikor megépülő M7-es autópálya mentén fekszik, a Balaton délnyugati csücskében. A Nagyberek mocsaras rétjeit nyugaton a Marcali-hát dombjai váltják fel. Az ide települt község állandó lakossága 1610 fő. A helység vasúton a 30-as/Nagykanizsa – Székesfehérvár – Budapest/ és a 37-es/Balatonszentgyörgy- Somogyszob/ vonalakon egyaránt megközelíthető. A község a középkorban a somogyvári bencések tulajdona volt. Középkori történetéről kevés említést találni, 1400-ban a somogyi konvent birtoka, de 1416-ban a veszprémi püspökségnek voltak itt jószágai. A Festetics-család 1698-ban vette meg Keresztúrt és környékét. Festetics Kristóf (1696-1768) keszthelyi kastélyának elkészültéig itt élt. Bél Mátyás polihisztor, író, utazó is a vendége volt. 1902-ben a település fejlesztésében jelentős szerepet vállaló fürdőegyesület alakult. 1912-ben parcellázták az új fürdőtelep villatelkeit. A település mai életének egyik legrangosabb nyári eseménye a nemzetközi fúvószenekar találkozó július utolsó hétvégéjén.
A falu büszkesége az 1753-58 között Festetics Kristóf által építtetett középkori alapokra épülő barokk római katolikus templom. Belső falait az 1760-as évek világát idéző könnyed, barokk-rokokó freskók díszítik. Különösen érdekesek a festett oratórium ablakiból kitekintgető donátorok, a Festetics család alakjai s a vázák a színes virágokkal. A freskók alkotója ismeretlen, de kétségtelen jó mester volt, aki sokat tanult a környéken működő Maulbertschtől. A II. Világháborúban a templom megsérült, de ma eredeti szépségében látható esti kivilágítással.
Látnivaló Festetics Kristóf hajdani kúriája is, ahol 1731-ben Bél Mátyás Balatonról szóló értékes feljegyzései születtek.

Ahol a Balaton nyugati medencéje a legszélesebb, s ahonnan talán a legszebb kilátás nyílik a szemközti oldal hegyeire, ott fekszik az alig 502 lakosú Balatonmáriafürdő. A helység megközelíthető a 30-as/Nagykanizsa- Székesfehérvár – Budapest/ vasúti fővonalon is. Története párhuzamos Balatonfenyvesével, hiszen mindkettő a múlt századvégi filoxérajárványnak, majd a századfordulón kezdődött fürdőkultusznak köszönheti létét. A település nevében megörökített Mária Széchenyi Imre gróf felesége volt. Ide telepítették az új szőlőskerteket, melyeket a szőlővész által tönkretett gazdák vehettek bérbe. Ezt a munkát irányította Széchenyi Imre, a “szőlőhegy” új lakói pedig hálából felesége nevét választották településük elnevezésére. A telepítés nem várt sikert hozott, a homokon jó termést hoztak a szőlők, s 1896-ban, a millennium évében már szüreteltek a gazdák. Amikor itt is vasúti megállóhely létesült, a fejlődés felgyorsult, egyre többen költöztek az új parcellákon épített házakba. 1902-ben fürdőegyesületet szerveztek. A település 1926-ban önálló községgé alakult.
A nyár legkiemelkedőbb programja a nemzetközi fúvószenekari találkozó, amelyet július utolsó hétvégéjén a központi strandon rendeznek. A háromnapos programot, mely egyben sörfesztivál is, zenés tűzijáték zárja. A művészetbarátok a községháza nagytermében berendezett Hivatal Galéria és a központi strandon lévő Nyári Galéria kiállításait tekinthetik meg.

Balatonszentgyörgy 1647 lakosú községe a 7-es, a 76-os és a 68-os főutak találkozásától 3 kilométerre fekszik a Balaton északnyugati csücskében, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park határában. A helységet vasúton a 30-as/Nagykanizsa- Székesfehérvár – Budapest/, a 26a-s/Balatonszentgyörgy- Tapolca/ és a 37-es/Balatonszentgyörgy- Somogyszob/ vonalakon érhetjük el. A község a déli Balaton-part és Somogy megye kapuja. Aki a Budapest- nagykanizsai főút felől érkezik gépkocsival, a Somosi dombtető gyönyörű panorámája fogadja. Elérhető távolságban ott csillog a Balaton víztükre; kicsit lejjebb a völgyben község látható, a házak közül kiemelkedő római katolikus templomával. Jó közlekedési lehetőségei miatt a déli part nagyon fontos vasúti, postai, ipari középpontja. A római és a népvándorlás-kori leletek bizonyítják, hogy ősidők óta lakott e hely.  Mai nevével 1722-ben alakult községgé. A mai Balatonszentgyörgy 1666 lakost számlál, a hozzá tartozó Battyánpusztával együtt. Szépen fejlődő, jó infrastruktúrájú, egyre szépülő, gyarapodó település.
A római katolikus temploma 1928-ban készült közadakozásból.
Műemlékei közül szíves kiemelkedő a faluszéli erdőben található Csillagvár Múzeum. Nevét külső csillag alakjáról kapta; mint építészeti ritkaság, egyedülálló Magyarországon. 1820 és 1823 között Festetics család vadászház céljára emeltette az érdekes építészeti megoldásokat mutató, kora romantikus stílusú épületetet. Kútja, mely a falakon belül található 31 méter mély. A termekben a XVII. századi végvári vitézek környezetét felidéző kiállítás látható. A barokk hatású nádfedeles 1836-ban épült Talpasházban a falu múltját bemutató néprajzi és írásos dokumentumokból készült kiállítás látható.
A Csillagvári utcában található számos 1800-as évekből származó szobor: a Szent Vendel-szobra 1801-ből, a Szent György-szobra 1802-ből, és a Szentháromság szobor barokk eredetével.
A Művelődési Ház az otthona a közel 100 tagú Kis-Balaton Néptánc-együttesnek, amely közel 40 éves fennállása alatt Európa sok országába vitte el szűkebb környezete és a magyar néptánc-hagyomány kincseit. Szintén a Művelődési Házban kapott helyet a kábeltévé stúdió, mely hetente két adásnapon sugároz helyi műsort. Balatonszentgyörgyre minden évben több turista látogat el.
A Balaton-parti nyüzsgésből ideérkező vendéget a falu csendje és nyugalma várja. A községben mindenki találhat magának szálláslehetőséget - a község lakóinak nagy része foglalkozik szobakiadással. A természet és a falusi ember vendégszeretete igazi kikapcsolódást nyújt.

Balatonújlak 628 lakosú községe Balatonkeresztúrtól délre, ahhoz egész közel fekvő település, mely a 37-es/Balatonszentgyörgy-Somogyszob/ vasútvonalon is megközelíthető. Szép, rendezett falu. Lakossága bekapcsolódott a balatoni vendéglátásba. Múltjáról nem sokat tudunk. Kerültek elő itt római kori leletek, neve 1403-ban Vylak alakban fordult elő. 1727-ben a Hunyady család vásárolta meg a területet. Két jobbágyfalu létesítéséről számolt be Bél Mátyás. A II. Világháború sem kímélte, a frontvonal miatt lakosságát kitelepítették.

Böhönye 2482 lakosú község a 61-es és 68-as főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 37-es/Balatonszentgyörgy-Somogyszob/vasútvonal mentén, Nagybajomtól 10 kilométerre, nyugatra fekszik.
A római katolikus temploma az egykori Illés-major területén található, mely 1760-1765 között épült. A homlokzatból alig kilépő torony, valamint a félköríves szentély jellemzi. A barokk templomban szép rokokó szobrok láthatók. Oltára ugyancsak rokokó stílusú.
A református temploma 1783 körül épült, majd 1866-ban jelentősen kibővítették. Sok értéket, többek között XVIII. századi ónedényeket, valamint 1806-ból származó nagy ezüstkelyhet őriz fala között.
A Fő utcában lévő harangtornya egyemeletes, a XVIII. század elején épült kőből. A falait támpillérek tartják.
Jelentős emlék a kastély és a körülötte lévő park. A kastély földszintes, jól tagolt romantikus stílusban épült 1850 körül. Jellemzői az enyhe sarokrizalitok, sokszögű pillérrel. Mellette az 1800-as évekből való gazdasági épületek láthatóak.

Csákány 315 lakosú község a 7-es főközlekedési út mellett Marcalitól 16 kilométerre, délnyugatra fekszik. Múltja az 1220-as évekre nyúlik vissza. A faluról egy 1389-ből származó irat mint Segesd vár javadalma tesz említést. A XVI. század közepén erődöt építettek itt, amely 1566-ban török kézre került A falu elnéptelenedett, az 1580-as török kincstári fejadólajstrom 3 házat említ. A történelem viharaiban építészeti emlékei eltűntek. Egyedül a többször átépített templom utal a gazdag múltra.

Csömend 352 lakosú kisközség Marcalitól keletre helyezkedik el. Egyházas hely volt 1332-37-ben, mert első említése a pápai tizedjegyzékben történt. Írott alakban Chemend-ként az 1536-os adólajstromban szerepelt. Híresebb birtokosai voltak: Török Bálint, a Lengyel, a Mérey, a Gyulai Gaál családok és a gróf Széchenyiek.

Főnyed 92 lakosú község a Kis-Balaton mellett Sávolytól 2 kilométerre, északra fekszik a Kis-Balaton mentén, szép természeti környezetben. A falu létezését már az Árpád-kori írások is említik, a török időben elnéptelenedett, majd az 1700-as években ismét benépesedett. A háborítatlan természetben lehetőség kínálkozik a védett növény- és állatvilág megismerésére. Az idelátogatók hódolhatnak horgász-vadász szenvedélyüknek. A közeljövőben megépítendő madárfigyelő alkalmat ad a Kis-Balaton gazdag madárvilágának tanulmányozására. A természet, a csend kedvelői itt pihenési lehetőséget találnak maguknak.

Gadány 360 lakosú község Marcalitól 10 kilométerre, délre fekszik. Először akkor említik, amikor 1193-ban III. Béla a székesfehérvári János-lovagokat megerősíti birtokaikban. A XVIII. századtól a Széchenyiek birtoka. A XIX. század végén az egész falu leégett. Az újjáépítés utáni állapotot a mai településkép tükrözi.
A XIII. századi román stílusú római katolikus templomát a törökök lerombolták, de 1717-ben újraépült.

Hollád 320 lakosú község festői dombok között a 7-es főközlekedési út és a valamikor megépülő M7-es autópálya mellett fekszik. Természeti adottságai a nyári és téli pihenésre egyaránt alkalmassá teszik. A község története a XV. századtól ismert: előbb Szenyérvár tartozéka, majd az esztergomi káptalan tulajdona volt. Múltjából a XVIII. században épült Szent Donát kápolna, a XIX. században épített harangtorony, a Bari-hegyi népi présház és pince kínálnak látnivalót az idelátogatóknak. A környező erdők, dombok a természet kedvelőinek nyújtanak alkalmat a pihenésre.

Hosszúvíz 68 lakosú község Marcalitól 12 kilométerre, dél-délkeletre fekszik. Még a XX. század elején is úgy említik, mint Mesztegnyő pusztáját. Ez a kis falu a megye egyik legszebb természetvédelmi területén található, a Boronkán.

Kelevíz 338 lakosú község a 68-as főközlekedési út mentén, Marcalitól 8 kilométerre, délre fekszik. A középkori oklevelekben többször találkozhatunk a nevével, 1273-ban Kelevez, 1397-ben Keleviz, 1417-ben Kelewyz alakban. Az oklevelek plébániáját említik. A volt malomban panzió működik. Igazi pusztai hangulatot áraszt a Kézsmárki tanya a szürkemarhákkal, a mangalicákkal és a lovaspályával.

Kéthely 2443 lakosú község a 37-es/Balatonszentgyörgy-Somogyszob/ vasútvonal mentén, Marcalitól 6 kilométerre, északra fekszik. A mai Kéthely szép vidéken fekszik, keletről a Nagyberek síksága, nyugatról a Baglas-hegy millió szőlőtőkével borított oldala határolja. A bronzkor óta lakott vidéken alakult ki az Árpád-korban az ősi falu. A helység neve 1403-ban Keethel, 1455-ben Kedhely alakban fordult elő az oklevelekben. A törökkel vívott harcok idején többször cserélt gazdát, valószínűleg palánkvára is volt. 1733-ban a Hunyady család szerezte meg a terület birtokjogát.
A római katolikus templom barokk stílusban épült 1715-ben, majd 1773-ban, barokk stílusban átépítették. A kápolna 1870-ben épült a Kéthelyi-hegyen.
A sáripusztai volt Hunyadi-kastély ma népjóléti intézmény.

Libickozma 48 lakosú község Marcalitól 27 kilométerre, délkeletre fekszik. Területén hajdan két falu létezett: Lybycz és Kozma. Ma ezt a kis települést úgy jellemezhetnénk, hogy a nyugalom szigete. Nem véletlenül vásárolt itt házat több német család.

Marcali 12537 lakosú város a 68-as főközlekedési út és a 37-es/Somogyszob – Balatonszentgyörgy/ vasútvonal mentén. Természetföldrajzi szempontból Magyarország tájbeosztása szerint Marcali a Dunántúli-dombvidék nagytájhoz, Belső-Somogy középtájhoz és ezen belül Marcali-hát kistáj csoporthoz tartozik. Somogy megye területe a Somogyi-dombságot foglalja magában, amely több kisebb részre tagolódik. A megye keleti felét a közel nyugat-kelet irányú Kapos folyó völgye osztja két részre. Északra Külső-Somogy, délre Zselic húzódik. Belső-Somogy a Balaton, a Dráva, a Principális-csatorna völgye, az osztopán-öreglaki hosszanti völgy és a Zselic által határolt hullámos felszínű táj. Rajta húzódik észak-dél irányban a Marcali-hát. Az őskortól lakott vidéken jött létre a középkori falu, melynek első említése 1274-ben datált oklevélben található. A gyorsan fejlődő település, a XV. században mezőváros. A török hódoltság idejében elnéptelenedett, de kiűzésük után újra benépesült. A XVIII. század első felében Somogy megyegyűléseinek színhelye, a század végén pedig ismét mezőváros, járási székhely. A következő évszázadban megszenvedi a vasút hiányát és visszafejlődik. Az 1960-as évektől gyors fejlődés jellemzi, s 1977-ben városi rangot kap.
A római katolikus temploma hat boltszakaszos barokk hajóval, homlokzat előtti toronnyal és rúzsút álló támpilléres homlokzattal rendelkezik. Már 1455-től kezdve szerepel az oklevelekben. 1738-ban átépítették. Szentélye 1910-ből származik. A nagygombai boltozott római katolikus templom 1755-ben épült barokk stílusban, homlokzati órapárkányos, gúlasisakos toronnyal, félköríves szentéllyel.
A másik római katolikus templom 1755-ben, barokk stílusban épült.
A modern Boldog Gizella római katolikus templom 1993-ban épült.
A volt Széchenyi-kastély a XVIII. század végén épült, egyemeletes, oldal-és középrizalitos, magas tetejű, nagy tömegű épület. Ybl Miklós renoválta, ma kórház működik benne. A Városi kórház előtti parkban látható Tóth Ágoston, marcali születésű térképész bronz mellszobra. A XIX. századbeli magyar térképészet úttörőjének a nemzetközi földmérés iránt odaadó fáradozásai emlékére a Magyar Honvédség Térképész Szolgálatfőnökség meghatározta a szobor talapzatának földrajzi összerendezőit és ezek a 46°34′46″ északi szélességi és 17°24′38″ keleti hosszúsági körök értékeit a szobor alatti bronztáblába vésette. Így pontosan ismerjük Marcali egy pontjának földrajzi helyzetét.
Az 1848-as szabadságharc idején innen indult el forradalmi útjára Noszlopy Gáspár. Itt született Marczali Henrik haladó gondolkodású, polgári liberális történetíró, Kozma Andor költő és műfordító, valamint Lengyel József író és Bernáth Aurél festőművész és művészeti író.

Mesztegnyő 1418 lakosú község a 68-as főközlekedési út, valamint a 37-es/Balatonszentgyörgy-Somogyszob/ és a 311-es/Mesztegnyő-Felsőkak/ vasútvonalak mentén, Marcalitól délre, 9 kilométerre fekszik. Mesztegnyőt először az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben olvashatjuk. Plébániáját az 1359-ben kelt oklevél említi.
A volt ferences templom nagyméretű, díszes barokk épület 1757-ből. Homlokzat előtti, gúlafedéses tornya van. Az oltárképeket Dorfmeister István festette. A szószék és a padok ugyancsak barokk ízlésűek. Szentélyének falfestése rokokó.
A templom jobb oldalán áll a volt ferences kolostor. Egyemeletes épület, amelyhez egy magtárat is hozzáépítettek. A kolostort 1757-ben emelték.

Nagyszakácsi 502 lakosú község Marcalitól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik. Nagyszakácsi középkori település, a szakácsoknak itt adományozott földet a király. Nemes község volt, így adóösszeírásokban nem szerepelt. A XIV. század végén említették templomát, plébániáját, 1466-ban Nagzakach alakban a nevét és azt, hogy városi kiváltságokkal rendelkezett. A budai udvar kanászai és szakácsai Somogyból valók voltak. Az utókor sokáig csak mondák, adomák alapján őrizte emléküket, de 1993. óta „a királyi szakácsok nyomdokán rendezvénysorozattal” a szakácsművészetnek és az étkezési kultúrának hódol. A királyi szakács cím elnyeréséért augusztus első hétvégéjén folyik a küzdelem. A korabeli feltételek melletti étekkészítés ínycsiklandó illata mellett a több ezer látogató megismerkedhet a reneszánsz kor kultúrájával a tánc, a zene, a vásári mutatványok, komédiások, bábosok, népi játékok stb. segítségével. A végén a királyi étkeket is elköltik.

Nemesdéd 777 lakosú község Nagybajomtól 23 kilométerre, északnyugatra fekszik. Nevét a középkori dokumentumok Dyd, Felseded alakban írták le. Lakosait az 1715-ös összeírás nemesekként említette. A XVIII. században Stephaics család birtoka volt, ők építették az úrilakot. Két nagy tűzvész pusztított a faluban 1818-ban és 1826-ban. Az 1970-es évek körzetesítési eljárásakor a vele majdnem összeépült Varászló igazgatási központja lett.
A református templom 1826-ban épült.

Nemeskisfalud 58 lakosú község Nagybajomtól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik. 1331-ből van róla írásos adat, sorsa a XVI. század végéig ismeretlen. Akkor Dersfy Ferenc birtokai között található. A 1715. évi összeírásban úgy szerepelt, hogy nemesek lakják.
A falu neves szülöttei Madarász László (1811) és Madarász József (1814) a reformkor ismert politikusai.
Református temploma 1863-ban épült.

Nemesvid 851 lakosú község Zalakarostól 17 kilométerre, délkeletre fekszik. A középkorban Nagyszakácsival együtt lakosai a királyi szakácsok családjai voltak, úgynevezett nemesi község volt. Ezt a kiváltságukat a XVIII. század elején megerősítette a király. Száz év múlva mezővárosi kiváltságot kapott, megalakul a takácsok céhe és 3 vízimalom őrölte a gabonát. A nagy vasútépítés idején azért harcoltak, hogy szárnyvonalat kapjanak. Nem sikerült, de megalakult az önálló ipartestület, 1927-ben a képviselők határozatot hoztak a közvilágítás és a telefonhálózat kiépítéséről. Az 1930-as években a minőségi állattartás, a kézműipar, a kulturális élet a községet vezető szerephez juttatta a környező települések között. Az 1960-as évektől egyenletesen fejlődik tovább, napjainkban az infrastruktúra fejlesztése érdekében mindent elkövetnek. A könyvtár, a kultúrház és a sportcentrum a szabadidő kultúrált eltöltését biztosítja.

Nikla 739 lakosú község Marcalitól 9 kilométerre, keletre fekszik. A Balatontól való távolsága légvonalban 20 kilométer, valaha part menti település volt, amelyet 1395-ben Mikala néven említettek az oklevelek. Ismertségét annak köszönheti, hogy itt élt 1806-36-ig a legnagyobb magyar ódaköltő: Berzsenyi Dániel.
Berzsenyi-kúria egyszerű, földszintes, klasszicista épület, fa középrizalittal. 1804-től haláláig, 1836-ig ebben a házban lakott Berzsenyi Dániel költő. Az épületben emlékmúzeumot rendeztek be, mely a költőre a „niklai remetére” vonatkozó emlékeket, a kor irodalmi életét bemutató dokumentumokat őriz. Itt látható Ócsai Gábor fából faragott Berzsenyi portréja is. A ház mögötti kertben két szelídgesztenye van, melyet a költő két látogatója, Döbrentei Gábor és Wesselényi Miklós ültetett. Az épületet körülvevő park természetvédelmi terület.
A költő végső nyughelyét a községi temetőben találjuk, az obeliszket 1860-ban emelte Somogy vármegye közössége.

Pusztakovácsi 895 lakosú község Lengyeltótitól 19 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település neve az 1703 előtti összeírásban Kovácsy alakban még pusztaként szerepelt, de 1767-ben már jobbágyfalu volt. Nem sokkal később katolikus templomát említették. Természeti környezete szép, erdők, szántók teszik változatossá a tájat. Az erdő nagyvadban gazdag, nevezetes trófeákat vittek haza vadászok innen. A lakosság mezőgazdaságból él, a termelőszövetkezet a fő munkaadó, s kibontakozóban van a falusi turizmus. Az egykori Bogyay-kastélyt a helyi önkormányzat újította fel és működteti: kifogástalan elhelyezést biztosító szálloda.

