Archive for the Category ◊ Uncategorized ◊
Már a rómaiak idején virágzó szõlõkultúra jellemezte Pannóniát. A megyébe települt németek továbbfejlesztették a virágzó borkultúrát, a bortermelés jövedelmezõnek bizonyult hiszen csapszékükön maguk mérhették ki Szent Györgytõl Szent Mihályig a jó bort. Az 1893-as elsõ bortörvénytõl, mely a Szekszárdi Borvidéket Tolna megye teljes területében határozta meg, hosszú út vezetett 1998-ig, amikor a bortörvény kimondta a TOLNAI Borvidék megalakulását. A Tolnai Borvidék 3 körzete, a tolnai, a völgységi és a tamási térség 30 települése szinte az egész Tolna megyét lefedi. Ma a borvidéken 2000 ha szõlõterületen nagyobb részben fehér szõlõfajtákat / Chardonnay, Tramini, Sauvignon Blanc, Olaszrizling / termesztenek, elsõsorban a megye középsõ és északi részén. A kék szõlõt / Oportó, Kékfrankos, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Kadarka / jóval kisebb területen, fõként a déli részeken szüretelik.
A Szekszárdi Borvidék Magyarország egyik legősibb borvidéke. A kitűnő természeti adottságainak köszönhetően már a történelem elötti korban lehetővé tette a mai borvidék területén a szőlő- kultúra meghonosodását, melyre számos ásatás utal. A középkor idején már minden bizonnyal virágzott a szőlőkultúra, hiszen Csin, Bika és Fövestelek néven három szőlőterületet is a bencéseknek adományozott I. Béla király. A szőlő iránti nagy tisztelet jelentős szerepet játszott Szekszárd megyeszékhellyé választásában. A szekszárdi bor vonzereje a török hódoltság idején is érvényesült. Az ide települő rácok voltak akik a későbbiek folyamán híressé vált Kadarka szőlőt telepítették a domboldalakra. E korban már a borkészítés olyan technológiáját is kidolgozták, amely biztosította a minőség megőrzését . A török hódoltság után a lakosság fő jövedelemforrása a szőlőmüvelésból adódott. Az 1770-as évek végéig töretlen fejlődés volt tapasztalható, a Habsburg Birodalom-szerte közismert jó hírnév miatt a szekszárdi szőlőterületek megszerzésére törekedtek. A XIX. században a napóleoni háborúk idején kedvelt hadsereg-élelmezési cikke volt a helyi bor. 1800-as évek elején - 1812 - a telepítési, kezelési és feldolgozási munkamenetet a Hegybéli Artikulusok szabályozták. 1856 november 10-n megalakult a Szekszárdi Borkereskedő Társaság. Az 1900- as évek elején már 3369 katasztrális holdat tartottak számon, a háború utáni években viszont 4000 holdat. Az 50-es években a beszolgáltatási kötelezettség rendkívüli módon megsarcolta a termelőket, akiknek az első osztályú szőlők termésének 75%át kellett leadni. Ezen kényszerűségnek is köszönhetően a szőlőterület folyamatosan csökkent. 1967-ben készült rekonstrukciós terv inkább a minőségre helyezte a hangsúlyt, mint a mennyiségre, amikor is 2685 katasztrális holdat regisztráltak. Ahogy a társadalmi feltételek megváltoztak, úgy keletkeztek új kereskedelmi és termelői vállalkozások. Szekszárdon közel 230 vállalkozó él a szőlőből és borból. Napjainkban a megyeszékhelyre látogató vendég mintegy 5.000 pince közül válogathat. Évente január hónapban a Vince-napi borünnep, áprilisban a Szent György- napi Bikavér, májusban a Pünkösdi Fesztivál, pünkösd után egy héttel az Alisca Bornapok, augusztusban a Kékfrankos találkozó, szeptember harmadik hétvégéjén a Szekszárdi Szüreti Fesztivál vonz tízezreket, november 11-n, Szent Márton napján a hagyományos újbor bírálat, decemberben a Szent János-napi borszentelő ünnepe hívogatja látogatóit.