Sávoly 555 lakosú község a 7-es főközlekedési út és a 30-as/Nagykanizsa-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Zalakarostól 18 kilométerre, északkeletre fekszik. Sávoly középkori település, neve először 1377-ben Sauol alakban fordult elő. A Kis-Balaton keleti partjához simuló község környéke vadban gazdag. Az apró- és nagyvadban egyaránt kitűnő vadászati lehetőségeket nyújtó terület a vadászturizmus célpontja. A feltárt termálvize még kihasználatlan. Jelentős emléke a római katolikus temploma.

Somogyfajsz 511 lakosú község Marcalitól 23 kilométerre, délkeletre fekszik. A honfoglalás után Fajsz fejedelem a X. század közepén alakította ki egyik központját Somogyfajsz környékén. Elképzelhető, hogy Fajsz fejedelem bukása után került a terület Koppány családjának a kezébe. Erről a korról az utókorra az 1239 táján kelt dokumentum maradt. Az 1500-as években a település valószínűleg elpusztult, majd az 1700-as évektől ismertek a földbirtokosai. A katolikus templom is ekkor épült.
A kastélyt 1872-ben Kund Béla, aki híres vadász volt, építtette. Ez a kastély lett az 1990-es években a somogyi természetvédelmi szervezet központja, akik megvásároltak a Boronka-melléki erdei, tavas területből mintegy 180 hektárt. 1988 tavaszán földmunkáknál vassalak és fúvótöredék került a felszínre.
A megkezdett régészeti kutatások feltárták a X. századi vasolvasztó műhelyt, mely egy 6×8 m területű gödör, s benne 21 kohó. A kohók a gyepvasért olvasztására alkalmas buckakemencék, melyeket a gödör oldalába mélyítettek. 1997-ben megnyílt az őskohászati múzeum és honfoglaláskori emlékhely.

Somogysámson 802 lakosú község Marcalitól 17 kilométerre fekszik. 1533-ban egy birtok egyezséglevélben említették, akkor már kápolnája volt. 1550-ben viszont elpusztult helyként szerepelt. 1715-ben 9 háztartást írtak össze.

Somogysimonyi 83 lakosú község Zalakarostól 10 kilométerre, délkeletre fekszik.

Somogyszentpál 810 lakosú község, a 39b-s/Balatonfenyves-Somogyszentpál/ vasútvonal egyik végállomása. A település a Balatontól délre, a Nagyberek nyugati határán áll a község, amely 1929-ben Tótszentpál és Varjaskér falvak egyesítéséből jött létre. Mindkét település középkori múlttal rendelkezik. Varjaskér XIII. századi templomának romjait ma is láthatjuk. Mindkét település a török hódítás alatt elpusztult. Újratelepüléskor, mint ahogy a neve is utal rá Tótszentpálra tótok költöztek. A Nagyberek csatornázása után az övcsatornákon belül fekvő mélyebb területeken igazi ősláp maradt. Csendes vizeit a fehér tündérrózsa, a sárga tavirózsa virágai borítják, és itt költ a nagy- és kiskócsag, a szürke- és kanalasgém is. Ezt a területet nevezik a Nagyberek- Fehérvizi-láp Természetvédelmi Területnek.

Somogyzsitfa 910 lakosú község Marcali-Horvátkúttól 7 kilométerre, délnyugatra fekszik. Több kilométer hosszú egyutcás falu. Északon van Somogyfehéregyház, melyről az első adat 1299-ből való. Egyházát először 1402-ben említették, de biztosan létezett korábban is. Középen van Felsőzsitfa, mely az Árpád-házi királyok idején a Bő nemzetség területéhez tartozott. A középkori eredetű kis temploma ma az erdőszélen áll. Délen van Szőcsénypuszta, mely a középkorban jelentékeny falu volt, plébániáját 1411-13-ban említették.1254-ben úgy írták, hogy Zeuchen.
A XIX. század végén Véssey Gábor szép kastélyt építtetett, amely ma az Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskolának ad otthont. Nemrégen épített oktatási és kollégiumi épületekkel kiegészülve talán a megye legszebb tanintézete. A 17 hektáros őspark egyben turisztikai lehetőségeket is kínál.

Szegerdő a Belső-Somogy, azon belül a Marcali hát 254 lakosú községe. Pár kilométerre fekszik a 7-es főközlekedési úttól és a Kis-Balatontól. A környék a koraközépkor óta lakott terület. Az erdők között fekvő település a háborítatlan táj természeti szépségével, nyugalmával kínálja a pihenést rohanó világunk embereinek. Jelentős emléke a római katolikus templom.

Szenyér 317 lakosú község Marcalitól 16 kilométerre, délre fekszik. A mély völgyben megbúvó falucska házsorai szinte hozzátapadnak a Marcali hát dombvonulataihoz. A település története a kora Árpád-korig nyúlik vissza, királyi birtok lehetett, mert 1309-ben egy határvita ügyében a döntőbírók között említették comes Pongrácius de Synér-t. Mátyás korában városi kiváltságokat élvezett, volt vára, amely 1566-ban török kézre került. A XVIII. századtól az esztergomi káptalan birtokai között szerepelt. A XX. század első harmadában módos emberek voltak a falu lakói. Az 1970-es években megindult körzetesítés miatt jelentős volt az elvándorlás.
A torony nélküli oromzatos római katolikus templom a XIV. században épült, harangtornya különálló.
Törökkori sárvárából mára csak néhány sánc maradt.

A Kis-Balaton végleges területéhez délről csatlakozó Szőkedencs 343 lakosú község a horgászat, vadászat kedvelőinek ad alkalmat a kikapcsolódásra. Első ízben az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben szerepel Dencs néven. A középkorban több birtokosa volt A XVI. századi török adólajstromban még szerepel, de a XVIII. század elején puszta, de 1733-ban ismét jobbágyfalu akkor a Véssey család volt a birtokosa. Az 1893-as tűzvész a falu háromnegyedét elpusztította.
Az evangélikus templom 1861-ben épült.

Tapsony 895 lakosú község Nagybajomtól 18 kilométerre, északnyugatra fekszik a Böhönye-Balatonszentgyörgy összekötő út mentén. Az 1331-ben keltezett birtok adománylevél említi először. A török hódoltságot párszáz lakossal vészelte át. A XVIII. század elején - egyes források szerint - kétszer népesebb volt Kaposvárnál. 1715-ben Somogy ismét önálló vármegye lett, két évtizedig ez a település volt a megyegyűlés színtere: főispánja gróf Nádasdy Tamás, aki egyben Tapsony birtokosa is volt. Vármegyeházat és börtönt építettek. A lakosság a mezőgazdasági termelésből élt és él ma is: mezőgazdasági szövetkezetben, vagy magángazdaságban dolgozva.
A római katolikus templom is e korban épült.

Táskát, a Nagyberek- Fehérvízi- láp természetvédelmi terület déli részén fekvő 504 lakosú községet Marcali- Nikla vagy Buzsák felől közúton is megközelíthetjük, de ha emlékezetes kirándulást szeretnénk tenni, akkor 39-es vonalon, Balatonfenyvestől a kisvasúttal utazzunk keresztül a lápon. Felkereshetjük még a műemlék pincesort Buzsák felé menve, de csónakázhatunk és horgászhatunk is a tavakon. A település régi, már 1268-ban Villa Task alakban szerepelt az írásos emlékekben. A török időket átvészelte, ám 1677-ben tűzvész pusztítja el a falut. Horvát telepesekkel népesítették be újból.
A római katolikus templom a XVII. században épült, s az 1913-as tűzvész után újraépült.

Tikos a Kis-Balatontól délkeletre fekvő kisközség. Története az 1300-as évekre nyúlik vissza, első írásos említésekor Tykus alakban szerepel. A XV. században már három ilyen nevű település szerepel egymás mellett. Még 1767-ben is két faluként említik, mint Festetics Kristóf birtokát. Napjainkban 132 fő él itt. A község a Balaton közelsége miatt (8 kilométer) ideális lehetőséget biztosít a csendet és nyugalmat igénylő, pihenni vágyó turisták számára.

Varászló 187 lakosú község Zalakarostól 20 kilométerre, délkeletre fekszik.

Vése 975 lakosú község a 61-es főközlekedési út mentén, Nagybajomtól 16 kilométerre nyugatra fekszik. A település neve, ahogy azt Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára című művében (Bp.1978. 691. lap) olvashatjuk, szláv személynévből keletkezett magyar névadással. Eszerint a falu Árpádkori birtokosát Vehsének hívták. A személynév először 1211-ben fordul elő a magyar oklevélben, ebben az alakban. A falu nevét az első oklevelekben Veyteh, Weyteh (1284), Veyceh (1283?), illetve Veyse (1331 ) Wese (1477), később Vise, Visse, Visze, Vésse formában írták. A XVIII. század közepétől a mai alak használatos. A falu egykori birtokosai, a Wéssey-ek, akik bizonyíthatóan a XV. századtól birtokolják a községet, ugyancsak a XVIII. századtól írják így a nevüket. A községről az első hiteles adat 1284-ből származik. A királyné, pontosabban a királynéi tárnokok birtoka volt, s ekkor adományozta Erzsébet királyné (IV. László anyja) Tamás váci püspöknek és testvéreinek, akiktől a Vésseyek származtatják magukat. Létezik egy, egy évvel korábbra, 1283-ra datált, IV. Lászlónak tulajdonított adománylevél is, de ez az újabb kutatások szerint hamis. Vése a segesdi várhoz, a királynéi vármegyéhez tartozott, s mint ilyennel, a királynő rendelkezett vele. Az adományozás tehát törvényes volt. Nem tudni, a hamisítás milyen célból készült. Ami kétségtelen tény, hogy Vése már a XIII. században lakott hely volt. A lakott helyet régészeti kutatások is megerősítik: Kocztur É. ismeretlen korú vaszablát említ innen a Darnay- gyűjteményből - Kocztur 1964. 155. Vése- Tátikapusztáról koravaskori tumulusból “bronzbetétes díszű edény” került a Magyar Nemzeti Múzeumba. 1981-ben Bertók Dezső telkén (Vése, Rákóczy utca 26.) középkori mázastál, csiszolókő és állatcsontok kerültek elő. A leletek nem azonosíthatók. Merkepusztán kolostormaradvány található (Genthon Mo. műemlékei 1951. 576). Az 1534. évi királyi adóösszeírás 13 portát tüntet föl Vésén, míg a környező községekben szinte mindenütt “szegényeket” és “puszta telkeket” is. Tapsonyban 10 portát, 11 szegényt, 7 pusztatelket, Merkén, ami akkor önálló falu 8 portát, 6 szegényt, 3 pusztatelket, Dávodon, szintén falu akkor 13 portát, 4 szegényt, 1 pusztatelket, Inkén 17 portát, 8 szegényt, 6 pusztatelket, Nagybajomban 1 portát, 13 szegényt, 9 pusztatelket. Talán az mentette meg akkor szép Vését, hogy a főbb útvonalak elkerülték. Az egyik ilyen út Nagybajomtól Kisfaludon, Tapsonyon, Viden át, a másik Nagybajomtól Felsősegesden, Inkén keresztül vezetett Kanizsára, Kiskomáromba. Ennek ellenére a török uralom alatt elvétve, illetve kevesen éltek a faluban. Egy időben maga a falu sem létezett. A XVIII. században nem csupán a lakosság jelentős mértékű növekedése, hanem ezzel együtt a falu határainak ismételt birtokba vétele is megtörtént. A XVIII. század első évtizedében még lakatlan Vésén az 1767-es első urbárium szerint 163 hold szántóföldet, 107 “ember vágó” rétet (kb. 90 magyar hold) birtokolt 25 jobbágycsalád, s 7 hold szántót, 7,5 hold rétet a 24 házas zsellér család. Ha hozzáadjuk ehhez a földesúr által 1771-72-ben megváltott irtásföldeket, akkor a falu megművelt területe, 50 évvel az újratelepítés után 1344 magyar hold (1008 kat.hold), s ebben nincsenek benne a szőlők, legelők, erdők.  Sok-sok munkával, kínnal-verejtékkel, de nagy lelkesedéssel és hittel épült újjá Vése, amely - amikor a temploma is állt már - méltán érezhette egyenrangúnak magát bármely környékbeli, szerencsésebb faluval. A falut és környékét hosszú időn keresztül a Véssey (Vései) család birtokolta. Törzsökös somogy vármegyei család, mely kimutathatólag a Hunyadiak kora óta bírja a nevet adó Vése helységet. 1474-ben Miklós birtokos nemcsak Vésén, hanem már Dencsen, Alsótikoson és Csokmán. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után - 1857-ben - 480 magyar holdnyi terület lesz paraszti birtokká 50 család kezén. A Véssey uraság a XIX. és a XX. században is megtartja gazdasági hatalmát a községben. XX. század elején már az a helyzet alakul ki, hogy a község lakossága az év nagyobb részében kénytelen eljárni idénymunkára. A teljesen nincstelenek pedig az uraság szolgálatába álltak. A tanácsköztársaság idején a nagybirtok szövetkezetté alakítása Vésén is megtörtént. Ez a szövetkezet tavasztól augusztusig működött. A faluban élő emberek emlékezése szerint a Tanácsköztársaság alatt semmilyen rendbontás nem történt, az élet zavartalanul folyt tovább.

Vörs 493 lakosú község a 30-as/Nagykanizsa-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Keszthelytől 19 kilométerre, délkeletre fekszik. Környéke az újkőkortól lakott terület. Középkori elődtelepülések kissé távolabb állt, melyet a török időkben elhagyták, s később a mai helyen alapították újra.
A római katolikus templom a XVIII. század elején épült, utóbb késő barokk stílusban átépített műemléképület.
A Tájház egy XIX. században épült lakóházban kapott helyet.
A Tűzoltószertár és kiállítás a XIX-XX. század fordulójának tűzvédelmét, eszközeit, módszereit mutatja be.

Buzsák a Balatontól 15 kilométerre fekvő Somogy megyei 1497 lakosú község, Lengyeltótitól 6 kilométerre, nyugatra fekszik. A helységet érinti a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal. A mai község helyén a középkorban Akts és Magyari falvak voltak. A mai nevével 1675-ben találkozunk először.
Ebből az időből maradt fenn a község legrégibb műemléke a félköríves szentélyű, román kori Fehér kápolna melynek kiemelkedő értéke a szőlőindás faragott faoltár, jelenleg a katolikus templomban tekinthető meg. Az 1791-ben felszentelt műemléki templom gazdagon díszített, buzsáki hímzéssel készült miseruhái egyedülálló értéket képviselnek az egész országban.
Az  római katolikus temploma késő barokk stílusban, a XVIII. század végén épült, kis sisakos homlokzati toronnyal, homlokzatán lizénákkal, félköríves szentéllyel, hárombolt-szakaszos hajóval. Mellékoltára barokk. Belső berendezési tárgyai közül különösen kiemelkedik a népművészeti gyűjteménye. A Kápolnási dűlőben középkori eredetű római katolikus kápolna látható. Oltára XVIII. századi alkotás.
A Tájház a XIX. század második felében épült nádtetős parasztporta, mely lakószobából, istállós pajtából és magtárból áll. Az első szoba és konyha hagyományos berendezése a régi buzsáki lakások rendjét mutatja. A hátsó szobában helyi hímzések, faragások, népviseleti darabok láthatók. A tájháznál a pajtából kialakított étterem, valamint népművészeti ajándékbolt működik. A régi időket idézi a “János hegy” műemlék pincesora, ahol borkóstoló várja az idelátogatókat.
Buzsáktól 3 kilométerre Csisztapusztán hévizet találtak. A nátriumkarbonátos-kloridos víz kéntartalma magas, sótartalma 4-5 g/l, kiválóan alkalmas a reumatikus betegségek gyógyítására. A fürdő régóta létezik, de az elmúlt évek fejlesztése (szilárd burkolatú bekötőút), kiszolgáló létesítmények építése, területrendezés) tette igazán vonzóvá.
Jelentős hagyományokat képvisel Buzsákon a néptánc mozgalom, a fafaragás, a hímzés. Országszerte ismert a buzsáki népviselet, a “vézás”, a “rátétes” és a “boszorkányos” hímzés. A motívumokat ma is kézzel rajzolják elő minden darabra külön-külön.

Gyugy 281 lakosú község Balatonboglártól, délre, 12 kilométerre fekszik. Környéke a rézkor óta lakott, s a falu már a XII-XIII. században létezett. A tatárjárás előtti időktől találhatók írott dokumentumok a település történetéről. A török pusztításait kiheverve lassan fejlődött.
Az római katolikus templom falaiban az ősi román stílusú Árpád-kori templom szentélyeinek ablakait és bejáratát tárták fel.
Műemlék jellegű kastélyát 1865-ben építtette Kacskovics Ignác. Jelenleg magánkézben található..

Hács 420 lakosú község Lengyeltótitól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. A település létrejöttét az Inkey család 1820-as évekbeli jobbágytelepítésének köszönheti. A hozzá tartozó Béndek-pusztán az Árpád-korban falu állt. A középkori falut 1331-ben említették először. Temploma volt, melynek romjai ma is láthatók, bár csak nehezen közelíthető meg. A monda szerint akkor pusztult el, amikor a falu lakói a török elől ide menekültek, és bennégtek a felgyújtott templomban. Jelentős emlékei még a római katolikus és református templomok.

Kisberény 212 lakosú község Lengyeltótitól 3 kilométerre, délre fekszik. Először az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben szerepelt a neve Beren alakban.
A település nevezetessége a római katolikus templom.

Lengyeltóti a Csalogányok völgyébe települt mintegy 3465 lakosú kisváros Balatonboglártól és Fonyódtól is körülbelül 15 kilométer távolságra található. A helységet érinti a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal is. A szőlők, gyümölcsösök és lombos erdő ölelésében lélegző település a városi rangot 1992. május 1-eje óta viselheti, bár körzet központ szerepét régen kivívta magának. Közlekedési csomópont, 5 út ágazik ki a központból. Kereskedelme szolgáltatása, egészségügyi ellátottsága magasabb szintű a környező településeknél. Története régről indul, írásos említése 1116-ból származik.
Lengyeltóti templomdombja a Somogyvárt a Balatonnal összekötő hadiút fölött magasodik, évszázadokon keresztül megfigyelőhely volt. A XII. századi eredetű, művészien helyreállított római katolikus templom, valamint a hozzá felvezető meredek út két oldalán fülkékben elhelyezett, színes faszobrok alkotta kálvária együttese páratlanul hangulatos képet nyújt. A kálvárián felsétálva egy 1882-83-ban létesült templomhoz jutunk, melyet hozzáépítettek az említett kis Árpád-kori templomhoz, így az új építmény főhajó lett, az eredeti részből pedig szentélyt alakítottak ki.
A Kereszt út stáció képei festett fafaragások, melyek a XVIII. századból származnak. A városka egy polgáriasult település arculatát mutatja.
A Zichy-kastély műemlék jellegű épület, 11 hektáros parkjában védett platánok és tiszafák díszlenek.
A határában lévő, erdős kis völgyben meghúzódó mesterséges Kék-tó a közeli Balaton ellenére is önálló életű idegenforgalmi centrum: egyaránt szolgálja a fürdőzőket, a vízisportok kedvelőit és a horgászokat.

Öreglak a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal mentén, Lengyeltótitól 7 kilométerre, délkeletre, a Pogány- völgyi-víz partján fekvő 1776 lakosú község. Azon kevés somogyi falu közé tartozik, amelyiknek a népességszáma fokozatosan nő. A középkori oklevelek Lak vagy Lakvár alakban említik, a gyakori birtokos váltásokról szólva, mígnem a Jankovichok birtokába került. A II. Világháború végén a falu szomorú képet mutatott, de a béke nagy összefogást eredményezett. A lakosság a járásban először hozta rendbe az iskolát. A földosztás után 4 új utcát alakítottak ki, ahol több mint 150 új ház épült 1949-ig. A gazdaság is fejlődött, az Öreglaki Állami Gazdaság, a varroda, a keverőüzem új munkahelyeket teremtett.
A római katolikus templom a XIX. század elején épült klasszicista stílusban.
A római katolikus kápolna. a XVIII. század második felében késő barokk stílusban épült.

Pamuk 281 lakosú község a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal mentén, Lengyeltótitól délre, 14 kilométerre fekszik. Feltételezések szerint a falu mai határában a kora középkorban több olyan település volt, melyet az oklevelek említettek.

Somogyvámos 829 lakosú község Lengyeltótitól 13 kilométerre, délre fekszik. A mai falutól kissé távolabb volt a középkorban Vámos falu. Az 1575-ös török kincstári adólajtsromban Vámosfalva alakban fordult elő.
Ennek a településnek az utókorra maradt kora gótikus templomának romja a megye egyik legjelentősebb középkori műemléke.
Ebben a községben találjuk a megye egyik kuriózumát, a Krisna-völgy indiai kulturális központot és biofarmot. Az 1990-es években létrehozott Krisna-völgy Európában is egyedülálló módon, a gyakorlatban próbálja bemutatni a Védák örökségét.

Somogyvár 2034 lakosú község Fonyódtól 25 kilométerre, délre fekszik. A helységet a 36-os/Kposvár-Fonyód/ vasútvonalról is el lehet érni. Az Árpád-korban a Koppány nemzetség, majd a királyi birtokok igazgatási központja, apátsági székhely. I. Szent László király első nyughelye itt, az általa alapított bencés apátságban volt. 1224-ben városi kiváltságot kapott, 1410-ben királyi város volt. A török időkben a vára elpusztult, de újra benépesült.
A római katolikus templomot klasszicista stílusban, 1843-ban építették. A freskókon a település története látható.
Az emlékhelyen a Szent László király által alapított, 1091-ben felszentelt Szent Egyed bencés apátság romjai láthatók. Hazánk harmadik Történelmi Emlékhelye.
A volt Széchenyi-kastély 1855-ben, eklektikus stílusban épült.

1207 lakosú Szőlősgyörök község Balatonboglártól 9 kilométerre, délre fekszik. Római és avar népesség élt hajdan e környéken. A XIV. század elején említi oklevél, s ekkor már plébániával is rendelkezik. A török kiűzése után, főleg gabonatermesztésen és szőlőművelésnek köszönhetően fejlődött, s 1778-ban mezővárosi rangot kapott. A falu a hajdani postakocsi-járat lóváltó állomása is volt.
A római katolikus templom 1782-ben, klasszicista stílusban épült.
A volt Jankovics- kastély klasszicista, 1820-ból. Romantikus stílusban építették át 1860-ban. Parkja védett.

Alsóbogát 286 lakosú község, Kaposvártól északnyugatra, 24 kilométerre fekszik. A történelmi források szerint a fenti puszták helyén állt Bogát falu, amelynek neve először Szent László király által a szentmártoni apátság részére 1083-95-ben kiállított összeírólevélben fordul elő.1994. december 11-e óta önálló község, előtte Eddéhez tartozott.
A volt Festetics-Inkey-kastély 1830 körül klasszicista stílusban épült.

Baté 833 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Kaposvártól 14 kilométerre, keletre fekszik. A középkorban még Tolna vármegyéhez tartozott. 1733-tól a Gyulai Gaál család birtoka volt.
A XX. században épült a római katolikus temetőkápolna és a kastély.

Bodrog 508 lakosú község Kaposvártól északnyugatra, 14 kilométerre fekszik. A községhez tartozó Alsóbű- és Felsőbűpuszta a korai középkorban lakott hely volt, melyet 1229-ben kelt oklevél megemlít. Templomának maradványait feltárták a régészek. Valamikori birtokosai között találjuk Zrínyi Ilonát, a Jankovics és a Pongrácz családot. 1932-ben a hozzátartozó pusztákkal együtt nagyközség volt.

Bőszénfa 601 lakosú község a 67-es főközlekedési út mellett Kaposvártól délre, 12 kilométerre fekszik. A község határában neolit kori és bronzkori tárgyakat rejt a föld. Egyike azoknak a falvaknak, amelyeket I. István király adományozott a szentmártoni apátságnak. A falut a tatárjárás előtt az apátság kanászai lakták. A községnek 1773-ban tanítója volt. A XX. század elején zömében németek lakták. Működött a téglagyár, a gőzmalom, és számos mesterséget űztek itt. Mai érdekessége a Mese Szálló.

Büssü 485 lakosú község, Igaltól délre, 13 kilométerre fekszik.
A római katolikus kápolna 1764-ből való, homlokzati tornyos építmény, egyboltszakaszos hajóval. A Gaál család építette. A hajó freskója feltételezés szerint idősebb Dorfmeister Istvántól származik. A kápolna berendezése nagyrészt a feloszlatott pálos rend pécsi rendházából került ide a XVIII. század végén. Különösen szép a barokk feszület, amelynek alkotója jó képességű mester lehetett. A copf  szószék és a sok szép epitáfium is figyelmet érdemel.
A kápolna előtti téren 1800 körül készült Mária-oszlop található, melyen Szűz Mária imára kulcsolt kézzel áll.
A műemlék református templom 1788-ban épült, homlokzat előtti toronnyal.
A volt Gaál-kúriát a Gaál család építette 1760-ban.

Cserénfa 244 lakosú község Kaposvártól 13 kilométerre, délkeletre fekszik. Első ízben az 1536. évi adólajstromban fordul elő Cyrenfalwa alakban. Akkori birtokosa Török Bálint volt. A török idők után herceg Esterházy-féle hitbizomány részeként szerepelt. Határának nagy részét erdő borítja. A motoros sport kedvelői ismerik a párszáz lelkes falut, Moto Cross pályája nagy versenyek színtere.

Csoma 481 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Dombóvártól 9 kilométerre, nyugatra fekszik. A falu határában találtak rézkori település és temető maradványait. A középkorban Tolna vármegyéhez tartozott. Első írásos említése Villa Cuma alakban fordul elő 1138-ban.

Csombárd 321 lakosú község Kaposvártól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. Csombárd közelében ered a Pogányvölgyi-víz, amely a Balaton vízgyűjtőjéhez tartozik és a Nagyberek egyik táplálója. A falu birtokosai a 18. század elejéig nem ismeretesek, ettől kezdve a Pongrácz család tulajdonába került, akik 1780 táján barokk stílusú kúriát építettek. Ezt a kastélyt nemrég felújították, magánkézbe került.
A településen az elmúlt pár évben nagyon szép római katolikus templomot építettek.

Ecseny 315 lakosú község Mernyétől 12 kilométerre, északkeletre fekszik. A középkorban többször találkozunk a falu nevével, 1193-ban Altachim, 1357-ben Echen, 1470-ben Echyn alakban. A török kiűzése után evangélikus németeket telepítettek ide. A földművelésből élők mellett jelentős számú iparos is élt itt. A második Világháborút követő események visszavetették a fejlődésben.
A műemlék jellegű templom és annak berendezése a XIX. század első feléből való.

Edde 251 lakosú község, Kaposvártól északnyugatra, 23 kilométerre fekszik a Somogyi-dombságban. Edde nevét az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben találjuk meg először. A középkorban húsz földesura volt.
A Csallánosi-erdő természetvédelmi terület. Szépek feketenyárfái és különös növésű kocsányos tölgyei.

Felsőmocsolád 519 lakosú község a 67-es főközlekedési út közelében és a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonal mentén, Kaposvártól 26 kilométerre, északra fekszik. A Koppány és a Kapos vízválasztója összefüggő erdővel borított terület. Itt bújik meg egy árokszerű völgyben az egyutcás falu, amelynek első okleveles említése 1229-ből való Muchula alakban.
A múlt századok emlékét őrzi az 1790 körül épített, majd 1821-ben bővített református templom és a XIX. század eleji volt Erőss-kúria, melyben a közintézményeket helyezték el 1945 után.
A falu kincse a határához tartozó erdő, az úgynevezett Lucai bükkös.

Fonó 377 lakosú község Kaposvártól 16 kilométerre, kelet-északkeletre fekszik. A kora középkorban Tolna vármegyéhez tartozott, 1250-ben a királynéi birtok volt. 1536-ban Somogy vármegye helységeként említik. A székesfehérvári káptalan, majd a kegyes tanítórend birtoka volt. 1773-ban tanítója volt az akkor 249 lelket számláló településnek. A XIX. század közepén “rendesen épült” faluként említik
Katolikus temploma 1814-ben épült..

Gadács 130 lakosú község Igaltól 9 kilométerre, keletre fekszik. Az 1138-as első okleveles említése szerint a dömösi prépostság birtoka. A török hódoltság után pusztaként szerepelt, ahova németeket telepítettek.

Gálosfa 305 lakosú község Somogy és a Baranya megye határán Kaposvártól 19 kilométerre, dél-délkeletre fekszik a Surján-patak völgyében. A hozzá tartozó pusztákkal (Szentluka, Kistótváros, Nagytótváros) együtt középkori dokumentumokban szerepel a nevük. A török hódoltság után a Festetics család birtoka lett, akik a XVIII. században kastélyt építettek.

Gölle 1180 lakosú község Igaltól 18 kilométerre, délkeletre fekszik. A községet egy 1550-ből származó oklevél említi először. Korabeli birtokosai közt a legjelentősebb a Dersfi család. A XIX. században herceg Esterházy és Pallavicini családnak is voltak itt birtokai. Jelentősebb település volt a XIX-XX. századfordulón, lakóinak száma meghaladta a 2700-at.
A falu szülötte Fekete István (1900-70), aki 11 éves koráig élt itt. A paraszti életforma, a természet, a szülőfalu szeretete egész életére kihatott. A Ballagó idő című életrajzi regénye Göllében és Kaposváron töltött ifjúságáról szól.

Hajmás 261 lakosú község Kaposvártól 18 kilométerre, délkeletre fekszik. Családi osztozkodás kapcsán említik először 1346-ban. A török hódoltság alatt elpusztult. 1715-ben a Festeticsek telepítették újra. A falu határának fele része erdő, rét, legelő. Az 1970-es évekig volt vasútállomása, ekkor számolták fel a Kaposvár-Szigetvár szárnyvonalat.

Hetes 1152 lakosú község Kaposvártól 11 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község első írásos adata az, amikor IV. Béla Herbold comesnek adományozta. A XIV. század elején már említik plébániáját. A török kiűzése után a Jankovich, majd a Somssich család birtokába került.
1769-ben újjáépítették a római katolikus templomot, 1847-48 között felépült a református templom. Mindkettő műemlék jellegű épület.

Igal 1337 lakosú nagyközség, Kaposvártól északkeletre, 18 kilométerre fekszik a Somogyi-dombságban. Már a rómaiak korában lakott hely. A feljegyzések 1193-ban említik először. Igal nagyközség Külső-Somogy egyik legjelentősebb települése. Kiemelkedő szerepe visszanyúlik a középkorba, s ezt a jellegét kisebb megszakításokkal a mai napig megőrizte. A XV. században már mezőváros volt, a XVII. századtól járási székhely, a tanácsok kialakulása után fokozatosan közigazgatási centrummá vált ismét. Lakóinak nagy része általában földműveléssel foglalkozott. Fekvését tekintve Igal a Dunántúl egyik legszebb, legjellemzőbb vidékén terül el. A települést szántóföldek, szőlők, erdők, dombvidék öleli körül. Északi határán húzódik végig - kelet-nyugat irányban - a Somogy-Tolnai -dombság, amely Igalnál éri el a legmagasabb pontját, a 301 méter magas Csúcsos dombon. Tiszta időben látható innen északi irányban a Balaton, dél felé pedig a szép zselici táj, a Mecsek és a Zengő. 1279. júniusában IV. László (Kun László) a budai káptalannal Péter és Marcell comesek, a margitszigeti apácák officialisai által bemutatott oklevele alapján leírja és megerősíti az apácák IGOL, két POSONY, OZLÁR, BORHUD, RACUSY és BELCH nevű Somogy megyei, KOSUK nevű Tolna megyei és ECHE nevű - nekik Moys királynéi tárnokmester által adományozott - birtokainak határait.  1448-ban már előfordul oklevél, amely Igalt oppidumként, vagyis mezővárosként említi. Igazán attól kezdve tekinthető a település mezővárosnak, amikor 1462-ben Mátyás királytól kiváltságlevelet kapott, és engedélyt arra, hogy évente négy alkalommal országos vásárt rendezzen. Az iszlám hódítás a XVI. század második felében éri el Igal mezővárost. A török adórovók 1563-ban 25, 1574-ben 30 és 1580-ban már csak 19 dzsinje hánét, vagyis kincstári adófizető háztartást tartottak számon. Somogy megyében a koppányi szandzsák területén egyik legfontosabb település a palánkkal körülvett, megerősített Igal volt. Ennek a korszaknak egyik kiemelkedő eseménye volt a az országos hírűvé vált igali portya, majd az azt követő körmendi kótyavetye. A rendelkezésünkre álló dokumentumok közül az egyik legérdekesebb egy 1736-ból fennmaradt összeírás, amely a mezőváros háztartásait veszi számba. 65 család névszerint szerepel a lajstromban, és megállapítható, hogy leszármazottaik ma is itt élnek a községben. 1776-ban ár 22 puszta, 56 falu, valamint 5 mezőváros szerepelt az Igali Járásban a pannonhalmi tizedösszeírásban.  Az I. Világháború komoly áldozatokat követelt Igaltól: 287-en vonultak be katonának, a hősi halottak száma 54. Emléküket a templom falában elhelyezett 3 márvány emléktábla őrzi. Négy malma volt a községnek, négy vendéglője, kilencen rendelkeztek különböző erőgépekkel (gőz- és nyersolajmotoros, szívógázmotoros, benzinmotoros).
Már a II. Világháború előtt a MAORT kutatásokat folytatott a község határában, feltételezve, hogy olajra bukkannak. A község arculatán ma már erősen kirajzolódik a gyógyító hatású termálvíz felszínre kerülése után létrejött fürdő hatása. Szinte új település született az elmúlt 30 év során a tényleges Igal keleti határában. A fürdőt övező domboldal tarkállik az üdülőktől, nyaralóktól. Tavasztól őszig a település lakóinak száma többszörösére növekszik, mint az állandó lakosság. Igal egyre inkább üdülőhely jelleget ölt.
A római katolikus temploma a XV. századból való, magas tornyú, gótikus építmény. A hajó elején támpillérek láthatók gazdag belső díszítéssel. 1756-ban átalakították. Belső berendezései közül figyelemre méltó a hatalmas, oszlopos, sokalakos főoltár, a Szent Márton-mellékoltár, továbbá a figurákkal gazdagon díszített szószék.

Juta 1344 lakosú község Kaposvártól 6 kilométerre, északkeletre fekszik. Írásos emlékben 1284-ben szerepelt először a neve. Ekkor még puszta, de 50 év múlva már úgy említik, hogy plébániája van. 1715-ben kerül a Batthyány családhoz, akiktől a kincstár 1849-ben lefoglalta. 1925-ben csaknem minden második személyre jut a faluban egy ló, és 11 iparos dolgozott itt akkor.

Kaposgyarmat 125 lakosú község Kaposvártól 15 kilométerre, dél-délkeletre fekszik.

Kaposhomok 416 lakosú község a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Kaposvártól keletre, 7 kilométerre fekszik.

Kaposkeresztúr 376 lakosú község Kaposvártól 17 kilométerre, délkeletre fekszik. A középkorban a pannonhalmi apátság birtoka volt, és azonos lehet a Szent Kereszt nevén említett helységgel. Első okleveles említése 1328-ból való. A török idők után a Jankovich, majd a Gyulai Gaál család lett a legfőbb birtokosa. A két Világháború között nagyszámú állatállományt írtak össze, jelentős szőlőterületet, több mesterséget művelő iparosokat, szép népkönyvtárat.

Kaposvár 68700 lakosú városa, Somogy megye székhelye a 61-es 66-os és a 67-es főútvonalak találkozásánál fekszik a Kapos folyó mentén. Vasúton is megközelíthető a 35-ös/Kaposvár-Siófok/, 36-os/Kaposvár-Fonyód/ és 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vonalakon. Az ősi kultúrák emlékei és archeológiai leletek segítségével 20-25ezer esztendő messzeségéből tudjuk nyomon követni a régészek azt az embercsoportot, amely elsőként telepedett le az erdővel és vízzel borított Somogyság hajdani területére. Az ide érkező magyarok gyér lakosságú szláv és germán településeket találtak. A város jelenlegi vidéke a honfoglaláskor a Somogyvár  központú nemzetségfői várhoz tartozott. 1009-ben a „Historia Episcopatus Quinqueecel” című könyvben olvashatjuk a Kapos elnevezést. I . Szent István király a megyében lévő várakat királyi tulajdonná nyilvánítja, s azokat a környező vidék központjaivá teszi. 1061-ben a Győr nemzetség őse, Atha-Ottó somogyi ispán monostort alapít a Szent Jakabi dombon a bencés rend számára. E jelentős templom és kolostor felszentelésén van jelen Salamon király Géza herceg társaságában. A birtokhatár rögzítésekor III. Béla 1192-ben keletkezett oklevele így fogalmaz: „terram que vocatur Capus”. A terület egy része ekkor már a Monoszló nemzetségé, míg a környék legnagyobb birtokosai a Győr nemzetséghez tartozó Szerdahelyiek. A XV. századtól a vár, amely a megerősített földvár helyén lehetett akkoriban, hagyatéki adományozásként szerepel a korabeli okiratokban. Változnak a tulajdonosok is, a birtokosi vitákról valló okmányok a Dersffyek, Héderváriak, Újlakiak, Szerdahelyiek, Tamásiak nevét említik sokszor. Hunyadi János 1448-ban a birtokot „Wyvar” várnagyának, Berekfalvi Zopa Péternek adományozza. 1474-ben Mátyás fiának adja adományul, így lesz a környék több településével együtt a terület Corvin Jánosé. Az erődítménytől nyugatra Kecel, délre Rupol jobbágyfalu települ. Ebben az időben  a falvak sűrűsége jóval nagyobb, mint napjainkban. Somogy vármegye XV. századbeli területén 16 vár, 25 város és 939 helység létezéséről szól a későbbi krónikás. Mohácsnál vesztett csata után már királyi várként találkozunk  az erődítménnyel Szerdahelyi- Dersffy tulajdonában. A megye meglehetősen elnéptelenedik a török hódoltság időszakában, s mindössze 225 település vészeli át a Somogyban. Kapos elestét 1555. szeptember 20-ára időzíti a krónika. A törökök Kaposvárt a pécsi szandzsákon belül kisebb közigazgatási egység, a nahie központjává teszi, mintegy 96 helység centrumaként. A Derssfy család kihalásával a Sárkány család lesz a birtokos, majd tőlük veszi meg 1686 tavaszán Esterházy Pál. A várat a császári és szövetséges csapatok 1686. november 12-én szabadítják fel Bádeni Lajos császári tábornagy vezetésével, majd 1702-ben a bécsi haditanács rendeletére felrobbantják. 1712. december 2-án Esterházy Pál herceg azzal, hogy megkapja a letelepedési engedélyt, a város kialakulásának alapját teremti meg. 1749-től már Kaposvár a megyeszékhely, követve a rangban Somogyvárt, Tapsonyt /1724-1735/ és Marcali /1735-1749/, 1761-ben működik itt már szabó, csizmadia, szűcs, lakatos, kovács, cipész, tímár, festő, szíjgyártó, molnár, hentes, bognár, gombkötő és fazekas céh is. 1743-ban a barokk plébániatemplom épült fel. 1748-ban készült el az iskola a mai Kossuth téren. 1751-52-ben felépül az első megyeháza. 1772-ben Pirker József már gyógyszertárat működtetett itt. Egy 1777-ben felvett uradalmi kivonatban 319 városi polgárházról és 82 zsellérházról olvashatunk. A reformkor díszeként 1828-1832-ig épül az új megyeháza, a magyar klasszicista építészet e kiemelkedő alkotása, amelynek főhomlokzatán ott az örökké emlékeztető felirat: „A közjónak”. 1832-ben Beszédes József lecsapolja a Kapos völgyét, 1839-ben már téglajárdával burkolják a Fő utcát, majd 1841-ben lekövezik. A mezőváros 1835-ben választja meg díszpolgárának a legnagyobb magyart, gróf Széchenyi Istvánt. 1840-1846-ig épül a közkórház „A szenvedő emberiségnek” felirattal. A köznemesség vezető szerepével, 1848. május 2-án alakul meg Somogy vármegye közigazgatási bizottmánya, s szinte akadály nélkül foglalja el a várost. 1849. május 7-én  Noszlopy Gáspár kormánybiztos bevonul a városba. 1857-ben Donner János serfőző a Kaposon túl építi fel lakóházát, alapítója a „Donner város”-nak nevezett városrésznek. A honvédlaktanya 1876-ban épül. 1866. március 6-án Roboz István szerkesztésében megjelenik az első somogyi újság, a Somogy. 1889. augusztus 4-én Kossuth Lajos a város díszpolgára lett. Az ország vérkeringésébe történő igazi bekapcsolódást a Bátaszék- Dombóvár- Kaposvár- Zákány közötti vasútvonal megépítése jelenti a városnak, amelyen 1872. augusztus 14-én indul az első vonat. Az 1894-ben befejezett MIR Cukorgyár építése mellett tovább bővülnek a vasútvonalak is. 1894-ben a Kaposvár- Mocsoládi, 1896-ban a Kaposvár – Fonyódi, 1900-ban a Kaposvár- Szigetvári, 1905-ben a Kaposvár –Barcsi vonal építése fejeződik be. 1873-ban várossá nyilvánítják. Az 1890-es összeírás már 1508 lakóházat jegyez 12ezer lakossal. 1895-ben polgármesterré választották Németh Istvánt. Jövőbelátó városrendezési- és tervezési felfogása, tevékenysége határozott jeleget ad a városnak. 1894-ben villanyt és aszfaltozást kap a város, 1897-ben kezdődik a csatornázás. Az ipar fellendüléséről tanúskodik a  már működő Haidekker- féle szappangyár, s azután megindult, 1900-ban épített Tankovics gőzmalom, az 1904-ben kezdett Gépgyár, az 1908-ban épített Sörgyár és 1906-ban már üzemel a Vasöntöde is. Hírneves üzem volt az 1902-ben alapított Rózsa műfestő- és tisztítógyár és az 1910-ben munkát kezdő Kardosféle cementüzem. 1902 óta áll már az új Városháza, 1908 óta már az új gimnáziumban nevelik a kis somogyiakat, 1911-ben felépül a látványos szecessziós Csiky Gergely Színház is. A 25 évig tartó Horthy-rendszeri városfejlődés rendkívül lassú. Az iparral és a mezőgazdasággal kapcsolatos feldolgozó üzemek ugyan dolgoznak, de a lélekszám alig emelkedik. 1930-ig 33226, 1941-ben 33515 fő a város lakossága. Az ipar nélküli, a megye nagybirtokosainak valamiféle központját jelentő kisvárost 1944. március 19-én éri el a német megszállás. A rövid nyilas uralom után, 1944. december 2-án a 3. Ukrán Front alá rendelt 57. hadsereg és az első bolgár hadsereg alakulatainak segítségével Sarohin vezérezredes vonul be a városba. Bár a front  százhúsz napig áll a Balaton és a Dráva között alig harminc km távolságra a várost egy bombatámadás rettenti meg csupán és sértetlen marad. 1949-ben a 33535 lakosú város az induló tervgazdálkodás keretein belül kezdi fejlődését, ez 1968-ig lassabb ütemű, majd egyre gyorsabb tempójú.
A római katolikus székesegyház 1737-1744 között épült, két homlokzati toronnyal. Ezt megelőzően vályogtemplom állt a helyén. 1886-ban Tandor Ottó neoromán stílusban átalakította, s ma a dómot egy nagyobb, négy kisebb fiatorony és két, még alacsonyabb tornyocska ékesíti.
Az előtte található téren az egyetlen fertőrákosi mészkőből faragott Mária-szobor található. A toponári városrészből került mai helyére. A Toponári rokokó Madonna néven is ismert szobrot a Festetics család emeltette az 1770 körüli években.
A téren helyezkedik el a városháza tornyos eklektikus 1903-ban épült épülete, tornya a német reneszánsz ízlése szerint készült.
A Kapos folyó árterében épült hajdani várnak ma már csak a romjai vannak meg. A várat nem annyira a falai védték, inkább a körülötte elterülő mocsár és ingovány. A török 1555-ben foglalta el, s 133 éven át uralta. Később Bécs parancsára a még álló falakat le kellett rombolni. A maradványok 1931-ben kerültek először a felszínre. Kaposvár középkori életének ezt a fontos emlékét később feltárták, majd konzerválták, a környéket parkosították.
A várostól 4 kilométerre keletre, a városhoz csatolt régi Kaposszentjakabon területén fekszik a bencés apátság romjai. A középkori romok a hegytetőn találhatók. A XI. századi bencés monostort Ottó somogyi ispán alapította. A kolostor maradványait gondosan konzerválták, és tetővel védték meg. A nyolcszögletű, téglából épített torony négy oldala ma is áll. A feltárt kövek, a megye más vidékéről idekerült középkori faragott kövekkel együtt a romterületen lévő szabadtéri lapidáriumban vannak elhelyezve.
Itt született Rippl Rónai József világhírű festőművész, emlékmúzeuma a Rómahegyen található.
A Kunffy-ház egyemeletes, hattengelyes, kora eklektikus épület 1860-ból való. Ebben a házban élt egy ideig Kunffy Lajos festőművész.
A Dorottya-ház egyemeletes, manzárdtetős volt tiszttartói lakás, boltozott földszinti és emeleti helyiségekkel 1830 körül épült barokk stílusban. A ház Csokonai Vitéz Mihály „Dorottya” című vígeposzának képzeletbeli színhelye.