A Mecsekaljai Borvidék is a római idõkben gyökerezõ múlttal büszkélkedik, mára a Cirfandli, Furmint és Olaszrizling fajtákból készített, kitünõ minõségü fehérborairól vált híressé. A borvidékhez három körzet tartozik, de ennek ellenére Magyarország egyik legkisebb borvidéke. A Pécsi és Versendi körzet klímája, idõjárása szélsõségektõl mentes, szubmediterrán jellegü, míg a a zselicségben fekvõ Szigetvári körzetben már inkább az atlanti klímahatás érvényesül.A mecsekalja talajképzõ kõzetei és talajai rendkívül változatosak. A Tokaj-Hegyaljai borvidék mellett ezen a tájon hatolt fel a szõlõkultúra a legmagasabb területekre.A Mecsek- hegység déli oldalain a szõlõterületek felsõ határa megközelíti a 400 métert. A Mecsekaljai Borvidék legelterjedtebb fajtái az Olaszrizling, a Chardonnay, a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini, a Királyleányka, a Sauvignon Blanc, a Rajnai Rizling, Tramini és Hárslevelû. A Pécsi körzet különlegesfajtája a Cirfandli és a hagyományos Furmint. A borvidék borai általában testesek, lágyak, fûszeresek, gyorsan fejlõdnek, jó minõségüek. Kedvezõ évjáratban különleges minõségü borok készítésére is van mód. Évszázados hagyományai vannak a pécsi pezsgõgyártásnak is.
Pannónia más vidékeihez hasonlóan ezen a tájon is termesztették a szõlõt és készítettek bort a kelták és a rómaiak is. A Balatontól délre elterülõ táj klímaviszonyai kiegyenlítettek. A szõlõtalajok döntõen löszös üledéken képzõdött különféle erdõtalajok. A szõlõk kis része homokon települt. A Balatonboglári borvidéken elsõsorban a fehér borszõlõfajták terjedtek el, de vörös borszõlõ termesztésére ugyancsak kíválóan alkalmas a terület. A borvidék borainak fajtaválasztéka igen bõséges. A fehérborok illatban és zamatban gazdagok, jellegzetesek, savasak.A vörösborok ugyan kisebb mennyiségben készülnek, de minõségben felveszik a versenyt a fehérborokkal, jellemzõen inkább a “burgundi” jellegü, gyümölcsillatokat, zamatokat adó vörös- borok készítésére alkalmas ez a borvidék. Különösen a Balatonboglári Kékfrankos, Cabernet Sauvignon és Merlot borok kíváló minõségüek.
Balatonboglár http://www.andre.hu/scr/balatonboglar.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/balatonboglar.scr
Bóly http://www.andre.hu/scr/boly.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/boly.scr
Csurgó http://www.andre.hu/scr/csurgo.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/csurgo.scr
Dél-Dunántúl: http://www.videoplayer.hu/videos/play/98238
Dunaföldvár http://www.andre.hu/scr/dunafoldvar.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/dunafoldvar.scr
Fonyód http://www.andre.hu/scr/fonyod.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/fonyod.scr
Kaposvár http://www.andre.hu/scr/kaposvár.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/kaposvár.scr
Mohács http://www.andre.hu/scr/mohacs.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/mohacs.scr
Paks http://www.andre.hu/scr/paks.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/paks.scr
Palkonya: http://www.videoplayer.hu/videos/play/58520
Pécs: http://www.videopost.hu/video.php?vid=2280Pécs: http://www.videoplayer.hu/videos/play/104340
Pécs http://www.andre.hu/scr/pecs.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/pecs.scr
Pécs http://www.videoplayer.hu/videos/play/135449
Pécs 2010: http://www.network.hu/videos/show/4124 ; http://www.network.hu/videos/show/4115
Pécs belvárosa egy hétvégén: http://videa.hu/play.php?v=DQbZRWHVI2xNpibw
Pécs körkép: http://www.network.hu/videos/show/4114
Pécs Körkép 2.: http://www.network.hu/videos/show/4120
Pécs pillanatképei: http://www.videoplayer.hu/videos/play/76532
Pécsi harangjáték : http://www.videoplayer.hu/videos/play/82035
Siklós http://www.andre.hu/scr/siklos.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/siklos.scr
Simontornya http://www.andre.hu/scr/simontornya.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/simontornya.scr
Somogyvámos Krishna-völgy http://www.videoplayer.hu/videos/play/122048
Szekszárd http://www.andre.hu/scr/szekszard.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/szekszard.scr
Szigetvár http://www.andre.hu/scr/szigetvar.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/szigetvar.scr
Villány kincsei: http://www.videoplayer.hu/videos/play/65993

Recent Comments