Kazsok 364 lakosú község Igaltól 7 kilométerre, délre fekszik. A középkori iratokban többször szerepel Kosok (1244), Kosuk (1272) alakban, mint a Nyulak szigetén (mai Margitsziget) élő apácák birtoka. A XV. századtól hol Tolna, hol Somogy vármegyéhez tartozott. A török hódoltság után reformátusok népesítették be, akik szántóföldi kultúrák termesztéséből éltek.

Kercseliget 471 lakosú község Dombóvártól 19 kilométerre, délnyugatra fekszik. Első okleveles említéseskor (1332-37) egyházas hely volt. A török uralom alatt valószínűleg elpusztult, mert 1702-ben szerepel újra a neve, mint puszta. A XVIII. század közepén gróf Niczky Kristóf országbíró vásárolta meg, később a Maár és Pallavicini család tulajdonába került.

Kisgyalán 261 lakosú község Igaltól 13 kilométerre, délre fekszik. Az első írásos emlék az 1250-ből való oklevél, melyben IV. Béla e helyet a Szák nemzetségnek adta. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzék tanúsága szerint egyházas hely volt. Valószínűleg a falu elpusztult, mert az 1715-ös országos összeírás úgy említi, hogy négy éve települt. Több nemesi család birtoka volt pl. Gyulai Gaál, Niczky, gróf Festetics.

Magyaratád 1011 lakosú község, Kaposvártól 16 kilométerre, északkeletre fekszik. A település neve Achad alakban fordul elő az 1279-es dokumentumban. Ismeretes, hogy a királynő hírnökeinek birtokában volt 1248-ig. A XIV. században plébániája volt. A község a török időkben elpusztult. 1724-ben népesedett be újra. A községhez tartozik Tátom-puszta. 1275-ben Thatom alakban fordul elő, s ekkor a szentjakabi apátság népei lakták. Részét képezi Rácegres is, amely a XX. század elején még Zimányhoz tartozott.
Az 1845-ben épült református templomának homlokzat előtti tornya van, a sarkokon vázák díszítik. Az íves fülkébe állított Nepomuki Szent János-szobrot a XVIII. században készítették.
A volt Bakács-kúria a XIX. század elején épült.

Magyaregres 598 lakosú község Kaposvártól 12 kilométerre, északra fekszik. Az 1970-es években épült Desedai víztároló a falu határáig húzódik. Itt található a Gombási parkerdő, amely a környékbeliek kedvelt kirándulóhelye. A település ideális a zöldturizmust kedvelőknek. Múltját tekintve Egres néven szerepel az 1443. évi oklevélben. Lakott hely volt a középkorban. Református temploma 1840 körül épült.

Mernye 1576 lakosú község a 67-es főközlekedési út és a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonal mentén, Kaposvártól 20 kilométerre, északra fekszik. 1229-ben Merena és Alsó-Merena alakban fordul elő a neve a székesfehérvári káptalan birtokai között. Később említik Wasarusmernye, Bódogasszonymernye, Almernye alakban is. A török időkben nem néptelenedett el. 1807-ben a király a kegyes tanító rendnek adományozta. Később a rend gazdasági központja lett. A községhez tartozik Mernyeszentmiklós. Jó földrajzi fekvése miatt a környező települések körül a legjelentősebb. A mezőgazdaságból élt a lakosság, de jó pár iparos és kereskedő működött a faluban.
Az 1760-ban épült barokk stílusú római katolikus templom, a Kálvária és a Nepomuki Szent János szobor műemlékileg védett építészeti emlék.

Mezőcsokonya 1207 lakosú község Kaposvártól 14 kilométerre, északnyugatra fekszik. A középkor írásos emlékei között viszonylag sokban szerepel a neve, a gyakran változó földbirtokosok miatt. Két településről szólnak a források: Szent Márton egyházas helyről és Chakna (1324), Mezeuchokna (1375) településről. Birtokosaik a Bő nemzetség és a Győr nemzetség tagjai, 1626-tól Esterházy-birtok. Homokos földjén a szántóföldi kultúrák termesztése volt a megélhetés fő forrása.

Mosdós 1100 lakosú község a 61-es főközlekedési út mentén Dombóvártól 13 kilométerre, nyugatra fekszik. Történetének dokumentumai nagyon hiányosak. Első adat az 1550-es évekből való, akkor a Pethő család birtoka volt. Az 1715-ös összeírás úgy említette, hogy egy éve települt helység. Legfőbb birtokosa a Festetics, majd a Pallovicini család volt.
A Pallavacini család a XIX. század végén a kastélyt, romantikus stílusban. Az államosítás után szanatórium lett. A kastélyhoz tartozó park kivételes mikroklímája a légzőszervi megbetegedések gyógyítására kiváló. Ma tüdő- és szívkórház.

Nagyberki 1550 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Dombóvártól 12 kilométerre, nyugatra fekszik. Hozzá tartozik a túlparton lévő Kisberki, amelynek lakói az 1920-as években többségében német ajkúak voltak. Innen juthatunk fel a hegyre, mai nevén a Szalacskai magaslatra, melyen ma szőlőművelés folyik. Ez a terület az időszámítás előtti első évezredben lakott volt. Késő bronzkori, kora vaskori, majd kelta (i.e. I. sz. - i. sz. I. sz.) földvár, sáncrendszer, halomsírok nyomai maradtak az utókorra. Működött itt kelta pénzverőműhely is. Előkerültek későbbi korok leletei is, pl. római pénzek, középkori romok. A település neve 1229-ben Berky alakban fordul elő, a székesfehérvári káptalan birtoka volt. A középkori birtokosairól alig tudunk valamit.
A római katolikus temploma a XIX. században épült.
Magtára a XVIII. századból való uradalmi épület.
A volt Schmidegg-kastélyt a Schmidegg család építette a XVIII. században. Később a Vigyázó családé volt. Rokokó stílusú, egyemeletes épület, a középrizaliton ovális felső ablakkal, manzárdtetővel. Szép berendezési tárgyai a klasszicista kályhák. A kastélyban egy kápolna is van.
A Szalacska-hegyen egy őskori földvár nyomai látszanak. Az erősség a középkorban már nem bírt jelentőséggel.

Orci 517 lakosú község Kaposvár-Toponártól 4 kilométerre, északkeletre fekszik. A középkori források Orzy, Orchy alakban említik.

Osztopán 850 lakosú község a 26-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal mentén, Lengyeltótitól 18 kilométerre, délre fekszik. Az első írásos említése 1229-ből való. Az Oztupan alakban fordul elő és a székesfehérvári káptalan birtoka volt. Száz év múlva egyházas helyként említik. Birtokosi közül megemlíthetjük a Pernszi, a Lengyel, a Tallián családokat.

Patalom 379 lakosú község Kaposvár-Toponártól 14 kilométerre, északkeletre fekszik. Első írásos említése Pothlon alakban történt 1275-ben. A Rátot nemzetség ősi birtoka volt. A XVIII. századtól főbb birtokosai között említjük a Kacskovics, a Bosnyák és a Gyulai Gaál családot.

Polány 234 lakosú község Igaltól 20 kilométerre, északnyugatra fekszik. Már a tatárjárás előtt megvolt a település. Száz évvel később plébániáját említik. 1720-ban még lakatlan, 1850-ben 805-en éltek itt. Az egykori kúriát vadászházzá, majd fogadóvá alakították.

Ráksi 511 lakosú község Igaltól 2 kilométerre, délnyugatra fekszik a Kaposvár-Szántód összekötő út mentén. 1272-ben Villa Rakusi alakban említik az oklevelek, s ekkor a nyúlszigeti apácáké volt. Később Rakkosy, Raxi alakban fordult elő. Plébániájáról is tesznek említést 1429-ben. A török uralom alatt lakott hely maradt. Azután a gróf Batthyány család, majd a veszprémi püspökség birtoka volt.

Sántos 596 lakosú község a 66-os főközlekedési út mentén Kaposvártól kelet-délkeletre, 7 kilométerre fekszik. 1715-ben 7 háztartást írtak benne össze, akkor gróf Festetics és gróf Esterházy birtoka.

Simonfa 395 lakosú község a 67-es főközlekedési út mellett Kaposvártól 8 kilométerre, délre fekszik. A Zselic a falu legnagyobb kincse. Simonfalwa alakban 1421-ből ismert.

Somodor 461 lakosú község a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonal mentén, Igaltól délnyugatra, 10 kilométerre fekszik. A középkorban az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben szerepel először. A század végén a királyi udvarnokok faluja. 1848 előtt pusztaként említik.

Somogyaszaló 801 lakosú község a 67-es főközlekedési út és a 35-ös/Kaposvár-Siófok/ vasútvonal mentén, Kaposvártól 14 kilométerre, északra fekszik. A középkorban Azzalow, Azalo alakban említik az oklevelek. A 18. század elején puszta, a herceg Esterházy hitbizományhoz tartozott.
Műemlék jellegű református temploma a XX. század közepén épült.

Somogygeszti 566 lakosú község Kaposvártól 23 kilométerre, északra fekszik. Jellegzetes nyugat-külső-somogyi táj, enyhe lejtésű dombokkal, összefüggő, nagy kiterjedésű szántókkal és kevesebb erdővel, réttel. A lakosság megélhetését a mezőgazdaság adja. Mernyével közös mezőgazdasági szövetkezetük igazi nagyüzem. A település nevét 1302-ben Gezte alakban említették. 1942-ig csak Gesztinek hívták.
A községben található kastélyt egy magánszemély 1993-ban megvásárolta, azóta a felújítás folyik. A 6,8 hektáros park növényei kiemelkedő botanikai értéket képviselnek.

Somogyjád 1636 lakosú község a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal mentén, Kaposvártól 17 kilométerre, északnyugatra fekszik. Korábban Jádnak hívták, ilyen néven szerepelt 1329-ben is (Jaad). Lakossága a reformáció idején áttért a református hitre, templomukat a XVIII. század végén építették. Akkori birtokosa az Esterházyak grófi ága volt. Az aktív korú lakosság több mint fele helyben dolgozik: a mezőgazdasági szövetkezetben, az intézményekben vagy vállalkozóként. A működő civil szervezetek közül a nyugdíjasoké igen aktív kulturális és szabadidős tevékenységet folytat.

Somogysárd 1381 lakosú község Kaposvártól 18 kilométerre, északnyugatra fekszik. Nevét először 1346-ban említették Saard alakban. Már volt egyháza. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, utána gyorsan fejlődött, mert 1737-ben már mezőváros volt. Később évente kétszer országos vásárt tarthatott. Sokan dolgoznak a mezőgazdasági szövetkezetben, az ORFK lovasbázisán, valamint az önkormányzat intézményeiben.
A Sommisch-kastély eredetileg barokk épület volt, amelyet a XVIII. században neobarokk stílusban átépítettek. Parkja növényritkaságok otthona.
Barokk stílusú római katolikus temploma a XVIII. században épült.

Somogyszil 840 lakosú község Igaltól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. Először 1138-ban említették, amikor a dömösi prépostot III. Béla megerősítette birtokaiban. 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is szerepelt. A község mai életében is meghatározó a megmaradt mezőgazdasági szövetkezet, az 1992-ben alapított Idesüss német-magyar pékség és az újonnan szerveződött agrár magángazdaságok.
Ma is áll gótikus eredetű plébániája, melyet 1726-ban átépítettek barokk stílusban.

Szabadi 339 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Dombóvártól 8 kilométerre, nyugatra fekszik. A középkorban Tolna vármegyéhez tartozott. A községről írásos adat először az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben található, a török hódoltságot a becslések szerint 100-150 lakossal vészelhette át. 1715-től a gróf Batthyány családé volt, majd az őrgróf Pallovicini családé lett.

Szentbalázs 349 lakosú község a 66-os főközlekedési út mentén Kaposvártól 10 kilométerre, délkeletre fekszik a Surján-patak völgyében. Szentbalázs 1061-ben alapított zselicszentjakabi (ma Kaposvár) monostorhoz tartozó földbirtok része lehetett. A nevével 1346-ban találkozunk először Sanctus Blazius alakban. A török hódoltság idején nem néptelenedett el, de a falu az 1704-es rác betöréskor elpusztult. Ezt követően Esterházy-birtok lett. 1782-ben felépült a templom. Valószínűleg Dorffmaister István festette a Piétát. A XX. század elején a vasút és a közút építése a községet az ország vérkeringésébe kapcsolta. Megerősödött: több új közösségi ház, hitelszövetkezet létesült. Nagy változást jelentett az 1946-os villamosítás. Az 1970-es, 1980-as években a Surján MgTsz központja volt.

Szentgáloskér 613 lakosú község Igaltól 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. A leírások 1321-ben Keer néven nevezték, de neve a középkorban többféleképpen is előfordult. A XVIII. századtól gyarapodó népessége 1950-re meghaladta az 1200 főt. A termelőszövetkezet megalakulása utáni nehézségek és a körzetesítés miatt a lakosság kb. 40 %-a elköltözött. A lakosság megélhetését a jól gazdálkodó termelőszövetkezet, a magángazdaságok, a Lapa-pusztai versenylótenyészet és szociális támogatás biztosítja.

Taszár 2309 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Kaposvártól keletre, 8 kilométerre fekszik. A település 1358-ban a székesfehérvári őrkanonok birtoka volt, 1444-ben Villa Thazar, 1536-ban Eghazas Thazar alakban írták. A török adólajstromokban is szerepelt a neve.
Műemlék jellegű temploma gótikus eredetű, melyet átépítettek és bővítettek a XVIII. században.

Újvárfalva 402 lakosú község Nagybajomtól 13 kilométerre, északkeletre fekszik. A község 1908 óta Újvárfalva, mely Nadalos, Koroknya és Vrácsik települések egyesítésével jött létre. Nadalos a mai napig megőrizte a nevét. Vrácsikot 1497-től említik a különböző dokumentumok.
Itt született 1820-ban Noszlopy Gáspár, aki az 1848/49-es szabadságharc idején a megyei népfelkelés egyik szervezője és Somogy megye kormánybiztosa volt. 1853-ban Bécsben halálra ítélték és Pesten kivégezték. Szülőházában  a kúriában emlékkiállítás látható.

Várda 556 lakosú község a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vasútvonal mentén, Kaposvártól 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. 1284-ben pusztai birtokként említették az oklevelek, a XIV. század elején plébániája volt. Birtokosai gyakran változtak.

Zimány 644 lakosú község Kaposvár-Toponártól 8 kilométerre, északkeletre fekszik. Elzártságát az 1960-as évek elején épült szilárd burkolatú út szüntette meg. Azóta van a falunak rendszeres buszjárata. 1268-ban Terra Ziman alakban szerepelt. A falu a XVI. században elpusztult és csak a XVIII. század elején települt újra. 1945. előtti utolsó földbirtokosa az Esterházy család volt.

Zselickislak 352 lakosú község Kaposvártól 5 kilométerre, délre fekszik. 1571-ben a török adólajtstrom Kis-Laknak nevezte. Ezt az elnevezést használták 1909-ig.
A katolikus templom 1901-ben épült.

Zselicszentpál 421 lakosú község a 67-es főközlekedési út mellett, Kaposvártól délre, 5 kilométerre fekszik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint plébániája volt. 1403-ban Szent-Pál völgy néven említették. Az 1695-ös összeírásban kilenc jobbágycsalád szerepelt. A XVIII. századtól Esterházy birtok. A falu mai nevét 1909-től használja.

Bárdudvarnok 1209 lakosú község Kaposvártól 10 kilométerre, nyugatra fekszik a Kaposvár-Nagyatád összekötő út mentén. a zselici tájvédelmi körzet egy részét is magába foglalva terül el a 13 aprófalut magába foglaló közigazgatási egység. A változatos táj és az utóbbi tíz év emberi összefogása tette ezt a kistérséget a szabadidő változatos és kulturált eltöltésére alkalmas területté.
Kaposdada mellett magánarborétum található, amely különleges fenyőfajtákkal és délszaki növényritkaságokkal várja a természetbúvárokat.
Bárdibükk méltán megőrizte Goszthonyi Mária kerámikusművész emlékét. Nemzetközi hírű üvegszimpóziumot tartanak itt minden évben.
Kaposszentbenedeken a XVI. századbeli kolostor romjai mellett pár éve zárda épült.
Bányán egy csodálatos látképpel rendelkező dombvonulaton áll a tájba illő közösségi ház, előtte a völgyben egy mesterséges tó, háttérben az üdülőfalu. Lipótfán papírmerítő alkotótábort találunk. A dombok vonulatai között a völgyben kanyargó kerékpárút Kaposmérőtől Bányáig érinti az európai kuriózumnak számító, a magyar lovasíjászatnak otthont adó Kassai Lajos által létesített lovasíjászpályát.

Csököly 1121 lakosú község Nagybajomtól 10 kilométerre, délkeletre fekszik. A község neve először az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Chukul alakban szerepelt. Majdnem mindig egyházi birtok volt. A török időkből fennmaradt összesítések szerint viszonylag magas népessége volt. Ezt bizonyítják az egyháznak fizetett adójegyzékek is. A XVII. század elejétől említik, hogy református lelkészt is el tudott tartani, és a következő században felépült ma is látható templomuk. A XIX. század végére a lakosság 2000 fő körül lehetett, de a földszűke miatti egykézés szokása a népesség csökkenését eredményezte. Az ide valók úgy mondják, hogy XIX. századi községrendezéskor olyan széles főutcát alakította ki, hogy hang alig hallatszik át a másik oldalra. A község népszokásainak köszönheti ismertségét.

Gige 361 lakosú község Nagybajomtól délkeletre, 13 kilométerre fekszik a Kiskorpád Kadarkút összekötő út mentén. Először az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben szerepel egyházas helyként. 1443-ban Hedrehely mezővároshoz tartozott, Gegeh alakban említik a források. A XVIII. században a Mérey, a Somssich és az Esterházy családok voltak a főbb birtokosai. A XIX- századtól nagy területen termesztettek dohányt, többen folytattak kisipari tevékenységet.
Igen korán, már 1618-ban református egyháza volt, és még e században felépítették templomukat. Az ellenreformáció idején el akarták venni tőlük, de a helytartótanács ítélete a birtokukban hagyta.

Hedrehely 538 lakosú község Kadarkúttól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben mint plébániával bíró helység szerepel. 1443-ban Héderváry Lőrinc nádort iktatják Hedrehely birtokába, s ekkor kapott városi kiváltságot. A korabeli források ferences kolostorról is tesznek említést, amelyet a törökök az 1551-52. évi hadjáratuk alatt feldúltak, a várost elfoglalták. Két évvel később a török kincstári adólajstrom már csak hét házat említ. Csorba József az 1857-ben megjelent megyei monográfiájában nagy falunak említi, 965 lakossal, saját prédikátorral és “jó falusi oskolával”.
Református egyházát a XVI. század második felében szervezték meg, egyike a megye legrégibb protestáns egyházának. Írásos adat 1643-tól van róla. A XVIII. század végére volt tanítója.

Hencse 412 lakosú község Kadarkúttól 3 kilométerre, délre fekszik. A településre vonatkozóan a XV. századtól kezdve vannak okleveles adatok. 1443-49-ben Hedrehely városhoz tartozott, és vámhelye volt. A török időkben sem néptelenedett el. A XVIII. századtól főbb birtokosai az Erdődy, a Mérey, a Márffy családok voltak.

Jákó 726 lakosú község a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Nagybajomtól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. A település első okleveles említése az 1332-37-es évekre esik. Az itt élők fő megélhetési forrása a homokos talajon folytatott növénytermelés volt.

Kadarkút 2735 lakosú több mint 750 éves nagyközség, Nagyatádtól keletre, 21 kilométerre fekszik a Szigetvár-Kaposvár összekötő út mentén. A település a Somogyi-dombság és a Zselic találkozásánál épült, ezért is nevezik a Zselic kapujának.
A római katolikus templom 1840-ben épült. Homlokzati tornyán szélesebb végére állított tojásidom-sisak, kapuzata mellett pedig egy-egy fapillér látható.
A községhez tartozó településrész Vótapuszta. Itt áll az Evangéliumi Pünkösdi Közösség által felújított, majd szeretetotthonként működtetett kastély, mely rendszeresen helyet ad a Pünkösdi Közösség fiataljai részére rendezett találkozóknak.
A  református templom 1906-ban épült.
A körmendpusztai templomrom a XVI. századból való.

Kaposfő 1806 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Kaposvártól 12 kilométerre, nyugatra fekszik.

Kaposmérő 2520 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Kaposvártól nyugatra, 8 kilométerre fekszik. A Kapos völgyében fekvő település a honfoglalás előtt már lakott hely volt. Az 1980-as években, a téglagyárnál a régészek feltárták egy késő avar temető megmaradt 250 sírját. A községhez tartozó Tókaj-puszta a középkorban falu volt, az erről szóló írásos emlék Szent László tiszteletére emelt templomot említi 1309-ből. Kaposmérő első előfordulása az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben található, már egyházas hely. A középkorban a Mérey és a Perneszi család harcolt egymással a terület birtoklásáért. A török uralom után birtokot szerzett a Tallián család, a Gaál család és Kovács Sebestyén Gyula. Az 1920-as évektől működik a téglagyár. Cserépgyára is volt.
Az 1785-ben római katolikus templom későbarokk stílusú. Homlokzat előtti tornya és félköríves szentélye van.
A református temploma 1905-ben épült.
Magtára egyemeletes, kétablakos épület. Valószínűleg a XVIII. században készült.
A volt Nemeskéri-Kiss – kúria 1830 körül épült klasszicista stílusban. Földszintes építmény, elől kis toronnyal. Manzárdtető-szerkezete az épület többi szerkezeti eleméhez képest túl hangsúlyos.

Kaposszerdahely 970 lakosú község Kaposvártól 6 kilométerre, dél-délnyugatra fekszik. Itt a Zselic szelíd dombjai övezik a falut, amely 1920-tól önálló község, addig Szennához tartozó puszta volt. Az oklevelekben 1245-ben szerepel először, 1335-ben Zerdahel alakban fordul elő. Egyházas hely volt, és pálos kolostort alapítottak. A török hódoltság idején lakott maradt. A XIX. század végén kiparcellázták a környező határt, s a megye egész területéről költöztek ide. Az 1980-as években új házhelyeket alakítottak ki.

Kaposújlak 660 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Kaposvártól 4 kilométerre, nyugatra fekszik. Írott forrásokban 1276-ban említik először Vylak alakban.
A faluhoz tartozó dombtetőn áll Somssich Pongrácz 1831-ben épített kastélya. A köznyelv ezt a helyet Szarkavárnak nevezi. E helyen lehetett Szarkaberki falu, melyet 1443-ban Kaposújvár tartozékai között soroltak föl.

Kisasszond 165 lakosú község Nagybajomtól 15 kilométerre, délkeletre fekszik. Kusazwud alakban szerepel az 1324-ből származó oklevélben. Az 1671. évi török kincstári adólajstromban Kisasszonyfalva alakban fordul elő. A török kiűzése után csakhamar a Sárközy család birtokába került, és tulajdonukban is maradt. A XVIII-XIX. század során ez a család jelentős szerepet töltött be a megye szellemi életében. Kisasszondi birtokuk egyik szellemi központja lett a haladó gondolkodású nemeseknek, íróknak, költőknek. Megfordult itt Csokonai Vitéz Mihály. A hagyomány szerint egy hársfa tövében többször megpihent.

Kiskorpád 945 lakosú község a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Nagybajomtól 6 kilométerre, délkeletre fekszik. Villa Kurpad alakban említi az 1324-es oklevél. A pár évvel későbbi pápai tizedjegyzék már plébániáról tett említést. Több török adólajstromban is szerepel. A XVIII. század elején Pusztakorpádként említik, de a század második felében már jobbágyfalu. Főbb birtokosai voltak a Sárközy, a Visy és a Tallián család. A források a XX. század elején említést tesznek gőzmalomról, cement- és cserépgyárról
Későbarokk református temploma a XVIII. század végén épült..

Kőkút 563 lakosú község Kadarkúttól 8 kilométerre, délnyugatra fekszik. Önálló községgé 1928-ban alakult. Addig Hencséhez tartozott, és Kőkúttapazd-majornak hívták. Odatartozott még Alsótapazd- és Felsőtapazd-puszta is. Helyükön volt a középkori Tapazd falu, amelyről 1421-1446. évekből vannak adatok.

Mike 710 lakosú község Kadarkúttól 7 kilométerre, nyugatra fekszik a Kadarkút-Nagyatád összekötő út mentén. 1446-ban a vránai perjelség, majd Török Bálint és Török János birtokaként szerepelt amíg török kézre nem került. Az 1554. évi török kincstári adójegyzék Miske néven említi. Azután elnéptelenedett. A XIX. század elején Somssich Pongrác németeket telepített be. A község határában lévő parkerdőben kezdték a faszobrászati szimpoziont, ami később Nagyatádra került.
Somssich Pongrác építtette a kastélyt és a mauzóleumot.
A Szent Vendel-szobrot egy nagy állatpusztulás után a lakosság állította.

Nagybajom 3568 lakosú város a 61-es főközlekedési út és a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén. Régi magyar település, amelyet először 1297-ben említettek Bayun alakban. A középkorban legalább 15 birtokosa volt. A XVIII. századtól rohamosan fejlődött, a XIX. század derekán népessége meghaladta a 3000 főt. Sokan foglalkoztak kisipari tevékenységgel. Napjainkra a település infrastruktúrája a szennyvízhálózat kiépítettségén kívül teljeskörű. Mintegy 110 vállalkozás vesz részt a szolgáltatásban. Az utóbbi években a feldolgozóipar is kezd kialakulni. Az agrárágazatot a mezőgazdasági szövetkezet és az erdőgazdálkodás képviseli, a takarékszövetkezet pénzintézeti tevékenységet lát el. A nagyközség természeti környezete: a Boronka tájvédelmi körzet, a termálvíz adta lehetőségek megnyitották az utat a falusi turizmus előtt. A település 1996-ban az „Európai gólyásfalu” kitüntető címet kapta az itt fészkelő 30 gólyapár fokozott védelméért. 2001. július 1-jétől város.
A XV. századi Koroknya várnak sáncai Nagybajom határában találhatóak.
A Sárközy Istvánról elnevezett helytörténeti múzeumban az érdeklődők a település múltjával kapcsolatos emlékek tekinthetők meg.
A 2001. július 1-jén városban 55 Celsius fokos termálfürdő működik a nyári hónapokban.
Itt született a jobbágyszármazású Virág Benedek költő és pálos rendi tanár, a reformkori magyar irodalom egyik erőteljes szellemi előkészítője. A településen született Gyergyai Albert professzor, akinek emlékanyaga a múzeumban nyert elhelyezést. Hosszú időn át itt élt és alkotott Pálóczi Horváth Ádám költő. A nemesi nemzeti ellenállás gondolata és élénk Habsburg-ellenesség hatotta át költeményeit. Híres munkája az „Ötödfélszáz énekek” című népköltészeti gyűjtemény.

Pálmajor 321 lakosú község 1993. január 1-je óta önálló község, előtte Nagybajom nagyközséghez tartozott.

Patca 78 lakosú község Kaposvártól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. Az írott forrásokban 1252-ben Poczyta, 1374-ben Pachya alakban találjuk. A török hódoltságot 70-100 fővel élte át. Református temploma 1865-ben épült.

Rinyakovácsi 179 lakosú község Kadarkúttól 8 kilométerre, északnyugatra fekszik. A községre vonatkozó okleveles adatok a 14. század elejéig nyúlnak vissza. 1448-ban Kowaczy alakban fordul elő. A XVI. század végén elpusztult, majd 1720-ban újratelepül. Akkor herceg Esterházy birtoka volt.

Szenna 720 lakosú község Kaposvártól 12 kilométerre, délre fekszik. A XV. századi források Zana, Zenna-ként írták. 1715-ben az Esterházy család birtokába került, az akkori összeírásban 18 háztartás szerepelt. A két Világháború között a lakosság „a földterület szűkössége miatt” intenzív szarvasmarhatartást folytatott, fuvarozni járt, fát árult. Kelendőek voltak a Szennán nevelt csikók. Gazdag községnek számított. A református templom, Somogy egyik legszebb műemléke, 1785-ben épült. A templom berendezése és a fakazettás mennyezete festett, népi barokk stílusú.
A református temploma 1785-ben, népies barokk stílusban épült. Érdekessége a festett, kazettás mennyezet és a festett fakarzat 1787-ből, melyet Nagyváthi János készített.
Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményébe lakóházak, temetők fejfái, stb. tartoznak. A szennai falumúzeum először kapta meg Magyarországon az Európa Nostra Díjat.
Favázas lakóházat tekinthetünk meg az Árpád utcában.
Tájvédelmi körzete, 10000 hektáros erdő Rockenbauer Pál nevéhez kapcsolódó dél-dunántúli Kék Túra érintőpontja.

Szilvásszentmárton 237 lakosú község Kaposvártól 15 kilométerre, délnyugatra fekszik. A települést az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék említette, 1496-ban Belchyzentmarton-nak írták, az 1554. évi török kincstári adólajstromban Szilvás-Szent-Márton-ként szerepelt.
Református temploma a XIX. század első felében épült.

Visnye 235 lakosú község Kadarkúttól 9 kilométerre, délkeletre fekszik. A falu nevét az írott források 1443-ban említették (Wysnuye), mint Hedrehely város tartozékát. A középkortól napjainkig mindig több településrészből állt. Ma Visnye, Kápolnásvisnye, Hárserdőtelep, Visnyeszéplak és Pacsérvisnye alkotják a közigazgatási egységet. A zselici erdők jó lehetőséget biztosítanak egyéni és csoportos kirándulások szervezésére, erdei túrákra. A tanyás térségből eredően a turisták felfedezhetik az érintetlen vidéki élet titkait. A terület nagyvadban gazdag (gím-, dánszarvas, őz, vaddisznó), így a vadászat is szórakozást nyújthat az arra vágyóknak. A környék tiszta mezőgazdasági jellegű terület, a térségben ipari tevékenység nincs.
Visnyeszéplakon található az úgynevezett Pali-temető, egy igazi betyár síremléke. A település lakosai a síremléket rendszeresen gondozzák, s az arra járóknak mindig szívesen megmutatják.

Zselickisfalud 275 lakosú község, Kaposvártól 12 kilométerre, délre fekszik. Kisfaludról az 1695-ös összeírásban van adat. Negyedszázad múlva Esterházy birtok lett. A mai nevét 1903-tól használja A XIX. század végén kétszer is a körjegyzőség székhelye volt.. A szépen gondozott település pár kilométerre van a szennai falumúzeumtól.
Katolikus és református temploma van. Az utóbbi védett épület.

Balatonboglár a 7-es főközlekedési út, valamint a valamikor megépülő M7-es autópálya mentén, a Balaton partján fekszik. Vasúton is megközelíthető a 30-as /Nagykanizsa-Székesfehérvár – Budapest/ fővonalon. A 5932 lakosú város mára szinte egybeépült Balatonlellével és Fonyóddal. Boglárnál kezdődik, de a dombok mögé is benyúlik a Nagyberek, amely a Balaton szabályozása előtt áthatolhatatlan, veszélyes mocsárvilág volt. Balatonboglár a szőlő és bor nemzetközi városa, a Dél-Balatoni Borvidék központja. A határában lévő dombokat szépen gondozott, szinte végeláthatatlan szőlőültetvények borítják. A nemrégiben megalakult Borút Egyesület a szervezett borturizmus szolgálatába kíván állni. Balatonboglár környéke 6000 éve lakott, magyar okirat 1211-ben említi először. A török időkben a település elnéptelenedett, de 1752-ben már ismét működött a rév. Boglár és Révfülöp között az első gőzhajó, a 6 tonna vízkiszorítású Balaton 1872-ben kezdte meg rendszeres járatait. 1904-ben megalakult az első fürdőegylet, Boglárt 1912-ben gyógyfürdőnek nyilvánították, ekkor készült el a vasútállomás közelében az új kikötő. Varga Béla, a nemzetgyűlés későbbi elnöke fiatal plébánosként templom és művelődési ház építését kezdeményezte. Ez utóbbiban működött a II. világháború idején a lengyel menekültek gimnáziuma. A lengyelek mellett franciákat is befogadott a település. 1978-ban Boglárt egyesítették Balatonlellével, majd a két település 1991-ben különvált, s Balatonboglár azóta önálló város.
A központban álló katolikus templomot 1932-ben építették. A templom fölött magasodó Várdomb feketefenyővel beültetett természetvédelmi terület.
A domb tetején áll a város jelképe, a Xantus János-gömbkilátó. A kilátóból csodálatos panoráma nyílik a tó nyugati medencéjére.
A domb szélén őskori földvár sáncai húzódnak.
A szomszédos Temető- dombon egymás közelében két kápolna áll. Az evangélikus (kék) kápolnát 1856-ban, a katolikust (vörös) 1892-ben építették. A két kápolnában nyaranta rangos képzőművészeti kiállításokat rendeznek, a vörös kápolna előtti szabadtéri színpadon a nyári hónapokban koncerteket, irodalmi műsorokat tartanak.
A Bárány-kúria 1834-ben, klasszicista stílusban épült.
Az Erzsébet utcában, szemben a Városházával az egykori gazdag kereskedőcsalád emeletes házát, a Fischl- házat találjuk. Az épület ma tanácskozások, összejövetelek, házasságkötések színhelye, és otthont ad a Balatonboglár 6000 éve és a Régi műhelyek című helytörténeti kiállításoknak.
Alvó vulkanikus hegyek koszorújában csillog a Balaton, a napfény és a vízi sportok kedvelőinek örömére. Magyar tengernek nevezik sokan - Európában egyre ismertebbé lesz a vitorlázás, a szörfözés kedvelő körében. A fürdőzés és hosszú horgászidény a másik jellemzője. Balatonboglár századokon át révátkelő hely volt az északi és déli part között. A hajózási tradícióinknak köszönhetően a déli parton itt épült meg a legnagyobb hajó- és vitorláskikötő. A vitorlázás - a repüléshez hasonlítható - élményét élik át sok százan kora tavasztól őszig Balatonbogláron, ahol vízparti camping, jacht-klub szolgálja a hajósok kényelmét. Nem véletlenül honosodott meg itt egypáratlan sportesemény: minden év júliusának végén - 5,2 km távon -, az úszás szerelmesei Révfülöp és Balatonboglár között átússzák a Balatont! A Balaton déli partján immár kétezer éve művelik a szőlőt.

Balatonfenyves 1767 lakosú község, a 7-es főközlekedési útvonal és a majdan megépülő M7-es autópálya mentén fekszik a Balaton partján Fonyód és Balatonkeresztúr között a Nagyberek közelében. A helység vasúton is megközelíthető a 30-as/Nagykanizsa – Székesfehérvár – Budapest/ fővonalon, valamint a 39-es/Balatonfenyves- Táska-Csiszta gyógyfürdő/ és a 39b-és/Balatonfenyves- Somogyszentpál/ vonalakon. A település évtizedek óta nyugodt békéjéről ismert családias nyaralóhely. 1893-ban fejeződött be a parcellázás, amely a filoxérafertőzés okán tönkrement zalai szőlősgazdákat juttatta hozzá kisebb-nagyobb birokhoz a déli part homokján. A kialakuló „hegyközség” nevét: /Máriatelep/ Andrássy Máriáról, a parcellázást irányító Széchenyi Imre feleséről kapta. Első, ünnepi szüretét a millenium is megjelölte, 1896-ban kerülhetett sor az emlékezetes eseményre. El kellett azonban telnie még vagy tíz esztendőnek, mire az első nyaralóvillák felépülnek: egytől-egyig Máriatelep vasútállomásának közelében, a vasúttól a part felé eső sávban. 1912-ben nevezik először Balatonfenyvesnek az Alsóbélatelep határától a lápvizet a Balaton vezető berki nagyárok vonaláig terjedő településrészt, Máriatelep pedig már csak az ettől az ároktól nyugatra eső terület. Nagyobbik része az 1927-ben önállósult Balatonmáriafürdőhöz, a kisebbik, de mégis közel két kilométeres szakasza a csak 1958-tól önálló Balatonfenyveshez tartozott, mely utóbbi már 1912-ben hivatalosan is megkapta mai nevét, de akkor még mint Fonyódhoz tartozó üdülőtelepet tartották nyilván. Az 1930-as években jelentős változás következett: sok száz parcellát mértek ki a csődbe sodródott Stadler- birtokból, amelyeket szinte kivétel nélkül hivatalnokok, vasutasok, tanárok, orvosok, katonatisztek és kereskedők vásároltak meg. Ők határozták meg Fenyves otthonos, meghitt karakterét már a háború előtt. A háború után, a mezőgazdasági minta-nagyüzemnek szánt Nagyberki Állami Gazdaság munkáséhsége következtében a háború előtt még jelentéktelen állandó lakosság is számottevően gyarapodott, és az 1960-as évektől, a nyaralóközönség közösség-jellegének végleges felülről vezényelt elsorvadása, elsorvasztása után átvette a település sorsának alakításában irányító szerepet. Azt, amit korábban, példát ritkító eredményességgel, a Fürdőegyesület gyakorolt. Szerencsére azonban 1992. január 1-je óta ismét önálló község az ellenző nyomást jelentő politikai ízlés hosszú korszakában is meg tudta őrizni azt az arcát, amely minden más balatonparti községtől előnyös megkülönbözteti. Fenyves nem lett zsúfolt üdülőváros, bár hatalmas és kényelmes szabad-strandjai, pihenőparkjai messze földről vonzzák a hétvégi vakációzó vendégeket.
Háta mögött a legendás Nagyberek őstermészeti rezervátumával, a csisztapusztai termálfürdővel, nemzetközi lovaspályájával, kényelmes, újjávarázsolt patinás nyaralóival: egyéniség. Valami más, vonzóan különböző. Jóérzéssel gondolhat rá az , akinek itt van állandó vagy nyári otthona, s ennek a jóérzésnek a melegéből jut annak is, aki idelátogat. Fenyves a visszatérő vendégek kedves állomáshelye volt, és: maradt és lesz.

Balatonlelle 4938 lakosú városa a 7-es és a 67-es főutak találkozásánál, valamint a valamikor megépülő M7-es autópálya mentén terül el hosszan elnyúlva a Balaton déli partjának közepén. A helységet a 30-as/Nagykanizsa – Székesfehérvár – Budapest/ vasútvonalon is el lehet érni. A város parti területei mára teljesen egybeépültek Balatonszemes és Balatonboglár szomszédos részeivel. Az üdülőtelep a Balaton régi árterületén létesült, az ófalu a Somogyi-dombság gazdagon termő, löszös nyúlványaira települt. A várost délről ölelő dombokon példásan művelt, kiváló bort adó szőlőskertek pompáznak. A régi Balaton öblei messze benyúlnak a lellei dombok mögé. A dombhátakon már a rómaiak idején is fontos utak haladtak. Az úgynevezett Hadút Aquincum felől vezetett Kanizsán, Dalmácián keresztül az Adriához, a Nagyút pedig délnek a mai Kaposvár és Szigetvár felé. A két út a város mai központjában, a római katolikus templomnál ágazott el egymástól, ahol korábban a déli part legrégibb ismert temploma, a Szent Kelemen-bazilika állt. A bazilikát a tihanyi apátság 1055-ből származó alapítólevele is említi, itt vezetett keresztül a híres “Fehérvárra vezető hadi út”. A lakosság megélhetését a földművelés mellett a halászat és a szőlőművelés biztosította. Mezővárosi rangot és országos vásár tartására való jogot 1848-ban kapott. 1856 után birtokosai a Szalay- és a Jankovich- családok voltak. A nagyobb üdülők1924-től épültek. A település fejlődését segítette, hogy 1926-ban megépült a balatoni műút és a közös fürdő. 1927-28-ban készült el a település villamosítása, majd egy év múlva a villasor szilárd burkolatot kapott. 1931-32-ben épült meg a kikötő és hajóállomás. Lellét 1979-ben egyesítették Balatonboglárral Boglárlelle néven, majd 1986-ban megkapta a városi címet, 1991-ben való különválásuk után is megtartottak.
Az üdülőváros legszebb része a vasútállomás melletti, mediterrán hangulatú Szent István tér, és az innen induló sétány.
A XI. századi bazilika helyén modern, vörös-homokkőből épült római katolikus templom áll.
A Kossuth utca és a 7-es főút kereszteződésénél zöldellő parkban áll az 1838-ban, klasszicista stílusban épített Szalay- kastély, amely ma  művelődési ház. A parkban helyezték el az 1200 férőhelyes szabadtéri színpadot és a városi könyvtárat is.
A katolikus templommal szemközti dombtetőre épült a Jankovich- család barokk stílusú, 1812-ben átadott kúriája.
A Kossuth Lajos utcában egy 1700-as évek végén épült, szépen rendbe hozott parasztházban találjuk a Kapoli Múzeumot. Itt láthatók idősebb és ifjabb Kapoli Antal somogyi pásztor faragómesterek munkái, valamint a Rodin- tanítvány, Ligeti Miklós szobrászművész alkotásai.
A múzeum előterében, a művelődési házban, valamint a könyvtárban nyaranta időszaki képzőművészeti kiállításokat rendeznek. A település legújabb büszkesége az új városháza és a rendőrség esztétikus, látványos épülettömbje.
Lellétől mintegy 3 kilométerre, déli irányban, szőlők között vezető úton lehet feljutni Kishegyre, ahol Szent Donát tiszteletére 1758-ban szentelt barokk kápolna várja a látogatókat. A kápolna körüli 136 hektáros Parkerdő kellemes, hűvös sétát ígér a nyári hőségben.
Vele szemben áll az 1700-as években épült vincellérlakás és pince.
Gépkocsival, illetve gyalog Irma-puszta és a halastavak érintésével is elérhető Rád-puszta, ahol a Tetves-patak partján találjuk a XIII. században épült román templom feltárt romjait és néhány régi sírkövet.
Itt láthatók a Festetics-család birtokaihoz tartozó uradalmi épületek is. A pusztát övező lápos erdőt az érintetlen természet kedvelőinek ajánljuk.

Fonyód 5058 lakosú városa a 7-es főközlekedési út és a valamikor tán megépülő M7-es autópálya mentén fekszik, hosszan elnyúlva a Balaton déli partján Balatonboglár és Balatonfenyves között. A településen áthalad a 30-as/Nagykanizsa- Székesfehérvár- Budapest/ vasúti fővonal, és innen indul ki a 36-os/Kaposvár-Fonyód/ vonal. A környéken az első embercsoport már az őskőkorban, mintegy 17-18 ezer évvel ezelőtt megjelent, bizonyíték erre a Várhegy déli oldalán, a Kopaszhegyen 1934-ben talált néhány eszköz. A későbbi korszakokat szintén számos lelet idézi, például az újkőkorszakra a csiszolt kőbalta, cserepek, csonteszközök, a rézkorra fülesbögre s urnasírok, a bronzkorra láb- és karperecek, a római korszakra pedig pénzek és épületmaradványok utalnak. A leletek feltárása és mentése dr. Bacsák György nevéhez fűződik; a polihisztor tudós - jogász, csillagász, geológus, asztalos, ács, halász, festő és régész - neve összefonódott Fonyóddal. Nyugállományba kerülve költözött balatoni villájába, s közel a hatvanadik évéhez kezdett hozzá a jelentős régészeti kutatásokhoz, 1929 és 1950 között minden fonyódi leletet begyűjtött és értékelt. Természettudományos munkásságával is felhívta magára a világ figyelmét, a földtörténet jégkorszakáról írt munkája híressé tette szakmai körökben. Csillagászati előadásokat tartott, hetvenkét éves volt, mikor az első nagyobb írása megjelent, 85 évesen védte meg doktori disszertációját ásványtanból. Mikor meghalt, csupán néhány hónap hiányzott ahhoz, hogy megünnepelhesse a századik születésnapját. Dr. Magyar Kálmán régész, a későbbi méltató azt írta r6la: ” Bacsák György szinte egy fonyódi kihelyezett múzeumnak számított”. E tudós érdeme tehát, hogy a település sok ezer éves emlékei felszínre kerültek, s őt több lelkes kutató követte. A honfoglalás idején a Bő nemzetség vert tanyát Somogyban, ahol a Tarhos ághoz tartozó Koppány volt a vezér. Feltételezik, hogy erős vára lehetett a Várhegyen, amelyet a nyugati oldalon szőlőműveléssel, gyümölcstermesztéssel foglalkozó lakosság, a bélatelepi részen pedig állattartó, földművelő falu látott el. A földvár akkori formájában a XIII. századig maradhatott fenn, Koppány lázadása után Szent István besenyő és berény katonaságot telepített a környékre, védendő Somogyvár és talán Fonyód (Fonó) várát. 1082-ben Szent László király összeíró levele Funoldi néven említi a települést, a név eredetét egyébként a fon igére vezetik vissza. A későbbi adatok is egyházi birtokösszeírások révén maradtak fenn; 1232-ben például a pannonhalmi főapátsághoz tartozott. Az Árpád-korban sűrű településhálózat épült ki Fonyód körül. Egy 1339-bő1 származó itáliai térképen a Balatont a valóságnál kisebb méretben jelölték. A kétszáz évvel későbbi térképen pedig már Fonyód is szerepel, igaz szigetszerűen, de várral; feltételezhetően ekkor is lakták erődítményét. A későbbi középkori vár egyes részei valószínűleg már kőből épülhettek, amit a XVI. században sárral tapasztott palánkfallal erősítettek meg. A fácánosi területen talált várnál egy templom maradványaira bukkantak. A templom melletti temetőben 166 sírt tártak fel a régészek 1957-59 között. Az a településrész a XIV-XV. században a tóti Lengyel család birtokába került. A török előretörése idején megkezdődött a magyar nemesség fegyveres birtokfoglalása: Fonyód várát (akárcsak Szigligetet) például a Lengyel családtól Török Bálint vette el, ami hosszú évekig tartó vitát idézett elő. A fonyódi vár a tőrők elleni második védelmi vonal legészakibb pontja volt, amely Szigetvár eleste után is állta az ostromot. 1544 után fogtak hozzá megerősítéséhez. Híres kapitánya, Palonai Magyar Bálint akit családi kapcsolat fűzött a vár eredeti tulajdonosához, a Lengyel családhoz, felesége Lengyel Brigitta volt - majd harminc évig lakta. A várkapitány sokszor megütközött a törökkel, s jelentős területeket foglalt el a somogyi birtokosoktól is. Magyar és török egyaránt panaszkodott a rettenthetetlen, keménykezű várkapitányra. Halála után Lengyel András lett a várőrség parancsnoka, a törőkök kezére végleg 1575-ben került az erődítmény, ők azonban porig lerombolták. A jelen számára csupán a hajdani várárok jelzi egykori kiterjedését. A koppányi szandzsák 1578-80. évi összeírásában már lakatlan településként szerepel. A vár és környéke a hódoltság után is a tóti Lengyelek tulajdonába került vissza, ám az elnéptelenedett településen csak a XIX. században indult meg újból az élet. A szabadságharc idején még puszta volt Fonyód, ahol mindössze 17 ház állt, melyet 108 ember lakott: zsellérek és uradalmi halászok. A Várhegy akkor az Inkey család birtokában volt, amely jelentős szőlőterületet műveltetett. Az 1840-es években elkészült a Széchenyi István által kezdeményezett kikötő, s a pusztát ezzel bekapcsolták a hajóforgalomba. A hajózás, a lecsapolás, a halászat és a szőlőművelés újabb családoknak jelentett munkalehetőséget, megélhetést a szomszéd községekben is. A fonyódi pusztán, az évszázadokon át érintetlen lejtőkön lassan virágzó szőlőkultúra honosodott meg. Lengyeltóti lakossága sokáig a fonyódi borból élt, mert kereskedői annak révén jelentős haszonra tettek szert. Minden fontosabb ügyét Lengyeltótiban intéztek, lendítőerő lett később a megindult vasútépítés. Attól kezdve sok férfi dolgozott a Balaton déli partján az erdőirtásokon és a földmunkákon. A következ6 években a Balaton vízszintjének emelkedése gyakran veszélyeztette a berki legelőket és szántókat, sőt a vízkár a vasutat is érintette. Voltak szerencsés évek, amikor jól megtérült a szőlőtermesztés, 1866-ban például egész Somogyban a fonyódi szőlőkről szüretelték a leggazdagabb termést. Az eredmények megteremtették a fejlődés igényét, így hamarosan elkezdtek foglalkozni a szőlőnemesítéssel. Fokozta a kedvet, amikor a szomszédos Bogláron egy szőlészeti és borászati tanár telepedett le. 1884-től azonban nehéz időszak köszöntött a helybéli gazdákra, a filoxéravész néhány év alatt tönkretette az évtizedes, kemény munkával kialakított ültetvényeket. Lezuhantak a telekárak, sokan elkeseredésükben nyomott áron is igyekeztek megszabadulni birtokaiktól, hogy másutt próbálhassanak talpra állni. Helyükre azonban újak jöttek, nem köszöntött újabb elnéptelenedés a falura, ennek eredményeként 1890-ben 737 lakos élt a településen. A gazdák a szőlővészből tanulva új, amerikai fajtákat telepítettek, amelyek jobban ellenálltak a betegségeknek, s egy másfajta gazdálkodás is meghonosodott. Megpróbálták a Balatonparti homokos talajra telepíteni a szőlőt. ennek köszönhetően 1897-re már Fonyódtól Balatonberényig összefüggő területet alkottak az új homoki fajták. A szőlészet mellett a halászat volt jellemző foglalkozás a vidéken. A víztükör holdját a földbirtokos Inkey családtól lehetett bérelni. A legjelentősebb fonyódi bérlő Rosenberg Mihály volt, kezdetben halászbokrokat szervezett, majd később a halászok is bérmunkássá váltak. A XIX. század hatvanas éveiben 30-35 méter hosszú eresztős hálót használtak, amit délután vittek le a vízre, s másnap reggel mentek a zsákmányért. Egy ideig fogas, ponty, csuka, harcsa, keszeg és garda bőven volt a tóban, ám az 1880-as évekre ez a kenyérkereset veszélybe került, mert a rablógazdálkodás következtében erősen csökkent a balatoni halállomány. Jelentős változás következett be a századforduló táján, amikor létrehozták a Balatoni Halászati Részvénytársaságot, amely a negyven víztulajdonostól vette bérbe a halászatot. A kilenc telephely egyike Fonyódon volt. Korszerűsödtek a bárkák, halásztelep épült a Keleti-csatorna mellett, ahol vermet készítettek a hal tárolására. A XIX-XX. századfordulón indult meg Fonyód üdülőhellyé válása, ebben nagy érdeme volt dr. Szaplonczay Manó megyei tiszti főorvosnak, aki gyakran vadászgatott a fonyódi hegyek lábánál. Ő vette rá az erdővel borított hegy - a mai Bélatelep - tulajdonosát, Zichy Bélát, hogy birtokából egy területet parcellázzon fel a nyaralók számára. 1894-ben ötvenen alakították meg Kaposváron a Fonyódi Nyaralók Társaságát, s a következő évben már megkezdődtek a villaépítések. A telepet Zichy Béláról nevezték el Bélatelepnek, az Inkey családtól pedig megvették örökös jogon a Balaton egy részét. Cölöpökön álló fürdőházat építettek 34 kényelmes kabinnal, melyekhez híd vezetett. Tíz évvel később a parton is elkészült a kabinsor. Dr. Szaploncay Manó pesti ismerőseit is megnyerte a fürdőhely fejlesztése számára, így a századfordulóra előkelő villasor épült Bélatelepen. A Kaposvár-Fonyód közötti vasútvonal 1896-os megnyitása pedig a megyeszékhelyről is megkönnyítette az utazást. Ettől kezdve gyors fejlődésnek indult a település, s egy új övezet, a Sándortelep kezdett kialakulni. E városrész dr. Berzsenyi Sándorről kapta a nevét, aki kaposvári és lengyeltóti tisztviselőket nyert meg telektulajdonosnak, s a bélatelepiekénél szerényebben, de a vízhez jóval közelebb építkeztek. A mai Alsóbélatelep és Balatonfenyves az első Világháború előtt formálódott, amikor először egy gyáros, majd dr. Bacsák György telket vett ott, és építkezett. Az egykori halászok, szőlőmunkások és napszámosok lettek a villák kertjeinek gondozói és vincellérei, s lassan a pincesorok között is nyaralók nőttek ki a földből. 1911-ben már mintegy másfélezer üdülővendég látogatott Fonyódra. Az első Világháború idején azonban megállt az építkezés. 1913-ban öt szálloda (általában 20 szobásak) fogadott vendégeket, a községben és a fürdőtelepen összesen 2500 nyaralónak tudtak szállást biztosítani. 1898-ban készült el az új kikötő és a hajóállomás, melyet tíz év múltán folyamatosan kibővítettek. Nagy gondot fordítottak a községi utak kialakítására és fenntartására, ugyanis a település széttagolt volt, egyes részei egymástól távol estek. 1905-ben bekapcsolták Fonyódot a balatoni körtelefon-hálózatba, 1912-13-ban pedig megkezdődött a település villamosítása, amelyben jelentős áldozatot vállaltak Bélatelep és Sándortelep villatulajdonosai is. 1905-ben Fonyód, leszakadva a lengyeltóti közigazgatásról, önálló kisközséggé alakult. 1911-ben a község Bélateleptől nyugatra eső része a Balatonfenyves nevet vette fel, ahol önálló fürdőegyesület is alakult. Az első Világháborúba 128 fonyódi vonult be katonának, közülük 27-en nem tértek vissza. Akkoriban szerény lett a fürdőélet, ami a helybélieknek kevesebb munkaalkalmat jelentett. Az üdülővendég-forgalom csökkenése egészen az 1930-as évekig tartott. A lakosság a mezőgazdaságból próbált megélni, a szőlőművelés továbbra is igényelte az alkalmi munkásokat. 1930-ban az 1 617 lakosból 721 volt a kereső, közülük 38 a magániparos. 50-150 idénymunkást a tőzegtelep foglalkoztatott, a halászat 15-16 embernek adott állandó, s ugyanennyinek alkalmi munkát. Az 1940-es árvíz bizonytalanná tette a halászok megélhetését, mert nagyon alacsony lett a fogás. Az 1930-as években megélénkült a vendégforgalom, s egy-egy szezonban 4-5 ezren üdültek Fonyódon. 1939-ben négyezer telektulajdonos, valamint 1400 villa és ház volt a községben, s 1500-1600 kiadásra alkalmas szoba várta a vendégeket. 1920 és 1944 között nyolcszáz új épület készült el, 1933-34-ben nagy hajók fogadására is alkalmassá tették a kikötőt. 1938-ban korszerűsítették a strandot, új kabinsort, vitorlás- és csónakkikötőt építettek. A Budapest- Nagykanizsai vasútvonalon hat megállója volt a fürdőhelynek. A szép, villaszerű bélatelepi állomást 1927-ben építették az őrház helyére. Kaposvárról hétvégeken több olcsó járat indult a Balatonra, melyek többsége később, a háború éveiben szünetelt. 1928-ban elkészült a Kaposvár-Balatonboglári közút, s a fonyódiak álma is, a bélatelepi magaspart alatt, a vasút melletti műút. Ekkor szakadt el véglegesen Lengyeltótitól a település és vált önálló községgé. A második Világháború éveiben számos fonyódi esett el a harcokban, a Donkanyarban 15-en lelték halálukat e kis településről. Az otthon maradottak lengyel és dél-erdélyi menekülteket fogadtak be, 1944-től pedig már 606 fővárosi gyerek is meghúzódott az üdülőkben. 1944. augusztus 10-én ünnepelték Bélatelep fennállásának 50. évfordulóját, s ez alkalomból márványtáblát helyeztek el az állomás falán. A német megszállást követően 19 fonyódi zsidót hurcoltak el. A szovjet csapatok 1944 december 4-én este vonultak be a nagyközségbe. A Világháborút követő év legnagyobb gondja a szántóterület megművelése volt, ami már az új gazdákra várt. Kicsinek bizonyult a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület, viszont nagyobb lehetőség mutatkozott a házhelyek juttatásárá. A településen 203 földnélküli nincstelen élt. Az aknamentesítés után, a nyáron már a halászok is munkához láttak, akiknek minden lehetőséget meg kellett ragadniuk a pénzszerzésre, hiszen a fürdőélet még két évig szünetelt, így onnan semmilyen bevételre nem számíthattak. Tizenegy kiskereskedő volt ekkor Fonyódon, és két kisebb üzem működött. A közel háromezer lakosú településen megkezdődött a károk helyreállítása, korszerűsítették a bélatelepi vízművet, rendbetették a strandokat és a partvédműveket, s 1949-ben megkezdődött a szervezett üdültetés. Az állam 14 villát “igénybe vett” a saját céljaira. Ugyanebben az évben Lengyeltótiból Fonyódra költözött a bíróságon és a pénzügyőrségen kívül valamennyi járási hivatal. Járási székhely lett a község, s a lélekszám 300-350 fővel növekedett. 1950-től jelentős munkaerő-felvevő a Balatonnagybereki Állami Gazdaság, amely már első éve után hatvan állandó alkalmazottal dolgozott. A termelőszövetkezet megszervezésére 1952-ben került sor, de egy év múlva fel is oszlott, s csak 1959-ben alakult meg újra, igaz akkor négy nap alatt 252 család lépett be. A Magyar Tenger Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tíz évig állt fenn, majd egyesült az ordacsehi Balaton Mezőgazdasági Termelőszövetkezettel. Az 1950-es évek közepén a számos üzlet és vendéglő mellett a házipari szövetkezet adott munkát a helybélieknek. 1957-ben kezdték meg a melegvíz utáni kutatást, melynek eredményeként szénsavas vizet találtak, s 1960-ban erre alapozva 6,1 millió forintért megépült a palackozó üzem. Ettől kezdve lett ismert Fonyódi néven az ásványvíz. Az 1960-as években egyébként jelentős fejlődés részese lehetett a település 3251 lakója. Elkészült Bélatelep közvilágítása, Fonyódliget vízhálózata és a fonyódi temető bővítése. Újjáépítették a sándortelepi strandot, amely hatalmas öltözőt kapott, Bélatelepen 86 fülkés kabinsor épült, szaporodtak a vízbekötések, a járdaépítések, művelődési házat létesítettek. Megtervezték 95 utca fásítását, 1963-ban egy új szálloda építésébe fogtak, s elkészült a Sirály szálló rekonstrukciója is. A változásokat jól illusztrálja egy adat: a mai Fonyód összes épületének 50 százaléka 1960-69 között épült. Az új építmények háromnegyed része nyaraló lett, tehát erősödött a település fürdő jellege. 1969 nyarán 41 400 vendégnapot töltöttek a nyaralók a fizető-vendéglátásban; s elő- és utószezonban 22-25 ezer fő volt a létszáma, a főszezonban ez megduplázódott. Az említett időszakra esett az ipartelepítés is: a Tőzegkitermelő Vállalat 172 , az Építőipari Ktsz. 200 embernek adott munkát, a Kesztyűs Ktsz. 72 dolgozóval működött, de jelentős munkalehetőség adódott a kenyérgyárban, a szikvízüzemben, a finommechanikai részlegnél, a Dél-Dunántúli Áramszolgáltatónál és a Dunántúli Regionális Vízműveknél is. Az 1970-es években visszaesett az ipartelepítés üteme, ekkor jött létre az elektroncsőgyár, ahol rádió- és televíziócsövek belső szerkezetét készítették. 140 dolgozót alkalmaztak, az éves termelési érték 18 millió forint volt. Tíz év alatt 12 százalékkal nőtt a lakosság száma Fonyódon, miközben 17 százalékkal csökkent Balatonfenyvesen, ami az ottani gyér munkalehetőséggel magyarázható. A hetvenes évek derekától már csak olyan ipar megtelepedését tartották kívánatosnak, amely az idegenforgalmat, az üdültetést szolgálta. 1970. július elsején nagyközséggé nyilvánították Fonyódot, négy évvel később pedig megszűnt a járási székhely szerepe. A településnek magas szintű a kereskedelmi ellátottsága, a megyében első helyen állt az ezer lakosra jutó bolti alapterületben. Az évtized végén csupán Kaposvár előzte meg a kereskedelmi forgalomban. Több lakás épült, elkészült a 125 fős óvoda, s felújították Balatonfenyves és Imre-major óvodáit. A volt rendelőintézetet művelődési házzá alakították, elkészült a piac épülete, s befejeződött a bélatelepi strand rekonstrukciója. Hatalmas értékű társadalmi munkát végzett a lakosság, ilyen segítséggel támogatták például a sportstadion létesítését is. Elkészítették Fonyód, Balatonfenyves és Ordacsehi rendezési tervét is, melyeken azonban azóta az élet némileg igazított. 1982-ben ünnepelte Fonyód fennállásának 900 éves évfordulóját. A városi rangot 1989-ben kapta meg Fonyód. A rendszerváltást követően Balatonfenyves és Ordacsehi is létrehozta önálló önkormányzatát, majd 1992-ben teljesen kiváltak a városi közigazgatásból. Fonyód város címere jól jelképezi szoros kapcsolatát a Balatonnal, sőt az egykori harcos múltra, történelmi kötődéseire is utal. A kék alapú pajzsban egy kétárbocos dereglye látható, felül nyitott rostélyú aranysisak, melynek tetején kitárt szárnyú arany sas látható.

Gamás 877 lakosú község a 67-es főközlekedési út mellett Lengyeltótitól 16 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység szinte egyidős keresztény államunk kialakulásával, hiszen Szent István korában lakott hely volt: Gamuz alakban írták a nevét. Később is több középkori iratban előfordult, majd 1701-ben pusztaként említették. 1720-ban viszont az egész lakosság átköltözött Tolna vármegyébe, mert a tiszttartók rosszul bántak velük.
Jelentős emléke a római katolikus temploma.

Karád 1713 lakosú községe a 35-ös /Kaposvár- Siófok/ vasútvonal mentén található a több mint 900 éves település. A település Balatonlellétől 17 kilométerre fekvő hegyes- völgyes domborzatú település. Csupa mező, nagy kiterjedésű erdők, jó hozamú szőlőhegyek, szép rétek fekszenek a karádi határban. A középkori források említik templomát, lelkészét, két erődítményét, melyet a törökök emeltek. A XVIII. század közepén mezőváros volt, megalakult a takácsok és szabók céhe, felépült új temploma, melyet később többször bővítettek, telente iskola működött. 1848 szeptemberében a karádi nemzetőrség és népfelkelők megverték Jellasich utánpótlását védő csapatokat. A XIX. század végén megalakult a Karádi Iparoskör 40 taggal.
Az itt élők megbecsülik múltjuk emlékeit. Őrzik Gárdonyi Géza író emlékét, aki 1881-82-ben itt tanítóskodott és Tautner Ilonáét, aki híressé tette a karádi hímzést. Az 1982-ben megnyílt tájházban megcsodálhatják a látogatók az ügyes kezű karádi asszonyok kézimunkáit. A község 1984. évben ünnepelte fennállásának 850 éves évfordulóját. A nagy múltú, hajdan mezőváros Karád lakossága mindig szerette, tisztelte történelmi múltját és azt megbecsülte. Ragaszkodik szokásaihoz és hagyományaihoz. Karád községről az első hiteles írott anyag 1131-ben keletkezett és az adófizetési kötelezettségről szól. Ennek alapján számolják a falú fennállását. A változékonyság, a fejlődés, a megtorpanás, vagy a visszaesés jellemzi a község életét. Karád eredetileg község volt, de volt már mezőváros és járási székhely is. Karád népe zárt földrajzi fekvésénél fogva önkéntelenül őrizte meg eredeti paraszti kultúráját, dalait, hímzését és táncait szokásaihoz és hagyományaihoz mereven ragaszkodva. Azt tartják a faluban nincsen ház, ahol ne őriznének karádi hímzést. Ma már világszerte ismert a karádi népi hímzés. Az 1930-as évek nehéz gazdasági helyzetében felvetődött Karádon, hogy az asszonyok kezébe is kellene valami kereseti lehetőséget adni. Ekkor jött az ötlet, hogy van Karádnak népművészete, és ezt kell feldolgozni és ebből biztosítani a családok megélhetését. Tautner Ilona az akkori hangyaszövetkezet ügyvezető könyvelője kapta a megbízást, hogy dolgozza fel a gazdag hímzésanyagot olyan lakásdíszítő elemekké, amit értékesíteni lehet. Tautner Ilona népművész hozzáértésével, páratlan jó ízlésével a feladatot meg is valósította. Karád kanásztáncáról is híressé vált. A kanásztánc legkiválóbb művelője Horváth János volt aki a népművészet mestere címet is megkapta. A község az egyik központja a dunántúli régi magyar népzenének, és sok olyan dallamot őrzött meg amely ritka és értékes. Gyűjtött itt népdalt Dávid Gyula, Paulini Béla, Vikár László, Olsvai Imre és nem utolsósorban Kodály Zoltán is. Az iskola falán emléktábla hirdeti, hogy ebben az épületben gyűjtött népdalt Kodály Zoltán. A település lakosságának zöme római katolikus vallású. A templomunk a XVIII. században épült.

Látrány a Balaton déli partján fekvő, Balatonlelle várostól délre, 3 kilométer távolságra, a 67-es számú főforgalmi út mentén fekvő 1390 lakosú község. A település az észak- déli irányú dombság keleti, a Tetves patak felé lejtő lábánál alakult ki. A település magja ma már ritkán látható településszerkezeti adottságokkal rendelkezik, a magyarság letelepülésének első, jellegzetes formáit őrizte meg. A rokoni kapcsolatokat tartó nagy létszámú család egy-egy területrészen köralakban települt úgy, hogy a kör közepén közös életfunkciók számára területet tartottak fenn. Napjainkban kedvelt üdülő és kirándulóhely, melyet szolgál a történelmi borvidék részét képező Csopaki, Aszó és Öreghegyi zártkertek szőlőterületei, pincesorai. A lakosság túlnyomó része a mezőgazdasági ágazatban (szőlő és gyümölcstermesztésben) van foglalkoztatva, jelentős hányada a BB RT. és a látrányi Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet által, de növekedik a mezőgazdasággal egyéni vállalkozások száma és gazdasági jelentősége. A községben népdalkör tevékenykedik, mely különböző versenyeken többször kiváló minősítést kapott, legutóbb Aranypáva díjjal tüntették ki.
A községnek két műemlék jellegű temploma van: a katolikus templom 1769-ben épült barokk stílusban, a református templom 1824-28 között épült, nagyméretű, copfstílusú, a templomhoz kúria jellegű paplak tartozik.
A falu szélén lévő Füzes tó és a mellette lévő üdülőhely kedvelt kirándulóhely, horgászati lehetőséggel. A településtől keletre a Tetves patak körül terül el a Látrány- puszta természetvédelmi terület, mely ősgyep, a már csak itt fellelhető növény és állatvilággal.

Ordacsehi 827 lakosú község a Balatontól 3 kilométerre, délre fekszik Balatonboglár és Fonyód közötti 7-es főközlekedési út bekötőútja mentén. Két falu, a XIV. században említett Orda és Balatoncsehi összeépüléséből és egyesüléséből jött létre a település. Itt tervezik a megépítendő második balatoni kompjárat déli parti kikötőjét.
Jelentős emléke a római katolikus templom.

Somogybabod 529 lakosú község Balatonlellétől 15 kilométerre, délre, a 67-es főközlekedési út mentén. Babodpuszta néven a XIV. század első felében  említi oklevél. A mai község öt pusztából alakult meg 1939-ben, melyhez 1981-ben hozzácsatolták Tardpusztát. A településen autós és motoros szabadidőközpont található.

Somogytúr 421 lakosú község Balatonlellétől 10 kilométerre, délre a 67-es főközlekedési út mentén. Első okleveles említése 1082-ből való. Az Árpád-korban virágzó település, birtokközpont. A török korban visszafejlődött, majd kissé távolabb újratelepült.
A volt Bosnyák-kúria 1750 körül épült. Benne, a festő egykori otthonában rendezték be a Kunffy Lajos Emlékmúzeumot. A parkban a festő sírja látható.
A katolikus templom 1747-ben, a református 1750-ben épült.

Viszre, a 218 lakosú településre a 67-es főközlekedési útról Látrány után letérve a Karádon át Andocs felé vezető úton lehet eljutni. Erdős dombok, szőlő- és gyümölcs- ültetvények veszik körül. A Balatonra érkező turisták szívesen kirándulnak a Balatonlellétől mintegy 10 kilométerre, délre fekvő településre. A község neve először 1229-ben Wysch alakban fordult elő, a székesfehérvári káptalan birtokaként. Az 1332-37. Évi pápai tizedjegyzék szerint plébániája is volt. 1348-ban a Gordovai Fancs család birtokolta, 1536-ban újra a székesfehérvári káptalan birtokjegyzékében található, de az itteni plébános és Fánchy Ferenc is birtokosként szerepel. A török hódoltság idején a település elnéptelenedett. Az eredeti falutól délebbre, a mai helyén építették újjá. 1726-ban a Rendesi Bárány családé. 1773-tól a család ezek örökösei és Jankovich Antal özvegye a tulajdonos. A XIX. század első felében a Palocsay és a Szalay családnak is volt itt birtoka. A visziek állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoztak, de jellemző volt a fazekasság is, több egykori égetőkemence nyomaira bukkantak a földmunkák során. A két háború áldozatainak névsorát márványtábla örökíti meg a haranglábon. A település 1945 után gyors fejlődésnek indult. A falu lakóinak többsége a környékben alakult állami gazdaságokban talált munkát. Az 1955-ben létrejött termelőszövetkezet 624 katasztrális holdon gazdálkodott. 1971-ben egyesült a látrányi szövetkezettel. A település laza beépítettségű, az átmenő forgalmat biztosító főutcából és három mellékutcából áll. 1985-től, amióta Visz fokozatosan visszanyerte önállóságát, sokat változott a falu képe. 1990 után pedig felgyorsult a fejlődés. A Balaton és az igali gyógyfürdő közelsége, a falu fekvése vonzza a városiakat, a külföldieket. Egyre többen vásárolnak itt házakat. A faluhoz tartozó Viszipuszta viszont már elnéptelenedett, házait lebontották, csak egyetlen lakatlan épület áll még. A lakosság fő megélhetési forrása ma is a mezőgazdaság, a szőlő- és gyümölcstermesztés. A termőföld nagyobb része magántulajdon.
Temploma egyik felekezetnek sincs, ám két műemlék jellegű harangláb is áll a faluban. Az egyik a katolikusoké, a másik a reformátusoké.
Szintén műemlék jellegű három paraszti kúria is található a községben.

Berzence 2733 lakosú határnagyközség Csurgótól 9 kilométerre, délkeletre fekszik a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén. 1406-ban a berzencei Lorántfiak új adománylevelet kaptak a helységre, amely vámhely is volt. A török hódoltság idején, földrajzi fekvése miatt megnőtt a jelentőssége. Járási székhely lett, és várát megerősítették, amely többször cserélt gazdát, míg 1690-ben a törökök végleg elhagyták. A XVIII. század végén több forrás mezővárosként említi. 1758. április 10-ére országos vásár tartására kapott szabadalmat. A település mai gazdasági életében jelentős a kishatármenti keresdelem és vendéglátás.
A római katolikus templom 1760-67 között gróf Niczky György barokk stílusú templomot építtetett, melynek oltárképeit id. Dorffmaister István festette.
A Szent Antal-kápolna 1780-ban épült, oltára ismeretlen festő műve.

Csurgó 5950 lakosú város majdnem a horvát-magyar határszélen a Rinya patak mentén terül el. A helységet érinti a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal. Első okleveles említése 1019-ből való, Szent István a zalavári apátság alapítólevelében Csurgó jövedelmét ennek az apátságnak adta. Előnyös éghajlati-földrajzi fekvése következtében a középkorban végig lakott hely. Hírét a Felső-Csurgón, a mai óváros területén letelepült templomos lovagok alapozták meg, de a betegápoló johannitáknak is volt már 1193-ban birtokuk itt. Ekkor erősíti meg III. Béla a II. Géza felesége, Eufrozina által pártfogolt rendházat, amelyhez Csurgó is tartozott. Csurgó azonban, amely az Árpád-kor kezdetén királyi birtok volt, a királyi kanászok földje (terra subulo crum regiorum). Margit királyi hercegnő, III. Béla húga adta a lovagoknak a területet férje, András comes, Somogy vármegye főispánjának halála után. A csurgói Johannita rendház alapításának ideje 1217 és 1226 közé helyezhető. Amikor 1302-ben a templomos rendet feloszlatta a pápa, a lovagrend tagjai beléptek a johanniták közé. E kor emléke a műemlék Szentlélek templom. A település nevét legnagyobb valószínűséggel az 1989-es városcímerbe is bekerült kőivóba fogott forrásról kapta. Az Óváros északi részén levő, ma már teljesen átalakított, ipari célokra használt Máriás kút minden valószínűség szerint Árpád-kori, a délebbre eső, az egykori Hosszú és Kis utca közötti elhanyagolt, betemetett Basakút pedig a törökkort idézi. 1405-ben város lett. Zsigmond király szeptember 28-án kelt oklevelében a csurgói oppidum , azaz a mezőváros népeit, lakosait, vendégeit szabadalmukban és privilégiumaiban megerősíti. Az 1566-tól 1690-ig tartó török uralom előtt, a mohácsi csatavesztést követően Török Bálint és a Zrínyi-család közötti viszály színtere. A töröknek volt mit tönkretennie. Török Bálintné Pemflinger Katalin felső-csurgói, a nagymartoni Ómáig terjedő kertjét a krónikás Magyarország legszebb virágoskertjének tartotta. Az Egri csillagokból is jól ismert cselvetés, Török Bálint fogságba esése után a Zrínyieké lett az uradalom. A török elleni harcokban az 1566-os szigetvári ostrom alatt az utánpótlás biztosításában, majd a költő és hadvezér Zrínyi Miklós 1664. évi győzelmes téli hadjáratában a győzelmes állomások egyik állomásaként van szerepe. Az uradalomhoz tartozó falvak közül 120 év alatt elpusztult Bucskád, Udvarhely, Pápa, Bodafalva, Bálvánd, Alsok, Szenta, Potyod, Szentkirály, Nagymarton, Almágy, Tarany. Ide tartozónak tartották Molak, Iváncsfalva, Lettnyár (Kétnyár), Sziget községet. Külön említették Csentét (amely ma Alsok, tehát Csurgó része), Csurgót, a várost és a várát. A török kiűzését követően az elnéptelenedett, elvadult vidék benépesülése a pusztulás mértékéhez képest gyorsan megtörtént. 1726-ban került vásárlás útján a Festetics család birtokába. Festetics Kristóf uradalmának egyik gazdasági, kereskedelmi, kulturális központjává akarta tenni. Céljait utódja, György valósította meg, aki 1792-ben a gimnázium alapításával a település arculatát átformálta, bekapcsolta az ország szellemi vérkeringésébe. A katolikus földesúr önzetlen módon a protestáns jobbágyai számára alapított iskolát. A településszerkezet változása Baksay Sándornak (reformkori csurgói diák), az Iliász első fordítójának “Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” című milleneumi könyvsorozat VI. kötetében nyomon követhető: “György gróf várost akart teremteni a várostalan Somogyban. A Csurgótól félmérföldnyire eső Alsok tövéig irtatott, s az itt irtott részt betelepítette. Az országos vásárok számára két nagy tért alkotott a város közepén. György terve megvalósult, várost alkotott Somogyban, egy hosszú, hosszú várost, amely a ma már tövében levő Alsokkal egy helyrajzi testet alkot, és egy jó órába kerül, míg az egyik végéből a másikig elsétál az ember. ” A gimnázium története, egyben az alapítás utáni időszak elválaszthatatlan a kor két neves egyénisége, Csokonai Vitéz Mihály és Nagyváthy János itteni tevékenységétől. Csokonai itt írta meg és tanítványaival előadatta két drámáját, kibontakoztathatta pedagógiai elképzeléseit. Nagyváthy János, a Csurgón véglegesen letelepült jószágkormányzó életének utolsó 22 éve szorgos munkával telt el. Kezdetben a gimnázium építését bonyolította, majd annak első felügyelője (inspektora) lett. Itt írta négy híressé vált agrártudományi művét. Nagymértékben hozzájárult a Festetics-birtok európai színvonalra emeléséhez. Az iskolaalapítás a lassú gazdasági felzárkózás idejével esett egybe. Csurgó- Újvárosban Festetics György cseh és német iparosokat telepített le. A kiegyezést követő gazdasági élénkülés hamar éreztette a hatását. A Budapest -Gyékényesi vasútvonal megépülésével 1872-től az országos vérkeringésbe is bekapcsolódott. A Csurgóval már száz évvel korábban egybeépült Alsok állattenyésztésével lett országos hírűvé. A svájci eredetű vöröstarka szarvasmarha nagyrészt Nagyváthy és Festetics ösztönzésére terjedt el. 1896-ban Csurgósarkadon jött létre az első tejszövetkezet, 19l2-ben Felső- Csurgón a Tejkiviteli Társaság, a mai tejüzem elődje. A XX. század első évtizede az élénk iparosítás kora. 1903-ban alapították a lengyárat, 1905-ben orsógyár létesült. 1911-ben már volt villanyvilágítás, s három téglagyár működött. Ekkor épültek a település arculatát ma is meghatározó eklektikus középületek. Az első Világháború egy szép ívű fejlődést tört ketté. Trianon után határszéli település lett, a városiasodási folyamat évtizedekre leállt. 1950-ben a tanácsok megszervezésével Csurgó hivatalosan is egyesült Alsokkal, amelybe már 1933. december 31-ével beolvadt Csurgósarkad. A járások összevonása kedvezőtlenül érintette. 1970-ben az elsők között lett nagyközség, de az év végén megszűnt a járás. Mégis a következő év, az 197l-ben elfogadott Országos Településhálózat Fejlesztési Koncepció juttatta a legnehezebb helyzetbe. Csak kiemelt alsófokú központ lett, igaz, Dél-Dunántúlon a legnagyobb. A célcsoportos központi lakásépítésből alig részesült. Még az sem gyógyír, hogy a központi városképet meghatározó épületeket nem kellett feláldozni egy modern városközpont kedvéért, hiszen jócskán maradtak meg komfort nélküli, elvétve vert agyagfalú lakóépületek még a központban is. A XIX-XX. századforduló polgárházai őrzik a legjobban a régi Csurgó hangulatát. Később elismerték, hogy Csurgó jól elhatárolható vonzáskörzettel rendelkezik, és 1984-től ismét körzetközpont lett, amelynek területe megegyezik az egykori járáséval. 1960 és 1980 között a terület, zömmel az elvándorlás miatt elveszített 5293 embert, a korábbi össznépesség 19,9 %-át. Ez alól Csurgó sem kivétel: 1960 és 1970 között 729 fő az elvándorlásból adódó vesztesége. Bár 1989-ben város lett, a megye tíznél több kiemelt települése közül az egyetlen, amely nem érte el a korábbi népesség maximumát. Bármennyire hihetetlen is: száz évvel ezelőtt is majdnem ennyien lakták.
Jelentős emlékei a római katolikus templom, a református templom, a volt Perényi-kúria, a Basa-kút, a várrom, a gimnázium, és  a kollégium. A római katolikus temploma a XIII. században épült, gótikus eredetű, a XVIII. században barokk stílusban átépítették. Homlokzat előtti nyolcszögletes tornyát rézsútos támpillérek támasztják alá. A török hódoltság korában a megszállók mecsetté alakították át. Két harangja van, nevük: Brunner és Buda 1778-ből valók. A református templom 1787-ben épült, tornyát 1816-ban húzták fel. Jellegzetessége a homlokzat előtti torony. Szentélye egyenes záródású, a hajó síkmennyezetes. A volt Perényi-kúria a XVIII. században emelt földszintes, háromárkádos, manzárdtetős és toronnyal kombinált barokk építmény. A helybeliek és a közvetlen környék lakói Zrínyi-kastélynak hívják. A Basa-kút a XVII. századból származó török eredetű építmény. Négyszögletes medence, újabb kori cementkávával. A várrom XV. században még teljes épségben álló vár maradványa.  A kollégium az egykori református gimnázium, melyet 1796-ban Nagyváthy Ferenc közgazdász író építette. Falai között tanított 1799. májusától 1800 februárjáig Csokonai Vitéz Mihály, korának hányatott sorsú, kiváló költője. A várostól 3 kilométerre, Ágneslakon található az arborétum. Ritka fák, érdekes alakú és színű bokrok teszik értékessé a szakszerűen kialakított és gondosan kezelt növénygyűjteményt.

Csurgónagymarton 213 lakosú község Csurgótól 3 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Gyékényes 1078 lakosú határközség a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ és 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonalak mentén, Csurgótól 10 kilométerre, nyugatra fekszik. A község neve 1380-ban Gykynes alakban fordult elő, később is több alakban szerepelt a történeti dokumentumokban. Az elmúlt századai nem nevezhetők csendesnek.
A római katolikus temploma 1835-ben épült, homlokzat előtti toronnyal, egyenes záródású szentéllyel, három boltszakaszos hajóval. Szent József-oltárképét Jakobey Károly festette 1866-ban.
Mai vonzereje a határában kezdődő Lankóci erdő, amely természetvédelmi terület, a bányatavak, amely a vizet kedvelők paradicsoma, a vadban gazdag erdők.

Iharos 512 lakosú község, Csurgótól 6 kilométerre, északra fekszik a 61-es főközlekedési út mentén. 1344-ben egy oklevélben Iharus-nak nevezték. Az Iharos család birtoka volt. Később többek között a Kanizsai, a Nádasdy majd az Inkey család birtokába került.
A római katolikus temploma 1827-ben épült hegyes sisakos homlokzati toronnyal. Alatta van az Inkey család kriptája.

Iharosberény 1365 lakosú község a 61-es főközlekedési út mentén, Csurgótól északra, 9 kilométerre fekszik. A források 1264-ben említik először. Középkori birtokosa az Iharos család volt. Kanizsa vára elestéig (1600) magyar kézen volt, 1726-tól pedig az Inkey család birtokában. A XX. század elején jelentős számú kisiparos is dolgozott a faluban, volt iparos kaszinójuk, amelyből művelődési ház lett.
A volt Inkey-kastély tekintélyes nagyságú, jól tagolt épület 1750-ből. Oromzatos, manzárdos középrészén az Inkey család címere látható. A kastélyt körülvevő 10 holdas parkban értékes, ritka fák láthatók. A megye egyik legjelentősebb arborétuma. A parkban áll szintén a 1830 körül készített gloriette.

Inke 1360 lakosú község a 61-es főközlekedési út mentén Csurgótól 18 kilométerre, északkeletre fekszik. A mai község Inkeyantalfaluval egyesült, ez a falu a nevét Inkey Antalról kapta, aki 1855-ben telepítette be. Inke a középkori oklevelekben a gyakori birtokos váltás miatt gyakran szerepel. Először 1279-ben említik. Lakossága a XVI. században áttért a protestáns hitre, de az ellenreformáció és a betelepítések következtében megnőtt a római katolikus vallásúak száma. A II. Világháborúban jelentős harci események folytak itt, amelyek komoly károkat okoztak.
A római katolikus templomuk 1900-as évek elején épült, míg a protestánsoké 1838-40 között.

Őrtilos 686 lakosú határközség a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Csurgótól 24 kilométerre, északnyugatra fekszik. Nevét 1406-ban Ewr, 1550-ben Őr-ként írták. 1884-től viseli a mai nevét. A község településrésze Szent Mihály hegy, itt van a vasútállomás is a Gyékényes-Nagykanizsa közötti vonalon és az 1763-ban épült, védett katolikus templom. A község a természetkedvelők, természetbúvárok paradicsoma.

Pogányszentpéter 511 lakosú község a 61-es főközlekedési út mentén, Nagykanizsától 10 kilométerre, délkeletre fekszik. Az első okleveles említése 1381-ben volt, akkor a pálosok Szent Péterről elnevezett kolostorát említették. 1390-ben Stregenchy Zenthpeter, 1412-ben Nemetizenthpeter (Németszentpéter) néven említették. 1554-ben a falu elpusztult és csak az 1820-as években népesedett be újra. A község lakói vagy a mezőgazdaságból élnek vagy Kanizsára járnak dolgozni. Az 1990-es években a termelőszövetkezet megszűnt, egyéni gazdálkodás folyik. Nagyobb földterülettel egy sertéstenyésztő kft rendelkezik. Megalakult az erdőbirtokosság. A szép közösségi házban van a házasságkötő terem, a könyvtár, a posta és az orvosi rendelő. A közművelődési egyesület tagjainak elsődleges célja a hagyományőrzés.
Természetvédelmi területén található a ritkaságszámba menő magyar tölgy is.

Porrog 243 lakosú község Csurgótól 6 kilométerre, északnyugatra fekszik. A községről az első írásos adat 1536-ból való. Két évtizeddel később, a török adószedők mindössze 1 házat találtak. Birtokosai a későbbi századokban gyakran változtak, de a népesség a századfordulóig mindig gyarapodott, azóta folyamatosan csökken. A falu természeti környezete gyönyörű, s jók a szőlőhegyen termő borok. A gazdák azon munkálkodnak, hogy bekerüljenek a borrendekbe. Az itt élők szeretnének bekapcsolódni a falusi turizmusba, mára több család is fogadóképes.
1995-ben kezdődött az evangélikus imaház építése.

Porrogszentkirály 367 lakosú község a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Csurgótól 5 kilométerre, nyugatra fekszik.

Porrogszentpál 105 lakosú község Csurgótól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Somogybükkösd 116 lakosú község Csurgótól 11 kilométerre, északnyugatra fekszik. A települést 1462-ben Bykes-ként írták le. 1486-ban a berzencei uradalomhoz tartozott. Egymást váltották földesurai, az 1660. évi dézsmaváltság jegyzék szerint a Zrínyi családé volt. 1772. január 22-én vásárszabadalmat nyert.
Római katolikus temploma a XIII. századból való. A románkori templomot a XVIII. században barokk stílusban átépítették.
A kastélypark 1,8 hektáros területe díszkert, különleges értékét a szép körpanorámás fekvése, ritka fenyői, örökzöld bambuszai és matuzsálem korú szelídgesztenyefái adják. A község csodálatos természeti környezete kirándulásra csábít.

Somogycsicsó 229 lakosú község Csurgótól 8 kilométerre, északkeletre fekszik. A XIV. században már létezett a település és Szent György tiszteletére szentelt templomát említették. A Kanizsai család birtoka volt. Chychow (1329), Chychou (1369), Eghazaschychou (1373) néven írták le. Az 1700-as években puszta volt, és az Inkey család birtoka. Mai nevét a község 1907-től használja. A táj mesébe illő, a falut körbefogja a rengeteg erdő (Kaszó), csak a két templomtorony látszik, s a patakokra halastavak települtek.

Somogyudvarhely 1155 lakosú határközség a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Csurgótól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. Mai nevét 1910-ben kapta, amikor Udvarhely egyesült Kétnyárral. Írásban először az 1332-36-os pápai tizedjegyzékben említik. A XVIII. század elejétől lakói mindig a mezőgazdaságból éltek.
Az itt élők megbecsülik múltjuk emlékeit, a régi parasztportából kialakított Faluházban láthatjuk a helytörténeti gyűjteményt és megnézhetjük a XIX. századi régi közkutat.

Szenta 467 lakosú község a 41-es/Gyékényes-Dombóvár-Budapest/ és a 307-es/Szenta-Kaszó/ vasútvonalak mentén Csurgótól 6 kilométerre, keletre fekszik. Az 1300-as évek közepétől találhatunk adatot a községről. Az itt lakók méltán büszkék az 1993-ban épült Faluházukra, melyben az iskola, óvoda, könyvtár és művelődési ház kapott helyet.
A Baláta-tó hazánk egyik legérdekesebb természetvédelmi területe. A lassan kiszáradó tó környéke mocsaras ősláp, a jégkorszak utáni idők emlékét őrző növényvilággal, ritka állatfajokkal.

Zákány 1896 lakosú határközség a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Csurgótól 15 kilométerre, nyugatra fekszik. 1227-ben Zakun néven említik először az oklevelek, száz évvel később a váráról, a vámról és a révről írnak. A törökkel vívott harcok idején és a Rákóczi-szabadságharc alatt viharos időket élt át a település. Lakói hol elhagyták, hol visszaköltöztek. 1733-tól ismét benépesült. Csokonai a század végén híres borairól tett említést. Utolsó földbirtokosa Zichy Ödön volt, aki 1911-ben építette kastélyát. Parkjában védett növények vannak.
Országos jelentőségű természetvédelmi területe a 19 hektáros Tölös-hegy (Látóhegy).

Zákányfalu

Babócsa 1887 lakosú Rinya-parti határközség, Barcstól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén. A történelmi időkben jelentős település volt. Már az Árpád-kori királyok idejében bencés rendi monostorral rendelkezett. Az 1348. évi oklevél apátságot említ. A XV. században városi kiváltságot élvezett. Vára a török időkben többször cserélt gazdát, de mindig jelentős központ volt. 1715-ben mezőváros, 1742-ben országos vásárok tartására nyer jogot. A helység strandjának vizét több vastartalmú forrás táplálja.
A Somssich-kastély 1820-ban, klasszicista stílusban épült.
Az úgynevezett törökkút kupolás építmény a XVI-XVII. századból.
A település Basakert nevű természetvédelmi területét kora tavasszal a nárciszok virágpompája borítja el. Közepén Árpád-kori monostort és török közfürdőt tártak fel a régészek.

Barcs 12316 lakosú határváros a 6-os és a 68-os főközlekedési utak találkozásánál és a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ és a 62-es/Barcs-Villány/ vasútvonalak mentén fekszik a Dráva folyó bal partján. Természetes határa a Dráva folyó, amely nemcsak élelemforrás, útvonal, de természetes védővonal is volt évezredeken keresztül. Barcs neve először Mária királynő egyik oklevelében olvasható 1389-ből. Pár évtizeddel később a Marczali-család birtokába került, akik egyik központjukká tették. A rév és a kereskedelmi útvonal miatt fontos hadászati jelentőséggel bírt. A törökök várat építettek, melyet Zrínyi Miklós téli hadjáratakor, 1663/64 telén felgyújtottak. A XVIII. századtól az egész környék a Széchenyiek birtoka lett, akik 1779-ben Barcsnak mezővárosi jogot szereztek. A település ezután gyorsan fejlődött, felépült a Dél-Dunántúlt ellátó sóház, a plébánia, céhek alakultak, lakossága megháromszorozódott. A XIX. század második felében a drávai gőzhajózás, a vasúti közlekedés megindulása újabb lökést adott a fejlődésnek. Két évtized alatt Magyarország egyik legforgalmasabb kereskedelmi helyévé vált. Csak gabonából 4 millió mázsa volt az évi átmenő forgalom. 1918 őszén szerb megszállás alá került, melyből csak a trianoni békeszerződés után szabadult fel. Barcs határváros, a Dráva határfolyó, a pezsgő életű városból pedig álmos kisváros lett. A II. Világháború után szétrombolt helység maradt, az 1950-es évek politikája elszigetelte. A fejlődés az 1960-as évek közepén indult el. Ipartelepítés, a középfokú oktatás elindítása, a Dráva-híd újjáépítése és megnyitása, az infrastruktúra fejlesztése, az intézményi hálózat kiépítése eredményeként 1979-ben városi címet kapott. Az utolsó évtizedben a város gazdasága régen nem látott átalakuláson ment át, új városközpont és sétálóutca épült, lehetővé téve a kultúrált bevásárlást, a kikapcsolódást. Ismét nagyforgalmú kereskedelmi központ lett.
Az 1805-ben épült római katolikus templom műemlék jellegű épület. Falában Jellasics ágyúgolyója látható. A templom közelében szép barokk kőkereszt található.
A Széchenyi-kastély 1875-ben épült.
Egy régi, 1870-ben épített, átalakított magtárépületben kapott helyet a Dráva Múzeum, melyben bemutatják a drávai halászat történetét, a barcsi borókás növény- és állatvilágát a környék népművészetét, valamint a helyi termelőszövetkezet múltját és eredményét mutatja be.
Védett természeti értékei: a somogytarnócai 3 hektáros park a különleges faállományával, a középrigóci neobarokk kastély a 35 hektáros parkjával és a barcsi ősborókás ritka növény- és állatvilágával nemcsak a természetet kedvelőknek nyújt élményt.

Bélavár 472 lakosú határközség a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén fekszik. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő egyházas helyként. 1469-ben, 1498-ban városi kiváltságokat élvezett. Jelentős település lehetett, vár állott itt a Dráva mellett. A török időkben az 1571. évi adólajstrom szerint már csak 15 ház állott. 1733-tól Festetics birtok. A Dráva a sok holtággal, az érintetlen tájjal még felfedezésre vár.

Bolhó 842 lakosú határközség Barcstól 24 kilométerre, északnyugatra fekszik. Eredetileg a Tibold nemzetség ősi birtoka volt. Az 1231. évi nemzetségi osztály alkalmából I. Bodor három fiáé lett. Száz évvel később már plébániája is volt. Földesurai voltak a Marczaliak, a Báthoriak, a Nádasdyak, majd az úrbérrendezés idején a Széchenyi család.

Csokonyavisonta 1764 lakosú község a 68-as főközlekedési út mentén, Barcstól 13 kilométerre, északra fekszik. Határában sok az erdő és a liget, védett természeti területein az őstölgyes és az ősborókás. A patak völgyekben több halastó. Mindkét település szerepel az 1269-es oklevélben. Jelentősebb birtokosai a Marczaliak és a Széchenyiek voltak.
Az erdőcsokonyai római katolikus temploma 1747-ben épült barokk stílusban. A szent Lászlót ábrázoló főoltárkép XVIII. századi alkotás. A szószék barokk stílusú.
Az erdőcsokonyai református templom 1831-ben épült, szintén barokk stílusban. 1884-ben megnagyobbították. Homlokzata előtt torony emelkedik, szentélye félköríves, hajója hat-boltszakaszos.
A somogyvisontai református templom 1820-1832 között épült klasszicista stílusban. Tornya homlokzat előtti, szentélye egyenes záródású.
A magtár 1780 körül keletkezett, eredetileg templomnak épült, de az építkezést abbahagyták.
Mai hírnevét a 73°C-os alkáli-hidrogénkarbonátos, gyengén jódos és kénes gyógyvízének köszönheti, amely többek között mozgásszervi, keringési, nőgyógyászati és gyulladásos betegségek gyógyítására jó. A fürdő a 68000 m2 területével, felszereltségével pihenésre, gyógyulásra vágyóknak ideális.
A község szülöttének, Xantus János természettudósának, világutazónak szülőházán ma emléktábla látható. Valamint itt született Nagyatádi Szabó István a Kisgazda Párt megalapítója és elnöke, volt földművelődésügyi miniszter.

Darány 1027 lakosú község a 6-os főközlekedési út és a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Barcstól északkeletre, 10 kilométerre fekszik. Az írásos emlékekben, amikor 1437-ben a Marczaliaknak adományozták. A település korábban is létezett, mivel ez az oklevél említi, hogy korábbi birtokosa Alsáni Gergely fia, János volt. 1455-ben már írják, hogy templomát Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. Amikor a török volt itt az úr, a kincstári fejadójegyzékben (defter) 30, majd 56 házat említenek. 1715-ben is 31 háztartást írtak össze.
A műemlék református templom 1833-ból való.

Drávagárdony 166 lakosú határközség Barcstól 16 kilométerre, délkeletre fekszik. Gardon néven 1483-ban említik először a Morócz család tulajdonaként. A pécsi püspök, a Zrínyi család és a török, majd a Thassy család birtoka volt.

Drávatamási 404 lakosú határközség a 62-es/Barcs-Villány/ vasútvonal mentén, Barcstól 14 kilométerre, keletre fekszik. Trianon előtti határa - a faluhoz tartozó Zátony-puszta miatt - a folyó mindkét partján volt. A Dráva-part az érintetlen természet egy kis darabja. Talán azért maradhatott meg eredeti szépségében, mert az emberek elől elzárva csak azok gyönyörködhettek benne, akik a közelében éltek.

Heresznye 290 lakosú határközség a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Barcstól 20 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az 1219-ből származó oklevél így említi a falut: Haraznia Iuxta Dravam. Száz év multával egyházát említik. A XVIII. század közepén a lakosok a Dráva áradásai elől a határ magasabb részeire települtek át. Az itt élők számára a Dráva sokáig a megélhetésük egyik forrása volt.

Homokszentgyörgy 1252 lakosú község Kadarkúttól 16 kilométerre, délnyugatra fekszik a Barcs-Lad összekötő út mentén. Az 1219-ből származó oklevél így említi a falut: Haraznia Iuxta Dravam. Száz év multával egyházát említik. A XVIII. század közepén a lakosok a Dráva áradásai elől a határ magasabb részeire települtek át. Az itt élők számára a Dráva sokáig a megélhetésük egyik forrása volt.

Istvándi 651 lakosú község a 6-os főközlekedési út mentén Barcstól 16 kilométerre, északkeletre fekszik.

Kálmáncsa 706 lakosú község Barcstól 18 kilométerre, északkeletre fekszik. A középkorban város volt, és Kálmán-Csehinek hívták. Először 1280-ban említették. Volt vára, két temploma. Az 1554. évi török kincstári fejadólajtrom pontosan leírja, 6 városrészből állt és 112 háza volt. Húsz év múlva már 220 házat írtak össze. Lakossága a református hitet követte. Itt volt a reformátusok első főiskolája. Az 1700-as évek elejére szinte elnéptelenedett. Széchenyi birtok lett, akik szép, úri lakot építettek.
Itt született Kálmáncsehi Sánta Márton református püspök, a magyar reformáció egyik vezéralakja.

Kastélyosdombó 321 lakosú község a 62-es/Barcs-Villány/ vasútvonal mentén, Barcstól 15 kilométerre, keletre fekszik.

Komlósd 209 lakosú község a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Barcstól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az Árpád-házi királyok idején a Tibold nemzetség ősi birtokosa, majd Babócsa várának tartozéka volt. A törökkel vívott harcok idején elnéptelenedett, majd 1715-től újra lakott hely és a Széchenyiek birtoka lett.

Lad 694 lakosú község Kadarkúttól 10 kilométerre, délre fekszik. A középkorban csak Lad település létezett, plébániája is volt, de a török hódoltság alatt elpusztult. 1745-ben németek települtek be, és két falu keletkezett: Magyarlad és Németlad. Két évszázad múlva 1950-ben egyesült a két település.
A településnek védett természeti értékei: a magas kőrisfa és nyárfa és a 28 hektáros parkerdő, melyet gróf Hoyos Miksa tengerészkapitány telepített. Az itt található több mint 150 faj fás- szárú növény közül némelyik botanikai ritkaság.

Lakócsa 576 lakosú község, Sellyétől 14 kilométerre, északnyugatra fekszik a Dráva mellett. A községről az 1772-es megyei összeírás szerint lakói a horvát nyelvet beszélik, s katolikus tanítójuk van.
A római katolikus templom barokk stílusban épült 1737-ben.
Az itt lévő négy falu Lakócsa, Potony, Tótújfalu, Szentborbás lakói délszlávok, akik őrzik nemzetiségi hagyományaikat. Lakócsán 1985-ben a még egyetlen álló talpas házat felújították és berendezték a XIX. századi életformának megfelelően. 1987-ben átadták a közoktatási és közművelődési komplexumot.

Patosfa 313 lakosú község Kadarkúttól 13 kilométerre, délkeletre fekszik a Lad-Szigetvár összekötő út mentén. Pathosfalva-ként írták 1486-ban. A XIX. században a Somssich család birtokába került, szép kastélyt építtettek 1872-ben. Határában kezdődik a Gyöngyös patakra telepített Merenyei víztározó.

Péterhida 201 lakosú határközség a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Barcstól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Tibold nemzetség ősi birtoka, amely az 1232. évi osztás alkalmával I. Bodor három idősebb fiáé lett.
A faluban több védett épület van. Közülük kiemelkedik a harangtorony és a XIX. század elején épült népi lakóház.
Ismertségét a 62 hektáros természetvédelmi területének köszönheti. A péterhidai fás legelő hatalmas méretű időskorú kocsányos tölgyfái, a savanyú homokra jellemző növénytársulásai, a fákon fészkelő fehérgólyák nemcsak a szakembereknek nyújtanak maradandó élményt.

Potony 287 lakosú község Barcstól 16 kilométerre, délkeletre fekszik a Darány-Harkány összekötő út mentén. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint plébániája volt. 1403-ban Szent-Pál völgy néven említették. Az 1695-ös összeírásban kilenc jobbágycsalád szerepelt. A XVIII. századtól Esterházy birtok. A falu mai nevét 1909-től használja.

Rinyaújlak 352 lakosú község Barcstól 17 kilométerre, északra fekszik. Rinyaújlakot valaha a segesdi királynői kerület népei lakták, akik nem jobbágyok voltak, hanem udvarnokok. A falunak a XIV. századtól földesurai voltak. 1401-ben Laak, 1495-ben Wylak néven említették. A XIX. században a Széchenyi család erdőcsokonyai birtokához tartozott.

Rinyaújnép 70 lakosú község Barcstól 27 kilométerre, északnyugatra fekszik. Neve először 1352-ben fordult elő Wynep alakban.
Itt született 1884-ben Gábor Andor költő, publicista, kritikus.

Somogyaracs 247 lakosú község Barcstól 26 kilométerre, északnyugatra fekszik. A településről 1269-ből való az első okleveles adat, akkor Arach-nak írták, s ma is Aracsnak nevezi a köznyelv.

Szentborbás 134 lakosú határközség Sellyétől 19 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Szulok 734 lakosú község Barcstól 15 kilométerre, északkeletre fekszik a Barcs-Lad összekötő út mentén. A helység a középkorban már létezett, de elpusztult. A jelenlegi falut 1717-57 között a Széchenyi család telepítette be Németországból hozott családokkal, akik a homokos talajon főleg dohánytermesztéssel kezdtek foglalkozni. Gazdasági gyarapodásuk gyors volt. A szomszéd falvak földjeinek megvásárlása után a földszükében lévők áttelepültek a környékre, pl. Barcsra, Mikébe. Ez a fejlődés megszakadt a II. Világháború utáni kitelepítésekkel. A falu lakossága ma is őrzi a hagyományait.
Érdemes megállni és megnézni az 1800-ban épült templomot, a Szentháromság szobrot, a régi életmód szerint berendezett portát, és regenerálódni az alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvízben.

Tótújfalu 265 lakosú határközség Sellyétől északnyugatra, 18 kilométerre fekszik. Nevét onnan kapta, hogy 1715 után tótokat telepítettek be. A falu létezett a középkorban, erre utal többek között, hogy katolikus temploma a XV. századból való. Ezt a gótikus templomot építették át 1750-ben barokk stílusban. Az 1772. évi megyei összeírás már úgy említette, hogy a lakosság a horvát nyelvet beszéli.

Vízvár 680 lakosú határközség a 60-as/Nagykanizsa-Pécs/ vasútvonal mentén, Csurgó és Barcs között félúton a magyar-horvát határ közelében fekszik. A történeti források említik, hogy a XVI. század közepén Tahy Ferenc itt a Dráva partján, a víztől és mocsártól védett helyen várat építtetett, melyet Szigetvár eleste után a zsoldos őrség felgyújtott és elhagyott. A település elnéptelenedett. A XVIII. század elején népesedett be újra. Az utóbbi évtizedek jelentős beruházása az iskola (1958) és a kultúrház (1975) építése volt.